Skip to content

KALMAH – Kevesebbel is beérnék

A ’90-es években az Ancestor romjain alapult melodikus death metal zenekar, a Kalmah új stúdióalbuma a tavasz folyamán fog megjelenni. A csapat nevét viselő hanghordozóról elsőként a Haunted by Guilt című szerzemény került bemutatásra.

„A Haunted by Guilt az új lemez első dala – mondta Antti Kokko gitáros. – A nyitó riff ötlete sokáig ott motoszkált a fejemben, de addig nem öltött végleges formát, amíg a ráépülő csavaros dallam meg nem kapta a maga groove-ját. Ebből fejlődött ki a többi rész. A dalszövegek lelkének mélységeiért Pekka testvér felel. Így lehetne összefoglalni az üzenetét: az emberiségnek egy kicsit letisztultabb életet kellene élnie, és nem szabadna mindenhová a borzalmas győzelem reményében mennie. Kevesebbel is beérhetnénk.”

A Kalmah lemezét a Riku Pääkkönen által vezetett Ranka Kustannus kiadó jelenteti meg. Pääkkönen már húsz évvel ezelőtt is az események élén állt, amikor a Kalmah a Spinefarm kiadónál jelentette meg a zenéjét.

„Már a kezdetektől fogva világos volt, hogy ők nem fogadnak el gumiszerű digitális gagyi hangzást, hanem a régimódi módszerrel dolgoznak: gőzerővel pörgetik a gombokat, hogy legyen valami zörej, anélkül, hogy túlságosan is políroznának a hangzáson. A hangnak és a hangzásnak élnie kell! A keverést Mikko Karmila, a maszterizálást Mika Jussila végezte el, és az összhang épp a megfelelő mennyiségű nyers és brutális hangzást kapta. A kiadókat illetően voltak más lehetőségeink is, de amikor elkezdtünk e-maileket és ötleteket váltani Rikuval, már nem maradtak kérdések.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw