A West Bromwich-i születésű Kenneth Keith Downing Jr. valószínűleg nem szorul különösebb bemutatásra olvasóink előtt. A világszerte K.K. Downing néven ismert gitáros több mint négy évtizednyi közös munka után, még 2011-ben lépett ki minden idők egyik legjobb heavy metal zenekarából, majd hozta létre nyolc évvel később KK’s Priest elnevezésű saját csapatát, amely azóta két nagyszerű albumot is kiadott már. K.K. és új zenekara a nyári FEZEN-es fellépés óta megjárta Amerikát is, ezért aztán a gitáros a közelmúlt történéseiről ugyanúgy beszélt lapunknak, mint jövőbeni terveiről.
(szöveg: Gyuricza Ferenc/Gyuricza Tamás Marcell · fotó: kiadói archívum)
Öt év telt el a KK’s Priest megalakulása óta, és megjelent két albumotok is. Ez már elegendő alap lehet ahhoz, hogy az eredményeitekről mérleget vonjunk. Mennyire vagy elégedett azzal, amit a zenekarral elértetek?
„Nagyon. Őszintén szólva, amikor megszakadt a kapcsolatom a Judas Priesttel, elég megkeseredett lettem. Úgy éreztem, elég volt a zenélésből, soha többé nem akarok már színpadon állni. Az idő azonban tényleg gyógyír sok mindenre, és szép lassacskán kezdtem azt érezni, hogy nem élhetem az életemet úgy, hogy teljesen hátat fordítok mindannak, amit korábban csináltam. Nagyszerű társakat találtam az új zenekaromhoz, akikkel teljesen azonos hullámhosszon vagyunk, így remekül megértjük egymást. Két éven belül két albumot is ki tudtunk adni, szerintem ez is azt jelzi, hogy milyen pozitív módon állunk hozzá ehhez a projekthez. Nem is tudok mást mondani, mint azt, hogy nagyon jó újra úton lenni.”
Lassacskán betöltöd a hetvenhármat. Olyan karrier van mögötted, amit bárki megirigyelhetne. Mi motivál arra, hogy még mindig zenélj?
„Nos, ez egy nagyon jó kérdés. Szerintem egyértelműen az eddigi életem. Nagyon mozgalmas életet éltem negyven éven keresztül, amit nem lehet az egyik pillanatról a másikra csak úgy megváltoztatni. Megpróbáltam, de rádöbbentem, hogy nem megy. Ahogy elkezdtem öregebb lenni, egyre másra eszembe jutottak a régi szép emlékek. Egy idő után végül azt mondtam magamnak: újra szeretném körbe utazni a világot, látni azt a rengeteg gyönyörű várost, és a rajongókkal is találkozni akarok. Ez sarkalt arra, hogy új zenekart alapítsak, s újra színpadra álljak.”
Érezted-e azt valaha is, hogy bizonyítanod kell a Judas Priest régi rajongóinak?
„Csak jó értelemben. Rengeteg olyan üzenetet kaptam, hogy hallani akarják az általam írt dalokat, újra látni akarnak a színpadon, és találkozni szeretnének velem. Úgy éreztem, hogy nem hagyhatom őket cserben. A magyarországi koncertünk előtt ott aludtunk abban a városban, ahol felléptünk. Előző este kimentünk a hotelből, hogy megvacsorázzunk, és igyunk egy sört. Találkoztunk több régi Judas Priest-rajongóval, akik odajöttek hozzánk, fotózkodni akartak, és megszorítani a kezünket. Ugyanez történt a koncert után is, a fesztivál területén. Ezek nagyon jó dolgok, nagyon élvezem. Szeretnék minél több albumot kiadni, mert úgy érzem, hogy rengeteg jó ötletem van még.”
Azon a magyarországi fesztiválon, a FEZEN-en napi headliner pozícióban léptetek fel, a csehországi Masters Of Rockon, ahol szintén láttalak benneteket, mint napi co-headliner, de több más európai fesztiválon is hasonló volt a helyzet. Mit gondolsz, ezek a lehetőségek a zenekarnak szólnak, vagy inkább személy szerint neked?
„Szerintem így együtt, hiszen elválaszthatatlan egymástól a kettő. A KK’s Priest az én zenekarom, és én vagyok a KK’s Priest vezetője. Én már elég régi harcos vagyok ahhoz, hogy kiismerjem a zeneipar működését, így azt is jól tudom, hogy mennyi minden múlik a személyes kapcsolatokon. Ugyan a KK’s Priest egy nemrégiben indult zenekar, de miután tudtam jól, hogy egyáltalán nem rossz, amit csinálunk, ezért nem féltem attól, hogy nem lesznek lehetőségeink. A csapatban vannak fiatalabbak, ők izgultak emiatt, de én egyáltalán nem. Olyan volt ez, mintha elutaztam volna egy hosszabb ideig tartó vakációra, majd onnan visszatérve felvettem a telefont, hogy felhívjam a régi barátokat, ismerősöket. Mindenki nagy örömmel fogadott, én pedig boldog vagyok attól, hogy újra itt lehetek.”
„Továbbra is ugyanúgy gondolkodom zenéről, mint amikor még a Judas Priestben voltam.”
Változott bármit is a zeneszerzői gondolkodásod azóta, hogy otthagytad a Judas Priestet?
„Nem. Szerintem továbbra is ugyanúgy gondolkodom zenéről, mint amikor még a Judas Priestben voltam. Ma is ugyanazt a zenét játszom, ugyanúgy írom a dalokat, mint a kezdetektől fogva. Ebben nincs változás.”
Hacsak az nem, hogy a KK’s Priest-albumok dalait szinte teljes egészében egyedül írtad… Nem érezted azt, hogy szükség lenne olyan zeneszerző társra vagy producerre, akivel átbeszélheted az ötleteidet?
„Nem. Persze jó lett volna, de teljesen szétszórva élünk a világban, mindannyiunknak máshol van a lakása. Én azon a két egymást követő télen bezárkóztam az angliai otthonomba, és csak a dalszerzéssel foglalkoztam. Először a dalcímeket találtam ki, majd amikor azok megvoltak, azokhoz kezdtem el zenét írni. Nálam mindig is ez volt a munkamódszer. Először legyen meg egy hangzatos, jó erős cím, aztán az ahhoz illő refrén, a legvégén pedig jöhet a verzékhez szükséges dallam. Én énekdallamokban gondolkodom, dalszerzés közben végig ott hallom az elképzelt éneket a fejemben. Lehet, hogy valóban szerencsésebb lett volna Timet (Tim „Ripper” Owens, a KK’s Priest frontembere, aki 1996 és 2003 között a Judas Priest énekese is volt – Gy.F.) is bevonni a munkába, de mint már mondtam, a köztünk lévő nagy földrajzi távolságok miatt nem igazán tudtunk volna együtt dolgozni. Nagyon kényelmes volt így nekem, hiszen nem kellett folyamatosan egyeztetgetnem a többiekkel. Emiatt gyorsabban tudtam dolgozni, mint annak idején a Judas Priestben, ráadásul szellemileg is rendkívül felfrissített ez a módszer.”
Egy év telt el a második KK’s Priest-album, a The Sinner Rides Again megjelenése óta. Készülsz-e már a következő nagylemezre?
„Még nem igazán. Most az élő fellépéseinkre fordítottuk az energiánkat. A nyáron volt egy csomó fesztiválkoncertünk, s bár azok között akadtak szabadnapok, de azt a sok utazás miatt inkább pihenésre fordítottam. Utána volt egy rövidebb brit turnénk, közösen a Tailgunner zenekarral. Ez egy nagyon fiatal csapat, de szerintem elég jók és tehetségesek. Aztán átrepültünk az Egyesült Államokba, itt az Accepttel közösen turnézunk egészen október közepéig, majd Mexikóba megyünk tovább, egy ottani fesztiválra. Amikor ott is végzünk, akkor megyünk haza, és csak azt követően tudok majd az új dalokon dolgozni.”
Mennyi időre van szükséged, hogy megírj egy nagylemeznyi anyagot?
„Szerintem elég jó vagyok ebben, ezért a konkrét dalszerzői munka az első két KK’s Priest-albumnál csupán két-két hetet vett igénybe, de a teljes kreatív folyamat, a hangszerelést is beleértve, mindkét esetben négy hétig tartott. Szerintem ez nagyon jónak számít, de az igazság az, hogy a Sermons of the Sinner és a The Sinner Rides Again esetében is voltak kész dalvázlataim, amiket már csak ki kellett dolgoznom. Ez nagyon kényelmessé tette a munkát. Most nincsenek ilyenek.”
A harmadik album előtt várható önálló európai turné?
„Mindenképpen szeretnénk, de erről teljes felelősséggel én nem tudok beszélni. A turnékat egy ügynökség szervezi. Bár átbeszéltük, hogy mikor volna elég időnk egy hosszabb önálló európai koncertsorozatra, azt ebben a pillanatban nem tudom megmondani, hogy ennek a szervezésével hogy állnak. Nagyon szeretnénk önálló európai turnét, mert a nyári fesztiválok is megerősítettek abban, hogy rajongónk van.”
Beszéljünk egy picit más dolgokról is. Steel Mill néven van egy saját koncertklubod Közép-Angliában. Mióta érdekel a koncertszervezés?
„Volt egy olyan gondolatom, miszerint jó lenne az otthonom közelében egy hely, ahol azok a zenekarok léphetnének fel, akikkel baráti kapcsolatban vagyok. Rengeteg olyan zenekar van, akiket szerettem volna megnézni, de a Judas Priestben töltött évek alatt nem igazán volt rá lehetőségem. A Steel Mill egy tradicionális rock/metal klub, ami egy nagyon régi autógyár épületében található. Szerintem már önmagában az nagyszerű dolog, hogy kezdtünk valamit azzal a hellyel, és nem hagytuk, hogy lerohadjon. Annak pedig különösen örülök, hogy van egy hely, ami az én nevem alatt működik, a klubnak ugyanis K.K. Downing’s Steel Mill a hivatalos neve.”
Valóban meg szoktad nézni a fellépőket?
„Igen. A nyáron egy csomó zenekart láttam ott, például a W.A.S.P.-ot, valamint Michael Schenkert is.”
Az új zenékre is kíváncsi vagy?
„A zene folyamatosan változik, mindig lesznek új stílusok és új zenekarok, akikre érdemes odafigyelni, de én már abban a korban vagyok, amikor a klasszikus metal sokkal erősebben vonz, mint az új zenék felfedezésének szándéka. Ezért inkább a régi albumokat hallgatom. Olyan zenekarokét, mint a Saxon, a U.F.O., a Scorpions vagy az Accept. Koncerteken is inkább őket nézem meg.”
Kérdeznélek a Judas Priestről is. Meghallgattad-e az új albumot?
„Igen, hallottam, és szerintem jó lett. Sok olyan megoldás van benne, ami a régi Judas Priest-dalokra emlékeztet.”
A jelenlegi tagok közül tartod valakivel a kapcsolatot?
„Sajnos, nem igazán. Nagyon fura helyzet van most, én magam sem igazodom ki benne. Általában nagyon jó a kapcsolatom az emberekkel, mindenkivel megtalálom a közös hangot, jelenleg azonban kölcsönös távolságtartás jellemzi a viszonyunkat, mást nem tudok erre a szituációra mondani.”
Azt el tudod képzelni, hogy valamikor, akárcsak egyetlen koncert erejéig újra együtt színpadra állj Ian Hill-lel, Rob Halforddal és Scott Travisszel?
„Jelen pillanatban erre nem sok esélyt látok, de ez a világ folyamatos változásban van, bármi elképzelhető. Nagyon sok olyan eset történt, hogy zenekartagok, akik már egyáltalán nem beszéltek egymással, újra együtt léptek fel, például a Rock ’n Roll Hall of Fame beiktatáson, vagy kibékültek egy-egy haláleset kapcsán. Vannak tehát dolgok, jók és szomorúak is, amik képesek újra összehozni embereket. Ki tudja, mit hoz a jövő?”
(Az interjú eredetileg a 2024. októberi digitális különszámunkban jelent meg.)
