Egyelőre a rajongói szavazásnál tart a 2022-es Rock and Roll Hall of Fame, és ismert, hogy a Judas Priest már harmadszor kapott jelölést, eddig azonban még nem iktatták be őket a „Halhatatlanok” közé. A Slayer gitárosa, Kerry King a Rolling Stone-nak írt egy kampányanyagnak is beillő cikket.

A Hall Of Fame szabályzata alapján a Judas Priest már 22 éve jogosult lenne a beiktatásra, a legendás brit metal csapat jelenleg a rajongói szavazáson a hatodik helyen áll. Az első 5 helyezett egy-egy szavazatot kap majd a végelszámolásnál, tehát ha be is kerülnek a Top 5-be, az még mindig nem jelenti azt, hogy beiktatásra kerülnek majd.


Kerry King: „Ha szavazhatnék, hogy ki kerüljön be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, akkor egyértelműen rájuk szavaznék. Kétségtelenül. Először is szögezzük le: nem lenne metal a Black Sabbath nélkül. De ha már ezen túljutottunk, akkor a Judas Priest nélkül sem sok metal zenekar lenne. Mi is közéjük tartozunk.

Azok az emberek, akik szavaznak, valószínűleg a nagyobb zenekarokra fognak szavazni. Ez azonban nem mond semmit a Priest maradandóságáról, sem azokról a dolgokról, amiket megtettek, elértek. Nem tudom, mi mást mondhatnék még. Ha nem vagy metal rajongó, akkor sosem fogod megérteni. Ha metal rajongó vagy, soha nem fogod elfelejteni.

Van amikor hallod, hogy kik kerültek be a Rock Hallba, és azt kérdezed magadtól: ‘Hát ezek hogy kerültek a többi zenekar elé?’. Alapvetően ez inkább tűnik egy népszerűségi versenynek, mint annak, hogy valóban kik érdemlik meg, hogy bekerüljenek? Mert a Judas Priest megérdemli, hogy bekerüljön. 50 éves karrier… ez hosszabb, mint a Slayeré, és azért nekünk is hosszú pályafutásunk volt. És még mindig játszanak, ha egészségesek. Az MTV is játszotta őket, amikor az MTV elindult. És valószínűleg meg sem tudnám megszámolni az összes slágerüket… vagy amit az átlagember slágernek nevezne.”


Kerry King a Judas Priest hatásáról a metal egészére, beleértve a Slayerre gyakorolt hatásukat.

„Los Angelesben éltem, amikor a British Steel lemezük kijött, a helyi rádiók meg, a KMET vagy a KLOS elkezdték játszani a Living After Midnight-ot és a Breaking the Law-t, én pedig azonnal rákattantam bandára. Kezdő gitáros voltam még, és az, hogy két gitáros játszott a dalokban, valamint a két gitár kreativitása és korai egyedisége nagyon inspirált. Amivé a Slayer vált, abban óriási szerepük volt. Aztán ott volt az énekes, Rob Halford. A mai napig ő a kedvenc énekesem. És Rob tudja is ezt. Barátok vagyunk, így ez egy kicsit fura, de Rob tudja, hogy ő a kedvencem.

Rob Halford színpadi jelenléte, a színpadi személyisége és a színpadi megjelenése mindig is felső kategóriás volt. Ahogy megjelent a koncertek elején, az mindig nagyszabású volt. Az egyik turnén odafent, egy ‘kosárban’ énekelte az Electric Eye-t, amit aztán lassan leeresztettek a színpadra. És a hangja… olyan hangok jönnek ki belőle és olyan hangokat tart ki, hogy az szinte embertelen. Mint amit Eddie Van Halen csinált a gitárjával… Ilyen Rob Halford éneklése.

Joggal állíthatjuk, hogy a Priest nélkül nem lenne Slayer. Nem azt mondom, hogy a Priest volt az egyedüli inspirációnk, de szerintem ez az állítás akkor is jogos. Ha soha nem hallottam volna a Breaking the Law dalukat a rádióban, talán nem veszem ennyire komolyan a gitározást, talán nem jött volna az az irány, amerre elindultam.

Glenn Tipton volt talán a legnagyobb inspirációm, ami a metalt illeti. Rendkívül alulértékelt gitáros. Csak meg kell hallgatni a szólóit. Még az olyan korai lemezeken is, mint mondjuk a Sad Wings of Destiny, szinte rögtön meg lehet mondani, hogy ha Tiptont hallod, akkor az rohadt jó. Ha K.K.-t (K.K. Downing), akkor az egy kicsit karcosabb, csaknem punkos hangulatú, ami egy remek keverék. De számomra Tipton volt az igazi.”

SLAYER – Dissident Aggressor (Judas Priest feldolgozás)