Június elején jelenik meg a doom/death színtérről indult, majd egyre változatosabb, de továbbra is igen melankolikus zenét játszó svéd Katatonia tizenharmadik stúdióalbuma. A Nightmares as Extensions of the Waking State című kiadvány lesz az első olyan nagylemeze a zenekarnak, amelyet már az alapító gitáros, Anders Nyström nélkül készítettek, a Blakkheim néven is ismert zenész ugyanis egy márciusi hír szerint távozott a zenekarból. Gyuricza Tamás Marcell erről is megkérdezte Jonas Renkse énekest, aki ezáltal mára egyedül maradt az 1991-es induló felállásból.
Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: Terhi Ylimainen
–
Valószínűleg sokakat meglepett a bejelentés, hogy Blakkheim kilépett a zenekarból, hiszen 34 éven keresztül voltatok alkotó- és zenésztársak. Elmondanád a távozásának okát?
„Nos, nehéz erről beszélni, mivel elég sok minden volt a döntés a háttérben. Ami ebből a zenekart, s persze személy szerint engem is a legjobban érint, talán az, hogy Anders az utóbbi években már nem igazán vett részt aktívan a Katatonia dolgaiban. Nem turnézott és nem is írt dalokat. Folyamatosan olyan érzésem volt, mintha nem is akarna már a zenekar tagja lenni. Nem hozott fel különösebb indokot, nem is beszélt róla, de már régóta éreztük, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége. Több mint két éve nem lépett fel velünk, ami elég sokat elmond a kialakult helyzetről. Azt tehát nem vonom kétségbe, hogy a rajongóink közül sokakat megdöbbentett ez a döntés, számunkra azonban nem okozott meglepetést.”
Nemcsak Anders távozott, hanem a másik gitáros, Roger Öjersson is. Ezek szerint két új gitárossal folytatjátok. Nico Elgstrand már ismerős lehet a Katatonia rajongóinak, hiszen az utóbbi két évben ő segített ki benneteket a turnékon, de Sebastian Svalland egy teljesen új ember, aki ráadásul sokkal fiatalabb nálatok. Róla mit kell tudni?
„Ahogy mondtad, fiatalabb srác, szóval rengeteg energiával érkezett, és sok érdekes ötletet is hozott. Seb nagyon jó gitáros, él-hal a zenéért. Eddig nem ismertem személyesen, de akad néhány közös barátunk, akik meséltek róla, hogy milyen srác. Ezek alapján kerestem fel, hogy beszéljek vele, és lássam, hogy jó lenne-e a zenekarba. Ekkor derült ki, hogy már elé régóta nagy Katatonia-rajongó, aki sokat hallgatott bennünket. Nem ez volt a fő ok, ami miatt őt választottam, de mivel ismerte a dalainkat, így gyorsabban be tudott illeszkedni közénk. Már körülbelül nyolc hónapja dolgozunk együtt, és nem is tudnék hirtelen mást mondani, akivel jobban jártunk volna, mint vele.”

Az új album, a Nightmares as Extensions of the Waking State ugyanazt a melankolikus vonalat viszi tovább, mint ami mindig jellemző volt rátok. Milyen érzelmi állapotban vagy, amikor ezeket a dalokat írod?
„Nem vagyok mindig depressziós, ha erre gondolsz, és nem is élek állandóan egy sötét lyukban, még akkor sem, ha ilyen hangulatú dalokat írok. Azt viszont nagyon jól át tudom érezni, hogy milyen az, amikor az ember élete mélypontra kerül. Mindenkivel előfordult már, hogy rossz passzba került, nekem is voltak ilyen életszakaszaim. Ezeket fel tudom idézni, vissza tudok rájuk gondolni. Amikor tehát dalokat írok, akkor rendre előszedem ezeket az emlékeimet. Zenével próbálom meg azokat az érzéseimet kifejezni, amelyek az életem problémás időszakaiban velem voltak, s ez néha igen nehéz tud lenni.”
Az album első kislemeze a Lilac, ami tökéletesen összegzi a Nightmares as Extensions of the Waking State album hangulatát. Ezért választottátok ezt a dalt?
