Skip to content

KATAKLYSM – A death metal trónkövetelői

Goliath címmel már a tizenötödik stúdióalbumát jelentette meg augusztus közepén a death metal műfaj egyik legbiztosabb alapokon álló monolitja, a kanadai Kataklysm. Az énekes Maurizio Iacono által vezetett zenekarnak ez a második olyan lemeze, amelyben egy új hangzásvilág érvényesül. A frontemberrel készített interjúnk során a Goliathtal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók mellett a hangzásbéli változások okai is szóba kerültek.

Az utóbbi időben jelentősen megváltozott a hangzásotok azzal, hogy csatasorba állítottatok egy héthúros gitárt. A zenétek viszont továbbra is rendkívül karakteres és rögtön felismerhető maradt. Nem éreztél ambíciót arra, hogy a hangzásotokhoz hasonlóan a zenéteket is megújítsátok?
„Néhány rajongónk időnként megkérdezi, hogy miért nem készítünk még egy olyan dalt, mint a The Ambassador of Pain vagy a Crippled & Broken, esetleg az As I Slither vagy a The Awakener. Erre ismét csak azt tudom válaszolni, hogy nem másoljuk önmagunkat, sosem készítjük el ugyanazt újra és újra, csak azért, hogy biztosra menjünk. Ha az utolsó néhány évet nézzük, akkor valóban drasztikusan változott a hangzásunk, de ez nemcsak a héthúros gitárnak köszönhető, hanem annak is, hogy James Payne, az új dobosunk teljesen új játékstílust hozott be a zenénkbe a korábbiakhoz képest. Csupán ez a két ok, a héthúros gitár, valamint James egyéni stílusa miatt is egyre nehezebb a Kataklysm egykori egyéniségét megőrizni, arról nem is szólva, hogy a dalszerzés metódusa is megváltozott az idők során.
Manapság rengeteg zenekar mondja, hogy nem foglalkoznak azzal, amit a rajongóik gondolnak róluk, mert saját maguknak írják a dalaikat. A Kataklysm nem ilyen, nekünk továbbra is számít a rajongóink véleménye. A basszusgitár hangzását ezért például biztosan nem fogjuk megváltoztatni, mert az egy nagyon fontos igazodási pont a zenénkhez, ami viszont folyamatosan változik, és egyfajta fejlődésen megy keresztül. Amikor az első két albumodat elkészíted, azzal lényegében megmutatod az embereknek az irányt, ami felé haladsz. Csak az első két lemezeddel vagy ártatlan, utána lényegében már kijelölted az utat magadnak. A legfontosabb kérdés pedig az, hogy ez az út jó irányba vezet-e. Én azt gondolom, a Kataklysm jó irányba halad. Ma úgy látom, hogy egyre súlyosabb a zenénk, a Goliath pedig az eddigi legagresszívebb albumunk. Minden egyes dala önmagában is megállja a helyét.”

Továbbra is közösen írtok?
„Tulajdonképpen igen. A fő dalszerzőnk Jeff (Jean-François Dagenais gitáros), legalábbis a riffeket ő találja ki. Erre az albumra Steph (Stéphane Barbe basszusgitáros) is sok ötletet hozott. Ez azért volt fontos, mert Steph határozza meg azt az irányt, amerre egy-egy új albummal haladni akarunk. Még a dalírás előtt le szoktunk ülni, hogy megbeszéljük az irányvonalat. Ezúttal mindannyian úgy éreztük, hogy agresszívebbeknek kell lennünk. Talán a pandémia miatt alakult így. A dalokat 2022-ben kezdtük el írni, amikor még rengeteg felgyülemlett aggodalom és félelem volt bennünk, és ez mind hozzájárult ahhoz, amit a Goliath albumon hallasz.”

(A teljes interjút a szeptember-októberi számunkban olvashatod!)

A 100 oldalas magazin 1990 Ft-os áron kapható országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében.

Hammerworld No.352 / 2023. szeptember-október

Címlapsztori: IRON MAIDEN
Interjúk: Baroness ★ Burning Sun ★ Casketgarden ★ Danko Jones ★ Don Gatto ★ Doro ★ Dødheimsgard ★ Dying Fetus ★ Eclipse ★ Fish! ★ Fortíð ★ Kataklysm ★ KK’s Priest ★ Kreator ★ Kukovecz Gábor ★ Master Lab Comics ★ Mirror ★ Monastery ★ Noble Victory ★ Primal Fear ★ Spirit Adrift ★ Stardust ★ Tyketto ★ Uada ★ U.D.O.

Rovatok: A jó, a rossz és a csúf ★ Élő Fém ★ Hangerőmű ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hatásokk ★ Médiaradar ★ Saját szavaikkal (Hydra) ★ Zenészfüllel

Ajándék CD-k: MONASTERY – From Blood / HYDRA – Láncra verve

Kapcsolódó bejegyzések/interjúrészletek: https://hammerworld.hu/tag/hw352/
Ne felejtsd el a honlap Hangpróba rovatában pontozni a lapszám kiemelt albumait!

SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal, a honlappal és a rádióműsorral kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh@hammerworld.hu e-mail címre!

ELŐFIZETÉSI AKCIÓ!https://hammerworld.hu/elofizetes
TÁMOGATÓI CSOMAGOKhttps://hammerworld.hu/gyujtoi-kiadas/

nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw