Pár napja ünnepelte a hatvanadik születésnapját Kalapács József, akinek idén 40 éves pályafutása a Pokolgépben indult 1982-ben. A két kerek évszámot egy júniusi színház- és egy augusztusi életmű koncerttel ünneplő énekessel, aki már több mint húsz éve a saját nevét viselő bandájában, mellette pedig az Atila Fiai Társulatban zenél, Pintér Miklós beszélgetett a Totál 60 – Metal 40 koncert névadó lemezének megszületéséről, a pályatársakhoz fűződő barátságokról, valamint a nehéz időszakokról és a jelen történéseiről.

Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin márciusi számában jelent meg.


Amikor tegnap beszéltünk, azt mondtad, hogy új dalokhoz mész mankót felénekelni a gitárosoknak. Készül a Kalapács zenekar új lemez?

„Nem, új Akusztika, de azok nem stúdiófelvételek lesznek, még csak most kezdtünk el a dalokon dolgozni! Új Kalapács lemez viszont biztosan nem fog megjelenni idén. A pandémia miatt onthatnánk magunkból a számokat, de még az előző lemezt sem tudtuk rendesen megturnéztatni.”

Nagykoncertek, akusztikus fellépések, erdélyi turné. Ahhoz képest, hogy még csak lábadozunk a járvány után, elég húzós időszaknak nézel elébe!

„Lehet, hogy van olyan, akinek ez soknak tűnik, de nekem ennél azért jóval sűrűbb szokott lenni a naptáram. A pandémia sokunkat ráébresztett arra, hogy talán egy kicsit visszább kellene fogni az agarakat. Bizonyos szempontból jól esik a pihenés, több a szabadidőm, a másik oldalról viszont ingerszegényebb így az életem, hiányzik a színpad, a sok fellépés. Mindenféle, egészen furcsa dolgokat csinálok eközben, például egy barátomnál a saját aláírásomat tetoválom alkalmanként egy mini koncerttel összekötve, de több egy szál gitáros fellépést is vállalok Závoti Zoli társaságában.”

Két nagyszabású fellépésre is készülsz a következő hónapokban. Az egyik a Színházkoncert az Erkelben, a másik a „60 Totál, 40 Metal” buli a Budapest Parkban. Ha már az utóbbi visszautal az ország első heavy metal lemezére, akkor adódik a kérdés, hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?

„Látod, ha az előbb emlegetett felszabadult időmet a könyvem megírására fordítottam volna, most könnyebben tudnék válaszolni erre! (nevet) Rengeteg fantasztikus kalandban volt részünk a bemutatkozó albumunk megjelenéséig. Akkoriban egy heavy metal zenekarnak csak akkor lehetett nagylemeze, ha bődületes tömeg volt rá kíváncsi. A Totális Metalt kizárólag azért adhattuk ki, mert annyian jártak már a koncertjeinkre, hogy a Hungaroton nem akarta kihagyni ezt a lehetőséget.”

Üzleti szempontból?

„Igen. Akkoriban a könnyűzene tartotta el az egyéb műfajokat, például a táncházakat, vagy a komolyzenei produktumokat. Az egyik helyen nagy bevétel volt, a másikat pedig ebből támogatták. Ez a lemezgyárnál is így történt. Azért voltak ott olyan popzenekarok, akik a Pokolgépnél sokkal sikeresebbek voltak. A Neoton Família például a fénykorát élte akkoriban, iszonyatos lemezeladási adatokkal.”

A hatalom tartott tőletek és a közönségetektől, de a pénz ezek szerint erősebb volt és felülírta az „szocialista elveket”?

„Pontosan.Kezdetekben még nagyon underground volt a zenekar, az országos ismertséget az 1983-as Ki mit tud? hozta meg nekünk. A Hungarotontól már akkor elkezdtek presszionálni minket. Abban az időben nagyon népszerű volt a Hungária, úgyhogy a fejesek kitalálták, hogy csináljuk meg Fenyőék ellenkező, dirty oldalát és akkor kiadják majd a lemezünket. Ezzel pedig befogják a zűrösebb, kialakulófélben lévő rockertársadalom száját. Az ötlet a Vérszívó asszonyból jött, azt kérték, hogy minden dalunk legyen olyan, mint az. Csábító volt a lehetőség, úgyhogy elkezdtünk rock ’n’ roll dalokon dolgozni. Még az akkori koncertjeinkbe beemeltünk párat közülük. Nem voltak egyébként rosszak, de ez a poénos, laza vonal nem állt jól nekem. Hál’ Istennek a zenekar többi tagjának sem volt túl nagy affinitása ehhez az egészhez, így hát úgy döntöttünk, hogy nem kell lemez, inkább maradunk a kaptafánál és megpróbáltunk még keményebbek lenni!” (nevet)

1984 és 1986 között sorkatonai szolgálatot teljesítettél. Benne volt a pakliban, hogy nem tudnak megvárni a többiek?

„Benne. A katonaság idején nagyon rezgett a léc, hogy megmaradok-e a Pokolgép énekeseként. Abban az időben voltak háttércsatározások.”

Bejelentkeztek a pozíciódra, vagy a zenekar tagjai kezdtek el mások után kutatni?

„Is-Is. Az okok nem érdekeltek különösebben, de azt tudom, hogy a korai időszakban mindenféle forradalmak zajlottak a hátam mögött, különböző énekesek meg lettek hallgatva, de voltak ilyenek hangszeres fronton is. Egy még formálódó zenekarnál valahol ez természetes. Aztán úgy hozta a sors, hogy minden nehézség ellenére sem morzsolódtam le, mégis én maradtam fenn a rostán.”

Abban az időben is voltak bulijaitok, amíg katona voltál. Hogyan tudtátok megoldani a próbákat és a fellépéseket?

„Sok mindent el tudtam intézni a katonaságnál, például a Pokolgép be tudott járni próbálni hozzám a laktanyába, én pedig kijárhattam a koncertjeinkre. Pedig nem valami művészszázadban voltam, hanem egy krampácsoló alakulatban Bicskén. Volt ott egy hadnagy, Mészáros István, aki nem is a rangjánál, inkább a beosztásánál fogva komoly erőt képviselt, ő segített engem bent. Neki fontos volt a kultúra, szerette nagyon a zenét is. A magasabb rangú tisztekkel szemben is kiállt mellettem azért, csak hogy eltávra mehessek. Olyan nincs, hogy eskü előtt egy katona elhagyja a laktanyát, de én mégis kimehettem, hogy felléphessek a többiekkel a Motörhead előtt. Azért az hatalmas dolog volt!”

Ez az 1984-es Motörhead koncert volt a Czabán Samu téren, a Volán pályán?

„Igen. Nem lehetett tudni, hogy biztosan el tudok-e szabadulni, de a Pokolgép nem akarta lemondani a koncertet. Úgyhogy a fodrásztól jőve, frissen befésült hajjal ott toporgott a színpad mellett Matulay Laci, vagyis Laza, a Rockwell énekese, hogy beugorjon helyettem. Ha nem jövök ki, akkor lehet, hogy ott bekövetkezett volna az őrségváltás. De nem így történt, ott voltam!”

Az első lemezszerződésetek tető alá hozásában nagy szerepe volt Nagy Ferónak. Ha a Beatricét a hatalom ellehetetlenítette, lemezt sem adhattak ki, hogyan lehetett mégis pont ő, az üldözött zenész, aki tudott segíteni nektek ebben?

„Ez egy politikai dolog volt. A Beatricének tényleg volt egy olyan időszaka, amikor mindenhonnan kitiltották őket, nem léphettek fel sehol sem. Viszont Ferót mindenki ismerte, komoly kapcsolatai voltak a lemezgyárban is. Beszélő viszonyban volt ő mindenkivel, még azokkal is, akik betartottak neki. Mindig is nagyon jól kommunikált, de az őszinteségét már akkor sem tolerálta mindenki. Pontosan tisztában volt azzal, hogy mi miatt kaszálták el őket a Beatricével, tudta például, hogy a sanzonbizottságban milyen kifejezésekre és gondolati tartalmakra ugranak. Sokat segített a szövegek átírásában, a sajátjait meg már eleve úgy hozta, hogy átmenjenek a szocialista erkölcsnek nevezett cenzúrán. Például tetoválásról szó sem lehetett bennük. Nem szerepelhetett A jelben, hogy ’tetovált testét bámulták, lesték: asszonyok, hajók, sárkányok, kígyók’ és hasonlók. Ezek helyére más sorok kerültek.”

Kampányolt értetek?

„Bevetette a személyes befolyását. Nem tudott politikai nyomást gyakorolni senkire, de fel tudta ránk hívni a figyelmet. Azt mondta: ’Itt vannak ezek a fiatalok, nézzétek meg, mennyien járnak koncertjeikre! Ezekkel úgysem tudtok mit csinálni! Ezek ott vannak, mennek előre!’ A magunk módján meg is tudtuk neki ezt hálálni. Már nem volt annyira nyilvánvaló, hogy mennyire van tiltva a Beatrice, amikor 1985-1986 körül meghívtuk őket a PeCsába egy közös koncertre. Így lettek újra aktívak. Feró egyébként 1985-ben végigénekelt helyettem egy Pokolgép koncertet, mert engem közben bezártak a laktanyában.”

Úgy érted, hogy a fogdába?

„Nagy szerencsém volt, hogy csak oda. Az elkövetett cselekményhez képest az egy enyhe fokú ítélet volt. Kaptam három hónap helyben topit, meg tíz nap helyőrségi fogdát. Rezgett a léc a futkosó irányába.”

Mit csináltál?

„Elsült a kezemben a géppisztoly és néhány golyó átütötte a falakat. Nem lett baj, de nem volt üres a századklub, ahol ez történt.”

Volt egy nagyon régi Pokolgép bootleg kazettám, egy budapesti koncertfelvétel. Épp a Maszkot játszottátok, amikor elszabadult a pokol, hatalmas verekedés tört ki a nézőtéren, te pedig azonnal leállítottad a bulit. Gyakoriak voltak a verekedések akkoriban a fellépéseiteken?

„Hát, ez nem volt egyedi eset, de ahhoz képest, hogy mennyien voltak a nézőtéren és mennyire nem voltak szomjasak a srácok, nem fordul elő annyira sokszor. Nem is a közönség generálta a bunyót legtöbbször, hanem a rendfenntartó erők. Nem mindig a legjobb pszichológiai érzékkel reagáltak le bizonyos dolgokat.”

Emlékszel konkrét esetre?

„Egyszer Zalaegerszegen játszottunk a Dózsa pályán. A rendezők egy kötelet feszítettek ki a színpad előtt, arra gondoltak, az majd visszatartja a közönséget attól, hogy közelebb jöjjenek hozzánk. Már a koncert előtt szóltam, hogy baj lesz, ennél az is jobb lenne, ha odaengednék őket, majd mi vigyázunk, hogy ne másszanak fel hozzánk. Nem hallgattak ránk. Elkezdődött a koncert, a kötelet meg persze egy pillanat alatt elnyomta a közönség. A rendőrök erre felvonultak, lengették a gumibotjukat, a közönség meg elkezdte énekelni, hogy ’tökfejű nem leszek, van belőle elég’. Egyszer csak azt látom, hogy a rendőrök és a közönség között hatalmas csatajelent kezd kialakulni. Leállítottam a bulit és megkértem a rendőröket, hogy hagyják el a nézőteret! Kiküldtem őket a Dózsa pályáról, vagyis a saját pályájukról! Azt mondtam, vállalom a felelősséget, hogy nem lesz rendbontás. Ma már persze ezt butaságnak tartom, nem lehet ilyet mondani, de talán a közönség is érezte a dolog súlyát és a koncert rendben le tudott menni. A buli után bejött az öltözőbe a zalaegerszegi rendőrkapitány, leült, és nagyon kedvesen, udvariasan közölte velem, hogy garantálja, amíg ő ott van, a Pokolgép együttes soha nem fog koncertezni a városban.”

Így is lett?

„Nem. Néhány évvel később az Omega elvitt minket turnézni és Zalaegerszeg is a programban volt. A rendőrkapitány meg is próbálta betartani az ígéretét, de Mekiék nagyon korrektek voltak és azt mondták, ha a Pokolgép nem léphet fel, akkor ők sem fognak. Olyan forgatókönyv meg nem létezett, hogy az Omega ne játsszon. A buli után megint megjelent a rendőrkapitány az öltözőben. Egy posztert hozott, hogy írjam alá az unokahúgának.” (nevet)

A Totális Metalra rengeteg korai dal nem fért már fel. Könnyedén le tudtatok mondani az olyan slágerekről, mint a Cirkusz és Rács, a Maszk vagy a Heavy Metal?

„Eltartott egy ideig, amíg a ma klasszikusnak tartott felállás létrejött. A zenekar motorjai Kukovecz Gabi és Paksi Endre voltak, az ő zsenijük találkozott a Pokolgépben. A jókedvük, az érzelmi hullámaik, a tehetségük és az egymással való viaskodásuk mindig elég erőteljesen jelen volt. A Totális Metalra felkerültek olyan Paksi Endre számok, amiket már nem lehetett lehagyni, de a zenekar azt sem akarta, hogy csakis az ő dalai szerepeljenek a korongon. Amiket pedig te felsoroltál, azok mind az ő szerzeményei voltak. Konkrétan emlékszem arra, amikor a Maszk riffjeit először megmutatta nekem akusztikus gitáron a Miskolci utcai lakásában. Nyilván, a zenekarból mindenki hozzátette a magáét, de a szöveg, a dallam, a verze és a refrén mind-mind Endrétől jött. Ahogyan a lemezen A jel, A tűz, a Mennyit érsz és a Bon Scott emlékére is.”

Igaz, hosszú évekkel később, de Az első merénylet CD aztán rehabilitálta a korai dalokat.

„És ez talán Endrének is csekélyke elégtételt jelenthetett! Korábban úgy nézett ki, mintha nem is lett volna köze az első lemezhez. Nyilván én is a zenekar tagja voltam, én sem csináltam a legjobban a magam dolgát. Sohasem voltam jó politikus, nem tudtam mindent jól kezelni. A mai eszemmel azt mondom, hogy kardoskodni kellett volna amellett, hogy vagy ne legyen egyáltalán Endrétől dal a lemezen, vagy ha igen, akkor a kellő jogi háttérrel tüntessük fel őt rajta.”

Megbántad, hogy ez így alakult akkor?

„Nagyon sokáig lelkiismeretfurdalásom volt. A történteket már nem lehet megváltoztatni, de felelősséget vállalni és okulni lehet belőle. Soha nem fogom elfelejteni Endre tekintetét, amikor távozott a Pokolgépből. Az egy ’Te is fiam, Brutus?’ élmény volt. Sokáig emésztett legbelül és a mai napig is bűntudatot érzek a történtek miatt. De az ilyen dolgok segítenek abban, hogy az ember jobbá, tisztességesebbé váljon és megfontoltabb legyen a saját cselekedeteiben. Később, az egyik Pokolgép koncerten Endre a vendégünk volt, és én nyilvánosan bocsánatot kértem tőle a korábban elkövetett gazságokért a színpadon, de ez nem mindenkinek tetszett a zenekarban.”

Hogy változott meg az életed azután, hogy megjelent a Totális Metal?

„Gyorsan jogosítványt kellett szereznem. Addig nyugodtan tudtam a buszon és a villamosan olvasgatni, de onnantól kezdve nem. Valaki mindig odajött hozzám.” (nevet)

Miket olvastál?

„Mindent, de főleg a kalandregényeket. Akkoriban Jack London volt a kedvencem.”

Mikor ütött meg először az az érzés, hogy ez most már nem játék, frontemberként tízezrek figyelnek oda arra, amit mondasz és ez felelősséggel jár?

„Nem volt ilyen érzésem soha. Mindig is egy laza, nem átgondolt felelősségérzet volt bennem. Már gyermekként szerettem volna jobbá tenni a világot, de nem voltam eléggé példamutató, nem voltam rendkívüli. Attól, hogy egy kemény rock zenekar voltunk, mi is szórakoztunk, mi is jól éreztük magunkat. Ugyanúgy kitomboltuk magunkat a színpadon, mint a nézőtéren a közönségünk. Imádtuk ezt a zenét, azonosulni tudtunk a dalainkkal, talán ezt érezhették meg a rajongók is. Nem nyomott agyon a felelősség, de nekem a Pokolgép kezdeti időszakától kezdve komoly gondjaim voltak az alkohollal. Szankcionálni kellett, hogy ne igyak. Nem tudtam kontrollálni az életem ezen részét. Egyes bizonytalanságokat, ürességeket akartam ezzel pótolni eleinte, aztán meg nélkülözhetetlenné vált a mindennapokhoz.”

Évtizedekről beszélgetünk?

„Harmincvalahány évig ütöttem-vágtam magam. Annak a felelősségnek, amit rám rakott az élet azzal, hogy sokan odafigyelnek arra, amit a színpadon vagy azon kívül mondok, nem feleltem meg minden szempontból. Azt hiszem, én is csak egy ember voltam a sok közül, aki menet közben fejlődött. Nagyon sokáig nem éltem semennyire sem példamutatóan.”

Abban viszont sokaknak példát mutathatsz, hogy sohasem késő letenni a poharat!

„Magam miatt csináltam és ez lehet egy követendő példa. Akkor voltam képes letenni a cigarettát meg a piát, amikor én döntöttem úgy, hogy elég volt. Azt éreztem, hogy nekem ez nem jó. 56-57 éves koromban azt mondtam, elég volt. Nem mások, hanem magunk miatt kell megtennünk. A döntéstől vagy alkoholista vagy nem alkoholista. Azt hiszik az emberek, hogy ez megszokás kérdése, de nem, ez a döntéstől függ. Nem lettem full absztinens, olykor megiszok néhány sört, de színpadon már nem, a töményet pedig végleg letettem. Abban biztos vagyok, hogy a sorsunkhoz a fejlődésnek is hozzá kell tartoznia. Erre törekszem én is. Mostanában már az egészségemre is jobban odafigyelek, jobban is érzem magam.”

Mikor voltál a legboldogabb az elmúlt negyven évben zenészként?

„Nagyon sokszor voltam nagyon boldog és nagyon sokszor nem. A rossz dolgokat olyan mélyen be tudom magamban zárni egy szarkofágba, hogy legtöbbre nem is emlékszem már. Hatalmas örömet okozott, amikor először színpadra keveredtem. Remegett a lábam, izgultam, bizonytalan voltam magamban, hogy elég jó leszek-e. Éreztem, hogy nem voltam az, de akkor is nagyon akartam csinálni. Feszített, hogy nagyon el akarok énekelni, nagyon el akarok mondani valamit.”

Konkrét pillanatot is tudsz mondani?

„Most egy egészen extrém eset bevillant be. A pusztavacsi rockfesztiválon játszottunk a ős-Pokolgéppel. Ez még az első lemez előtti korszak volt Endrével, de még talán Varga Tibor (Pepe) billentyűsként kisegített minket a keverőpult mellől. A saját bulijainkon akkoriban jó, ha volt pár száz ember, ott meg állítólag 250 000 ember jelent meg. Délután három körül léptünk fel, de a csúszások miatt három helyett csak két számot játszhattunk. Ketten konferálták a bulit, B. Tóth László és Dévényi Tibor. Amikor B. Tóth bemondta, hogy a Pokolgép együttes következik, azt láttuk a színpadról, hogy ameddig a szem ellát, az emberek felállnak és megindulnak a színpad felé. Na, az egy olyan érzés volt, amit soha nem felejtek el!”

A karrieretek közös pontjai miatt a barátságotok Paksi Endrével és Rudán Joe-val egy különleges példa a zenei színtéren. Hogyan alakult ki ez a jó viszony köztetek?

„Nem vagyok rivalizáló típus. Joe-nál voltak azért feszültségek, neki az első pár éve nagyon kemény lehetett a Pokolgépben, mert mindenki cseszegette őt velem. Hozzáteszem, engem is próbáltak piszkálni Joe-val. Az emberek egy része szereti a civódást. Sőt, ennek külön közönsége is van. Nézd meg a rappereket: civakodnak egymással aztán eladnak egy csomó lemezt!” (nevet)

Mi a közös Joe-ban és Endrében?

„Mindketten baromira őszintén megmondják a véleményüket, de ez Endrére hatványozottan igaz! (nevet) Szerintem ő nem is tud mást mondani! Sosem szépít, sosem kertel, de emellett jól átgondolt és bölcs véleményt is formál. Szerintem Endre egyre bölcsebb, bár ő mindig is az volt. Már a korai, ifjúkori szövegeiben is rátapintott lényeges, fontos dolgokra. És nem csak az énekest szeretem benne, hanem magát az embert, a véleményét, a gondolkodásmódját és a stílusát is.”

Azért Rudán Joe csak téged váltott a Pokolgépben és egy ilyen szituáció annak ellenére is érzékeny tud lenni, amit mondtál. Hol találkoztatok először?

„Joe még a Pokolgép tagja volt, amikor különböző rockoperák próbáin először összefutottunk. Sokszor álltunk közösen színpadon, sokat beszélgettünk, akkor kezdett el a jó kapcsolat kialakulni közöttünk. Később neki is volt egy veszélyes időszaka, ő is mondott kéket-zöldet, de ezeken a dolgokon túlhalad az ember. Talán a részemről azért alakulhatott ki a jó viszony Endrével és Joe-val, mert én eleve igazán tudtam szeretni őket. Szerettem azt is, ahogyan Joe a Pokolgép dalokat énekelte. Sőt, az utánam következő slágereket nem is biztos, hogy mástól is meg tudtam volna ennyire kedvelni. Még magamtól sem!” (nevet)

Szeptemberben volt a Macskák ezerötszázadik előadása a Madách Színházban. Mióta játszol a darabban?

„1994 óta, vagyis lassan huszonnyolc éve.”

Azt tudod, hányszor énekelted már Mefisztulész szerepét?

„Amikor bekerültem hétszázvalamennyinél járt, de az utóbbi néhány évben már le vagyok kettőzve. Én kértem, hogy így legyen, mert az egyik alkalommal az előadás pont egy napra esett Horváth Attila szövegíró barátom születésnapjával, én pedig nagyon szerettem volna felköszönteni és megünnepelni őt.” (nevet)

A június 12-i Erkel-buli, egy színházkoncert lesz. Mire lehet ott számítani?

„Mindenre, ami színház és mindenre, ami rock. Az Atilla Fiai Társulat lassan tíz éve van körülöttem. A repertoárunk egyébként is zenés színházi darabokból, nemzettudatos dalokból és megzenésített versekből áll. Már régóta tervezem, hogy nemzetközi rockoperákból és zenés színházi művekből is szippantunk be dalokat. Most ez itt meg is fog történni! Az este úgy lesz megrendezve, mint egy színházi előadás, két felvonásban. Azért is választottuk az Erkelt, mert igazi színházi élményt szeretnék látványban, díszletben és más showelemekben is adni. A vendégek névsora még nem végleges, de Vikidál Gyula, Varga Miklós, Nagy Feró, Rudán Joe és Mr. Basary már biztosan ott lesznek velem.”

És mi a helyzet az augusztusi „60 Totál 40 Metal” bulival?

„Sajnos ott nagyon sok olyan név szerepelt volna, akik már nincsenek közöttünk. Nagyon fontos mérföldkő volt az életemben a Totális Metal lemez, és mi azt Kóbor János házi stúdiójában rögzítettük Hűvösvölgyben. Nem csak Feró, Meki is nagyon sokat segített nekünk, bábáskodott felettünk. Nagyon megviselt a halála, ahogyan Benkő Lacié és Mihály Tomié is. Tomi hívott annak idején abba az Omega tribute-be is, ami a ’Magyar dal napján’ lépett fel a Szigeten. Nagyon megtisztelő és felemelő élmény volt hatvanezer ember előtt az Omega dalait énekelni! Ott találkoztam Presser Gáborral is. Remegett kezem-lábam, valami sutát mondtam is neki, amit aztán gyorsan meg is bántam!” (nevet)

Ki maradt még ki hasonlóan szomorú okok miatt?

„Balázs Fecó. Őt is nagyon szerettem volna meghívni, mert meghatározó ikonja volt a csövesből rockerré válásom időszakának. A P. Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band nagyon nagy hatással voltak rám, de talán a legnagyobb kedvencem a Korál volt. Piramisért máshogyan rajongtam, az ő koncertjeikre akkoriban inkább azért jártunk, mert ott rengeteg volt a lány. A többin meg nem annyi…” (nevet)

Pályafutásod összes zenekara fellép a bulin, hosszú lesz az este. Hogyan fogod tudni végigénekelni a koncertet?

„Tanultam az 50 Totál 30 Metalból. Ott három és fél órát töltöttem a színpadon. Most azért is lesz olyan sok vendég, hogy ők is sokat énekeljenek és levegyék valamennyire a terhet a vállamról. Nagyon sok duett és közös produkció várható. Most először zenei rendezőm is lesz.”

A buli utolsó blokkjában a Totális Metal néven fogtok Pokolgép dalokat játszani. Csak a félreértések elkerülése végett: ez nem azt jelenti, hogy a teljes debütalbumot eljátsszátok, ugye?

„Nem. Egyszer talán megírom majd a könyvemben, hogy miért máshogy nevezem ezt a projektet, mint az 50 Totál 30 Metalon. Az utolsó rész a pokolgépes időszakra fog emlékezni, de bővebben, mint tíz évvel ezelőtt. Egy komplett koncertet adunk az akkori dalokból. Minden szereplőben közös, hogy valamikor játszott a Pokolgépben. Rudán Joe mindenképpen benne lesz, de nem csak a barátságunk miatt. Én nyolc évet toltam a Pokolgépben, ő meg húszat, és jó sok terhet le fog tudni venni a vállamról. A gitáros poszton hiányzik valaki, azt az űrt egy másik korábbi Pokolgép-tag fogja betölteni. Azt most nem kívánom részletezni, hogy miért nem az eredetivel játszunk. Valószínűleg egyébként nem is vállalná, ugyanúgy, ahogyan az 50/30-nál sem tette. Figyelj, én már nem akarok kínlódni, főleg nem a születésnapi bulimon!”

Azt mondtad, hogy a rossz dolgokat mélyen el tudod magadban temetni. Ez is ilyen?

„Ez azért nem ugyanaz és nem is jó szó ide a rossz, hiszen megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a zsenije, ha valami vele kapcsolatos dologban nincs jelen, akkor nyilvánvalóan hiányzik onnan. Egyszerűen én már túlléptem, nem is akarok feleslegesen őrlődni, csak járni az utam!”

Amikor az Omen megalakult különösen nagy lehetőségek nyílhattak volna előttetek, de a közeg egyáltalán nem kedvezett nektek és talán a zenekarból sem jött ki minden, amit előzetesen a nevek alapján várni lehetett. Van benned keserűség ezzel kapcsolatban?

„Az Omen egy baráti társaság volt. És kellett is hozzá a barátság, mert az élő zene legnagyobb mélypontján, a rave és techno korszakban indultunk el vele. Azokban az években a Bikini és az Ossian sem játszott, mi meg mentünk és minden hétvégén ötven emberek előtt léptünk fel. Annak volt köszönhető, hogy túléltük lelkileg azt az időszakot, hogy nagyon szerettük azt, amit csináltunk. Mindezek ellenére azok az évek csodálatosak voltak és nagyon komoly lemezek születtek!”

Megviselt, hogy már nem úgy működtek a dolgok, mint a korábbi években?

„Mindig elfogadtam az adott helyzetet. Voltak akkor is nagyobb megjelenéseink, főleg az elején, de egy idő után az egész rockzenei színtér belefúródott a földbe. De mi akkor is játszottunk. Végigtoltuk a kilencvenes éveket. Amikor kiszálltam az Omenből, akkor volt egy félévem, amikor abba akartam hagyni. Megcsömörlöttem, érzelmileg belekerültem egy depresszívebb időszakba. Ma már azt mondom, de jó, hogy nem hagytam abba! Voltak kisebb tribute zenekarok, amik Pokolgép és Omen dalokat játszottak. Meghívtak és velük énekelgettem. Az meg mindig jól esett, ezért arra gondoltam, ha ez nekem még mindig ekkora örömet okoz, akkor verbuválok magam köré egy bandát. Ez lett a Kalapács zenekar.”

És azóta is dübörög.

„Az az érdekes, hogy a zenekar az első lemez óta töretlenül és tagcserék nélkül működik. Huszonkét éve! A Kalapács mellett a Hard nevű bandámat is toltam Mirkovics Gáborral, a korábbi Edda basszusgitárossal. Vele már 1996-ban megcsináltuk a szólólemeznek titulált, kísérletező albumomat. A Harddal csináltunk kislemezeket, nagylemezeket, jött Björn Lodin Svédországból, aztán amikor ő visszament, Zserbóék megkerestek újra, de Hard néven már nem akartam folytatni. Mondtam, hogy magyarosítsunk Kardra, de a Kalapáccsal én lettem saját magam legnagyobb konkurenciája. Soha nem oszlottunk fel, csak elkezdtünk nem játszani, így a Kard elenyészett. Elkezdtem az akusztikus dolgok felé nyitni, megcsináltam először az Akusztikát, azt dagasztottam fel később az Atilla Fiaira.”

Van valamilyen hiányérzeted a karriereddel kapcsolatban?

„Van még jó pár hiányjel bennem, például egy olyan projekt is, amit egy bizonyos zenei világban szeretnék megvalósítani. Erős köze van a metalhoz. Teljesen összeállt a fejemben, neve is van már, de ennél többet nem akarok még elárulni. Idén hatvan vagyok, de legalább nyolcvanig bőven el vagyok még látva tervekkel!” (nevet)