„A kiadó döntése volt, hogy ez legyen az első kislemez, és érdekes módon ők is azzal indokolták, hogy jól összegzi az albumot. Ezek után azt kell mondanom, lehet benne valami, ha már ők is ezt gondolták, és te is így látod. Szerintem a Lilac egy nagyon jó dal, amit hamarosan élőben is be fogunk mutatni. (Ez azóta már meg is történt a belgiumi Headbanger’s Balls fesztiválon.) Egy kicsit izgulok is miatta, de szerintem jó lesz. Kapnak a rajongók egy kis ízelítőt abból, hogy milyen lesz az új nagylemez.”
.
Miről szólnak valójában a Nightmares as Extensions of the Waking State dalai?
„Természetesen nem rémálmokról. Amikor próbáltam keresni azt a kifejezést, ami jól tudná leírni az albumot, akkor jutott eszembe, hogy ezen a nagylemezen olyan rövid kis történetekről énekelek, amelyek negatív dologhoz kötődnek. Arra gondoltam, ezeket el lehetne nevezni akár rémálmoknak is, még úgy is, ha valójában nem azok, hiszen egy részük megtörtént események alapján született. Szóval innen az ötlet. Azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy felfűzöm a dalokat egy zsinórra, hiszen mégiscsak van valami közük egymáshoz. Nem konceptalbum, de ez a cím mégis összeköti a dalokat. Tudod, ha túl sok időt töltesz a depresszióddal, akkor a gondolataid úgyis rémálmokká tudnak válni, hogy közben ébren vagy. Az albumcím tehát azt fejezi ki, hogy miként látom én ezeket a kis történeteket, amelyekről az egyes dalok szólnak.”
Azt mondod, a történetek egy részének van valós alapja is?
„Minden dalom alapjául a saját élményeim szolgálnak, de a dalszövegek miatt teljesen át is írom azokat. A képzeletem szüleményei keverednek valós eseményekkel, de általában a megélt tapasztalataimból indulok ki. Nem mindig olyasmiből, ami éppen akkor történt velem, de minden dalom visszavezethető valamilyen valós élményhez.”
Ezek a történetek, illetve a Katatonia melankolikus zenéje a világ történéseire adott reakcióidként értelmezhetőek, vagy eleve ilyen az alaptermészeted, a habitusod?
„Ahogy már említettem, nem vagyok mindig depressziós, és melankolikus sem. Szóval inkább a világ történéseire adott reakciók ezek, bár a mi zenénknek mindig ilyen volt a hangulata. Persze, a világ manapság nem nagyon ad esélyt arra, hogy boldogabb dolgokról írjunk. Elég sötét időket élünk, de a zene mindig képes arra, hogy reményt nyújtson és biztonságot adjon. Remélem, a mi zenénk is tud segíteni olyan embereken, akik kilátástalannak érzik az életüket, és találnak kapaszkodót a dalokban.”

—
Az egyik dal címe Efter Solen, ami megegyezik egy dán író, Jonas Eika Rasmussen több díjat is elnyert novelláskötetének címével. Van a két dolognak köze egymáshoz?
„Igazából nincs. Az persze igaz, hogy mindkettőnek ugyanaz a címe, de nem annak a kötetnek alapján született a dal, ha valami ilyesmire gondoltál volna. Egy Joakim Karlsson nevű svéd barátommal közösen írtam, aki a Craft zenekarnak a tagja. Mindketten szeretjük az elektronikus zenét, és szórakozásból szoktunk közösen dalokat írni. Ez körülbelül 12 éve tart már. Az Efter Solen akkor született, amikor már nagyon be akartam fejezni az albumot, de még nem éreztem teljesnek. Tudtam, hogy legalább egy dalra még szükségem lesz. Ekkor álltunk neki közösen egy teljesen új témának, amit valami megmagyarázhatatlan okból svéd nyelven kezdtem el énekelni. Talán a dal hangulata miatt alakult így. Aztán amikor befejeztük, már nem akartam újból hozzányúlni, hanem megtartottam az eredeti svéd éneket. Érdekes módon ez lett az egyik kedvenc dalom az új lemezről.”
Úgy tudom, az albumból jelenik meg egy egészen különleges kiadás, egy limitált példányszámú, fából készült box is. Vannak még olyan Katatonia-rajongók, akik gyűjtik ezeket a különlegességeket?
„Igen, szerintem vannak még, de a kiadó biztosan többet tud erről mondani. Én ugyanis már nem vagyok nagy gyűjtő, de szerintem szeretik az emberek az ilyesmiket. Nemcsak a formájuk miatt, hanem azért is, mert az ilyen kiadásokban általában van valami extra, ami miatt megéri több pénzt kiadni érte. A gyűjtők vadásszák az ilyen kiadásokat, de azok már nem nekem valók.”
Ezek szerint te inkább Spotifyon hallgatsz zenét?
„Igen, zeneügyileg sokkal otthonosabban mozgok a streaming platformokon. Sokkal könnyebb ezzel az életem, de egy-két albumot továbbra is megveszek. Azoknak a kis zenekaroknak a kiadványait, akiket támogatni szeretnék ezzel, s akikről tudom, hogy szükségük is van az ilyen segítségre.”
A Katatonia alapítása óta közel három és fél évtized telt el, és eközben rengeteget változott a zenétek is. Elégedett vagy azzal, amit sikerült elérnetek?
„Igen, nagyon boldog vagyok azzal, ahol most tartunk. Azt nem tudnám megmondani, hogy zeneileg tíz év múlva hol lennék, és azt sem tudom, hogy lesz-e még akkor egyáltalán Katatonia, de ahova ezalatt az idő alatt eljutottunk, az egy természetesen folyamat eredménye volt. Amikor indultunk, még csak egy kalandnak tekintettem a zenélést, ki akartam próbálni, hogy mire vagyok, mire vagyunk képesek. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi idő elteltével is itt lehetek, hogy továbbra is zenélhetek, s hogy a Katatonia ennyire meghatározó helyet vívott ki magának a zenei színtéren.”

—
Van bármi dolog, amin utólag változtatnál a zenekarral kapcsolatban, ha arra lehetőséged lenne?
„Nincs. Történtek velünk dolgok, amik nem feltétlenül okoztak számomra örömet, de ezek sem ok nélkül alakultak így. Minden, amit átéltünk, minden, ami megesett velünk, hozzájárult ahhoz, hogy ma itt vagyok. Szóval nem, nem változtatnék semmit.”
A koncertjeiteken már egyáltalán nem játsszátok a zenekar korai, ezredforduló előtti korszakának dalait. Ezek végleg kikerültek a műsorból?
„Szerintem az első két album dalait biztosan nem fogjuk már sohasem élőben előadni, ugyanis azokat már nem tudom kiénekelni. A többire azonban nem mondanám, hogy végleg kikerültek a programból, a For My Demonst, ami szintén egy régi albumunkról, a Tonight’s Decisionről való, éppen most valamikor adtuk elő. Tudod, amikor megjelenik egy új lemez, és új koncertprogramot állítunk össze, akkor mindig ezek a régi dalok esnek ki a műsorból. De azért igyekszünk nem megfeledkezni a klasszikusokról.”
A Katatonia gyakran adott koncertet Magyarországon. Ősszel lesz egy újabb európai turnétok, de úgy tűnik, Budapest most kimarad a programból. Van erre bármi magyarázatod?
„Nem tudom, hogy miért történt így. Nem vagyok részese a koncertszervezésnek, erre ügynököket foglalkoztatunk, ők rakják össze a turnét. Minden alkalommal előfordul, hogy maradnak ki olyan városok vagy országok, ahol jártunk már korábban, ezek szerint most Magyarországgal is ez történt. Nagyon sajnálom, mert számomra Budapest fontos helyszín, ott mindig nagyon jó koncertjeink vannak, de tényleg nem tudom, hogy most miért nem megyünk oda.”
–
Az interjú eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.

Tartalom: Eleine – Élő Fém – Godsmack / Sully Erna – Hangpróba – Ignitor – Jade – Katatonia – Klasszikus! (Iron Maiden: Live After Death) – Koncertmenü – Médiaradar – Michael Schenker – Misfire – Nightbreed Fesztivál (Árnyak Show, Dying Wish, Land Of Charon, Pornography) – Sokkoló Korongok / Extra – Wall Of Sleep – Will Hunt / Evanescence

