A 16. Black Sabbath lemezre visszatért Ronnie James Dio, s bár nem maradt soká, és nem lett a Dehumanizer egy újabb Heaven & Hell, így is erős anyag. A Mob Rules felállása készítette, vagyis Dio és Tony Iommi riffisten mellett itt volt Geezer Butler bőgőmágus, és az igen erőteljesen, feszesen ütő dobos, Vinny Appice.
Az első, ami beugrik erről az albumról, a TV Crimes klipje. Eleve irdatlan nagy nóta, de meglepő volt, hogy az előző lemezek hősiesebb/mítikusabb iránya után ennyire a jelenre koncentráltak. Meglehet, a grunge korszak beköszönte is tehet erről. Akárhogy is, bődületes erejű dal, mely a tévé-prédikátorokat ostorozza. De nem ez az egyetlen dal, ami miatt lehet mondani, hogy az egyik legsúlyosabb Sabbath-album ez.
A nyitó Computer God is modern témáról szól, nyers, vaskos riffek és erős Dio-dallamok útján. A lassabb doom témákat olyan szerzeményekben találjuk, mint az After All/The Dead, a Letters from Earth vagy a Too Late. Melódiák terén ezek is erősek; jó, legyünk őszinték, az összes nóta az. De ha a TV Crimes melletti legfogósabb dalt kéne megneveznem, az az I lenne, amiben hasonlóan zakatoló riff is akad, de itt is mutat Iommi némi temető hangulatú doomságot.
A korábbi Dio-s albumoknak, már csak Ronnie személyiségéből fakadóan is erősebb volt a misztikus hangulata, a Dehumanizer jóval pőrébb, vagy talán úgy helyes mondani, hogy kevésbé fantasztikus és mágikus. Nem hatását, hanem témáit tekintve. Mert amúgy, hiába, hogy a Sabbath klasszikus albumai jóval korábban születtek, ezt az anyagot simán oda lehet tenni melléjük.
