A Kajgün egy négytagú formáció, mely a jazz, progresszív, pszichedelikus zenékből épp úgy merít, mint a metal különféle irányzataiból. A Söptei Balázs (gitár, fretless basszusgitár), Mesterházy Győző (dob), Czimmermann András (szaxofon, fúvósok és szintetizátorok) és Tóth Ádám (theremin, elektromos hegedű) felállású zenekar ének nélküli, tisztán improvizációra épülő muzsikát játszik, így nincs két ugyanolyan koncertjük. Oddha Raur címet kapott, novemberben megjelent második albumukról Uzseka Norbert kérdezte ki őket.

(Szöveg: Uzseka Norbert · Fotó: zenekari archívum)

–

Hogy alakult a zenekar? És mi fontos dolgok történtek eddig a Kajgünnel?

Győző: „A Vantával éppen kollabokon gondolkodtunk, és a Modefet (Ádámék kétfős jazzprojektje) régóta meg akartuk kérni egy együttműködésre. Aztán ahogy erről beszélgettünk, nem is emlékszem már, ki által, de felvetődött az ötlet, hogy ez ne csak egy kollab legyen, hanem egy önálló, koncertező formáció. Kezdésnek lementünk egy próbaterembe kipróbálni, hogy egyáltalán van-e kémia így négyünk között, fekszik-e a dolog mindenkinek. Feküdt.”

Söpi: „A fontos dolgok, amik eddig történtek: megszületett most már két stúdió album (Daogoad, Oddha Raur), számos koncertalbum és -videó, ami ugye összefügg azzal, hogy nagyszerű klubokban és fesztiválokon játszottunk. De mindez nem jöhetett volna létre a közönség nélkül, akik megerősítenek abban, hogy művészi szempontból jó ösvényen járunk.”

Hogy lett a név, illetve hogy születnek a dalcímek? És mi köze mindehhez a Kajgün névgenerátornak?

Söpi: „A nevet közösen szavaztuk meg, már nem emlékszem, ki dobta be, de jó volt, mert nem tudtad konkrét evilági élményhez csatolni. A dalcímeket legtöbbször Ádám találja ki, saját logikája alapján. A névgenerátor igazából egy poén, nagyjából leképezi a dalcímeink véletlenszerűségét, még talán rá is tesz egy lapáttal. Egy véletlenszám-generátor van mögötte. Egyébként saját célra is használtuk, az Ujgo Gosus cím például ennek szüleménye. Ha Kaliforniában élsz, talán még a gyerekednek is adhatsz keresztnevet ez alapján.”

Ádám: „Elsősorban azért adunk érthetetlen (de nem értelmetlen) címeket, hogy ezzel se kössük meg a hallgató, a befogadó fél felfogását. Úgyis köt hozzá egy érzelmet, eseményt, hangulatot. Bár az a helyzet, hogy igyekszem sugallni a címekkel, és pár visszajelzésből ítélve többnyire át is surran az eredeti gondolat. Szerencsére a generátor nagyobb homályban tart mindannyiunkat.”

Hogy írnátok le ezt a zenét olyasvalakinek, aki még sose hallotta?

András: „Nagyon nehéz körülírni a zenénket. Mindannyiunk zenei világából jutott bele valami, mint egy nagy kondér, melyben folyton fortyog a cucc. Söpi és Győző a durvább vonalakat, az inspiráló vázat hozza, és egyértelműen a ritmusszekciót teremtik meg, melyre Ádámmal közösen teszünk fel dallamosabb díszeket, különböző lelki hangulatokat. Táplálkozunk a ’70-es évek progresszív és krautrockjából, a korai ambient és elektronikus zenékből, a világzenéből, ill. természetesen a black és doom metal elemeiből, valamint a dark és olykor free jazz motívumaiból. Ezek így együtt adják a Kajgünt.”

.
Tekintve, hogy milyen nagyban épít a zenétek az improvizációra, egyáltalán lehet nálatok dalszerzésről beszélni?

Söpi: „Dalszerzésről a szó szoros értelmében nem beszélhetünk a mi esetünkben, mindent ott és akkor találunk ki. Persze megvannak a dolgok, amiket szabad és nem szabad ilyenkor csinálni (leginkább tonálisan), de az egész egy döntéssorozat, minden mozdulat (vagy meg nem mozdulás) egy döntés, ezek formálják a zenét. Persze nem egy légüres térben történik ez, reagálunk egymásra, valaki behoz egy témát vagy ritmust, és azt együtt formáljuk tovább. Majdnem olyan, mint egy dalszerzői folyamat, csak nincs elnyújtva időben.”

Ádám: „A free jazz szabad alkotói folyamatát emeltük át egy teljesen más zenei közegbe. Játék közben fejben már 2-3 körrel messzebb járunk, és a többiek rezdülései, jelzései segítenek terelni a zenét.”

Felmerül a kérdés, hogy ilyen szintű zenei összhanghoz milyen embereknek illetve muzsikusoknak kell lennetek?

Söpi: „Az első, ami eszembe jut, hogy szerencsés embernek kell lenni. Én például nem tudnám elképzelni tetszőleges négy embernek, hogy azt csinálja, amit mi. Ehhez pont mi kellünk. Kell hozzá valami közös történet is, ami összeköt (pont most volt szó róla, hogy András és Ádám 2001 óta zenélnek együtt, és én is kb. akkorra datálnám, hogy Győzővel elkezdtünk közösen zenélni), hogy meglegyen a zenei együtt lélegzés. A zenei tudás (ritmusérzék, hallás, hangszer meglovagolása, skálák/akkordok ismerete) is fontos, de nem elsődleges.”

Azért is kérdezem, mert minimum ketten a zenekarból a metal irányából érkeztetek, de itt annyi minden más van, hogy érdekelne, hogy találtatok rá erre a sok különféle egyéb muzsikára, s hogyan tanultátok meg játszani is.

Ádám: „Sokat számít a hosszú időn át igen széles körű befogadás és értő zene hallgatás. Magunk kedvenceit megtaláljuk minden zenei közegben. Engem az ambient meg az elektronikus zene már a metallal egyidőben, a ’90-es években megtalált. Később a világzene, majd az északi, instrumentális és letisztult jazz felé fordultam. Ha nem is használjuk egy stílus teljes eszköztárát; pár motívummal, jellemző megoldással meg tudjuk idézni valamelyest azt a közeget. Belső chatünkön például egymás után szerepelt a Zeal & Ardor, Frontierer, Altin Gün, Imperial Triumphant, Monkey3 vagy épp a Black Particles.”

Magamon nyilván azt tapasztalom, hogy nagyon magával tud ragadni ez a zene, az „utaztatós” jelző abszolút helytálló. De érdekelne, bennetek mi zajlik, mikor készül a muzsika? Mennyiben hat rá az aktuális hangulatotok, bármi, ami épp foglalkoztat?

András: „Valóban, az improvizáció a természeténél fogva ad egy elszállós jelleget az egésznek, amiben mind a négyen boldogan lubickolunk. Ugyanakkor valahogy mindig érzi az ember, hogy meddig mehet el. Akárcsak a való életben egy érzelmektől fűtött eszmecsere során. Tudjuk, mikor kell váltani, megpihenni, felpörögni, kapaszkodókat találni és megnyugodni. Ami viszont igazán tetszik a Kajgünnel közös munkában, az a katarzis élménye, melyet a lemezeinken szereplő próbálkozásokban talán a hallgatóink is éreznek. Számomra az ehhez vezető út a legérdekesebb a közös zenebonában!”

Az Oddha Raur a második stúdióalbumotok. Hogy zajlottak a felvételek?

Söpi: „Két stúdiós alkalom felvételeiből válogattuk össze az Oddha Raur tételeit. Mindkét alkalommal egy teljes napot töltöttünk a budapesti Csend Stúdióban, és kötetlenül, kísérletezve játszottunk. Felvétel indul, lehet játszani. Persze ezek jó lehetőségek végre együtt ebédelni, kávézni, dumálni, mert nagyon ritkán találkozunk. Érdekes, hogy a Daogoadnál is ez volt a megközelítés, viszont hangulatában teljesen más lett a végeredmény.”

Az album egyes dalai kapcsán van olyasmi, amit megosztanátok? Miből indult ki, mi inspirálta, miért lett az a címe, ami, vagy bármi egyéb?

Ádám: „A Raur felvételekor némileg szorított minket az idő, viszont akkorra már teljesen egymásra hangolódtunk. Felszabadult hottolás volt, mintha egymás után játszottuk volna ki a lapjainkat, még ez is itt van a pakliban, odafér! A Gurro középső részénél meg Söpi – ahogy előtte említette is – letette a gitárt. Én azt hittem, ezzel csak viccelt, de tényleg. Ott találtuk magunkat a nagy üres térben. A Daogoad pedig tudatos palindrom (visszafelé is ugyanaz, mint előre); ezzel is arra utal, hogy ebben a zenében bármikor bármelyik pontból bárhová elérünk.”

Mit kell tudni a lemezborítóról?

Győző: „A borító a zenéhez és a dalcímekhez hasonlóan szinte teljesen random, koncepciómentes dolog, csupán a színválasztás és a szerkesztés volt tudatos. Egy olyan szoftverrel rajzoltam, amiben az ecsetvonások vastagsága és lendületessége az éppen hallgatott zene frekvenciái alapján változik, azokra reagál. Rajzolás közben ezt a lemezt pörgettem direkt, hogy a borítón látható formák valamennyire a lemez anyagának kétdimenziós leképezései legyenek.”

Van pár hangszer a lemezen, ami kevéssé ismert a metal­színtéren: EWI, Fender Rhodes, theremin… Mit kell ezekről tudni, és hogy lehet őket felismerni a zenében?

András: „A Fender Rhodes zongorát talán nem kell jobban bemutatni, hiszen meg-megjelenik néha metalalbumokon is felismerhetetlen hangzásokban, de leginkább a jazz, a progrock és az ambient zenék alapvető hangszere. Nagyon szeretem a lágy és hullámzó hangfekvését, ill. azt, hogy félelmetesen és titokzatosan tud szólni Söpi durva gitárhangzására kontrázva vagy épp Ádám torzított hegedűjével. Mindenféle effekteken átjátszva viszont hihetetlenül új világokat tud nyitni ebben a térben.

Az EWI (Electric Wind Instrument) valójában egy fúvós kontroller, amely egy fizikai modellezésű szintetizátort vezérel az esetünkben. Mindkettő csodálatos eszköz külön-külön is, de együtt nagyon inspiráló, valódi hangszer élményt adnak. A fizikai modellezés véleményem szerint az egyik legfejlettebb szintézis az elektronikus zenében. Ennek segítségével tudunk megidézni valódi vagy épp valódinak tűnő fúvós és pengetős hangszereket, melyeket a befújt levegővel tudunk modulálni. Ebben az a nagyszerű, hogy fúvással sokkal finomabb, élethűbb triggerelést és dinamikát tudunk elérni, mint billentyűk lenyomásával. Ezáltal nagyon kreatív hangzásokat lehet megalkotni.”

Ádám: „A theremin a legelső elektronikus hangszer, jóval más szintetizátorok előtt hozta létre kb. száz éve egy szovjet zsidó feltaláló (és ügynök), Leon Teremin. A mágneses erőtér elvén, mintegy fordított rádióként működik: jobb kézzel a hangmagasságot, bal kézzel a hangerőt (és egyéb paramétert) állíthatsz rajta. Az egyetlen hangszer, amely fizikai érintés nélkül kelt hangot. Rock közegben korábban a The Gathering, majd az Avatarium, legutóbb meg a Ghost (Meliora lemez kezdése) nyúlt felé (és sokan mások). A hangja néha egy hajlékony nád, máskor egy vészesen suhintott ostor, átvág mindenen. Mint a legtöbb monofón szintinek, ennek is félelmetes mélye és kiváló szóló hangszínei vannak; az ingyenes telefonos app, a Moog Aniwave hangjához hasonlít.

Már érdekelt egy jó ideje, nézegettem is etherwave példányokat, csak azok hangja (lásd az ’50-es noir, majd ’60-as sci-fi filmeket; pl Star Trek főcímzene) egysíkúnak, kezelésük meg igen nehéznek tűnt. Amikor a Moog kihozta a kisebb, de egyben nagyobb tudású thereminit, akkor nem volt kérdés, hogy ki akarom próbálni. Ebben van már egy pici szinti modul (nagyon hasonló az ingyenes telefonos app Aniwave-hez), pitch correction, skálaállítás, hangolhatóság – tud preseteket is. Bekapcsolható rajta az eredeti, nehéz theremin játékmód is, de én adott alaphangon, skálával, némi korrekcióval használom; kivéve, amikor direkt káoszba fordult részt kíván a zene. Érdekesség még, hogy világszerte szinte csak női művészek játszanak rajta magas szinten; annyira számít a finom mozdulatok aprólékos irányítása. Ezért is passzol kiválóan a hegedű mellé. Pár éve vettem online leckét az egyik, még élő főgurutól, Lydia Kavinától is – ő még az eredeti feltalálótól tanult kislányként. Mellette még a német (szorb) Carolina Eyck és a stájer osztrák Dorit Chrysler játszik elképesztően ezen a hangszeren; illetve magyarok közül Illényi Katica (minő ‘véletlen’, ő is hegedül).”

Koncerteken játsszátok a rögzített szerzeményeket, és ha igen, mennyire a felvételhez híven?

Söpi: „Nem szoktuk őket játszani.”

Ádám: „Egyáltalán nem és attól tartok, nem is lennénk képesek pont ugyanúgy eljátszani őket. Viszont így minden koncertünk garantáltan új utazásra hív, beleértve minket is.”

András: „Ez amúgy az egyik alappillére a koncepciónknak.”

Egyáltalán: milyen egy Kajgün-koncert?

Söpi: „Mindegyik más. Koncerten is improvizálunk, ezért nemcsak a közönség nem tudja, hogy mire számítson, de mi sem. Az utazás az egyetlen, ami állandó.”

Ádám: „Közös élmény a nézőkkel; mi nagyon élvezünk egymással zenélni és ez szerencsére másoknak is maradandó élményt jelent. Nálunk nincs megszokásból, alibivel lenyomott félóra. Egymásra figyelünk, témákkal építkezünk, alakítjuk az irányt és a hangulatot is. Ránk is hatással van az adott helyszín, közönség. Igyekszünk is rögzíteni minden egyes fellépést hanggal, videóval. Youtube-csatornánkon már egész terebélyes a live playlistünk.”

Ennél a zenénél mintegy magától értetődőnek tűnik, hogy háttérvetítést, egyéb vizuális effekteket használjatok. Vannak ilyenek?

Söpi: „Két példát emelnék itt ki. Az egyik a 2023-as holtszezonos koncertünk, ahol számítógéppel (nem MI-vel, hanem matematikai képletek segítségével) generált pszichedelikus képsorokat vetítettünk. Ez egy kb. 60 perces videó volt, amelyet előre meg kellett csinálni, és olyan számításigénye volt, hogy hosszú éjszakákon keresztül futtattam a scriptet, ami létrehozta végül a képeket, melyeket egy másik scripttel videóvá fűztem össze. A másik példa a 2024-es Fekete Zaj Bestiarium buli volt az A38-on, ahol a Bestiarium Hungaricum illusztrátora, Németh Gyula rajzolt élőben a koncertünk közben, és az ő improvizatív rajzait vetítették ki. Ehhez még képzeld hozzá az A38 csodás fényeit.”

Hogy fogadja ezt a zenét a közönség?

Söpi: „Többször megfigyeltem, hogy az emberek lelkesen bólogatnak a zenénk ritmusára. Személyes, vagy online visszajelzésekből azt látom, hogy pozitív a fogadtatása annak, amit csinálunk. Akinél betalál, annál nagyon, viszont nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a rétegzenék rétegzenéje.”

Ádám: „Mivel a rock/metal közegben szokatlan az improvizáció, sőt a legutolsó centire megtervezett minden műsor; így a nézőknek is nagy élmény bevonódni a közös alkotásba. Legváratlanabb emberektől kapjuk a legszebb jelzőket.”

Mik voltak az eddig legemlékezetesebb fellépéseitek?

Ádám: „Még 2021 végén játszottunk a győri Betonban; ott (is) elkaptunk valami nem evilági, fura, egyszerre nyomasztó és felszabadító energiát; szerintem a videón is átjön, mekkora hévvel játszottunk.”

Söpi: „És pont a ’21-es győri buli éjszakáján történt, hogy a hangcuccokat vittük vissza a próbaterembe, és az Arkas zenekar tagjaival plusz a sofőrrel hajnali fél négykor bent ragadtunk a teherliftben, az Arzenálos buliszervezők szabadítottak ki. De számomra mégis a ’23-as Holtszezon koncert a legemlékezetesebb. Néhány perccel a színpadra lépés előtt tudtam meg, hogy Riki Church meghalt, és annak ellenére, hogy csak néhányszor léptünk fel közösen, nagyon megrázott a hír. Az egész bulit ennek a hatása alatt játszottam végig, és még most is kihallom a felvételből azt a hangulatot, amiben akkor voltam. Hasonlóan érzelmekkel átitatott, bár jellegében más volt a 2024-es aurórás koncert, mely egy jótékonysági esemény volt a Pyøba és a Grace of Kairós társaságában. Egy leukémiás tizenéves lány gyógyulására gyűjtöttünk, és ez nekem személyesen nagyon sokat jelentett.”

András: „Számomra az Aurórában rendezett koncertünk volt a legemlékezetesebb, melynek jelentőségét az is emelte, hogy jótékonysági koncert volt, ahogy Söpi is említette. Valahogy ott éreztem igazán azt a zenei világot, melyet mindig is szerettem volna megvalósítani, amikor még réges régen zenélésről álmodoztam. Az akusztikus és elektronikus hangzások boldog egyesülése volt az, úgy hiszem.”

És hogyan tovább? Koncertek, bármi egyéb?

Söpi: „Ami jelenleg a csőben van, az egy következő live album. Jövőre szeretnénk megint bevonulni a stúdióba, ezúttal egy hosszabb, többnapos sessiont tervezünk. Hogy mikor láthattok minket legközelebb koncerten, jelenleg nem tudom, de ha gyakran ránéztek az oldalunkra, ott mindenképp megtudhatjátok.”

Külföldi lemezkiadás ill. koncertek kapcsán vannak próbálkozások?

Ádám: „Természetesen, de még semmi konkrét. Addig is igyekszünk minél erősebb zenei anyagokat felvenni, kíméletlenül válogatunk.”

Söpi: „Egyfelől még fel kell épülnie a közönségbázisnak, a magunkfajta produkciónál ez lassan bontakozik ki, de megéri kivárni. Ugyanakkor Bécs városát szeretnénk első körben meghódítani, ami kézenfekvő volna, mert ketten is ott élünk a zenekarból.”

És van olyasmi, ami nem terv, inkább álom, de nagyon szeretnétek egyszer majd megvalósítani a Kajgünnel?

Ádám: „Szerencsére Söpi dolgozik már ideje egy igen merész ötleten; ami bár elsőre álomnak tűnt, most már egész konkrét terv. Szeretnénk jövő nyárig nyélbe ütni; valami nagyon hozzánk passzoló, egyben csodás, egyszeri alkalomról van szó. Na tessék, így lövöm el az összes puskaporunkat!” (nevet)

Söpi: „Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy nem én vagyok ennek a bizonyos merész és egyelőre titkos ötletnek a magja, hanem egy vizionárius barátunk és jóakarónk.”

Más zenekarokban is érdekeltek vagytok. Ezekkel mi a helyzet?

Söpi: „Az Auraleaknek most jelent meg a bemutatkozó lemeze, a The Spirit Matrix. Ez nagyon más zene, mint a Kajgūn, disztópikus modern metal, melybe némi elektronika is keveredik. Legközelebb 2025 január 11-én a Stagediving Feszten tudsz minket elcsípni Budapesten.”

Győző: „Az Entrópia Architektúrával épp az idei utolsó koncertünkre készülünk a Turbinában a Pozvakowski és a Hiraeth társaságában, emellett új dalokat írunk, amiket remélhetőleg nemsokára fel is veszünk.”

András: „A Kajgün mellett a Hyperfiction nevezetű dark-electro-punk formációnkat hegesztjük két társammal már jó ideje, és egyre inkább koncert képessé érik. Reméljük, hogy jövő tavasszal be is tudjuk mutatni majd a közönségnek. A Kajgünhöz hasonlóan hibrid magyar-osztrák zenekarról van szó…”

Ádám: „Jó két éve verődtem össze a néhai nyíregyi Viative (Relikvia) maradékával. Épp saját demón dolgozunk; már az Entrópiával közös termünkben. Nem feszülünk rá, néha kifejezetten terápiás kezelés egy-egy próbás hétvége. Négyünk közül hárman Bécsben (vagy mellett) élünk, ahogy Söpi is részben. Emellett évente egy-kétszer Paradise Host név alatt játsszuk a halifaxi britek dalait, itt basszusgitáron kísérem a honi bánatmetál szcéna kiválóságait. Velük is jól esik minden próba, koncert. Remélem még idén megjelenik egy évek óta teljesen kész elektronikus anyagunk is (addig fedje még a homály). Mostanság hangmérnök kurzusokat veszek; utána pontot szeretnék tenni az évek alatt halmozódó, leginkább ambient, chillout ötleteimre.”

Ha könyvekkel, filmekkel, vagy más, nem zenei művészi alkotásokkal kellene leírni a Kajgün zenéjét, mik lennének azok?

Ádám: „Jodorowski Dűnéje, ami sosem készült el. Vagy egy hetekig tartó, világtól elzárt szúfi meditáció; egy kietlen és elfeledett kanyon feletti romos templomban – mint performansz, nekem többször ez a kép ugrik be.”

Söpi: „Nekem egy film ugrott be, a Kubrick-féle 2001: Űrodüsszeia. Könyvet, vagy képzőművészeti alkotást nem tudnék mondani, de kíváncsi lennék, másoknak mi jut eszébe.” 

–

(Az interjú eredetileg a 2024. decemberi digitális különszámban jelent meg.)