Skip to content

JUSTICE THEORY – Út az önvizsgálat és az elfogadás felé

A melodikus metalos finn Justice Theory új kislemezzel jelentkezett. A My True Nemesis a saját belső ellenségünkkel való küzdelemről szól.

„A dal szereplőjének ellenfele nem egy külső, hanem egy belső erő, amely az elméjét és az életét irányítja – mondta Valtteri Saharinen, a banda énekes-gitárosa. – A harag, a sértettség, a szégyen és a kétségbeesés érzései egész életünk során az elménkben fortyognak, és az ember kénytelen önkéntelenül is megbirkózni velük, hogy továbbléphessen. A refrénben szereplő ’true nemesis’ a belső erőt, az ellenséget ábrázolja, amellyel újra és újra szembe kell néznünk, és amely elől sosem lehet elmenekülni. A dalnak erős fatalista hangulata van, ahogy az ellenséget elkerülhetetlennek és az élet természetes részének tekinti. A szövegben a dal szereplője az önutálat és az önelfogadás közötti konfliktust írja le. Az utolsó refrénben a fejben lévő hangok azt kiáltják, hogy ’no way out’, ami összefoglalja azt az érzést, hogy a belső ellenség a sors része, és hogy az embernek csak meg kell tanulnia együtt élni az ellenséggel. Zeneileg ez egy dühös és intenzív dal, ami alátámasztja a szöveg sötétségét. A hallgatót mélyen a lelki fájdalom világába vezeti, de egyben megnyitja az utat az önvizsgálat és az elfogadás felé. A My True Nemesis egy erőteljes ábrázolása a belső küzdelemnek és annak az emberi életben betöltött elválaszthatatlan szerepének.”

https://justicetheory.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw