Joe Slave néven hozott össze egy új zenekart az egykori The Idoru énekes, Szolga József. Ismerkedj meg a bandával és az első dalaikkal, melyek közül az Up & Gone a legfrissebb. Olyannyira, hogy ez itt a premierje.
„Több mint 5 év telt el, amióta az Idoru befejezte munkásságát az akkori formációval, leszámítva a két flashback koncertet. Rengeteg dolgon ment keresztül mindenki, más zenekarokhoz csatlakoztak vagy újakat alapítottak. Én is részt vettem más projektekben, rengeteget tanultam dalírásról és előadásmódról. Mindig is voltak témáim és kész dalaim is, amelyekre úgy gondoltam, hogy megtartom őket egy lehetséges, jövőbeli, saját zenekarba. Tavaly márciusban jött el az a pillanat, amikor biztosan éreztem és akartam, hogy legyen egy saját zenekarom…
…Anélkül, hogy tudtam volna, hogy kikkel és milyen név alatt fogunk zenélni, elkezdtem egy saját próbatermet összehozni Veresegyházon. Rengeteg segítséget kaptam a családomtól és a barátaimtól.
Megemlíteném itt id. Leviczki Tamást, aki nélkül nem valósulhatott volna meg az egész próbaterem projekt. Sajnos Ő már nincs köztünk. Nyugodj békében, Tomi.
Szerencsémre minden zenész akire elsőként lehetséges tagként gondoltam igent mondott. Így a felállás a következő:
Nagy Gábor Big – gitár (The Idoru, PMA, Ghostchant)
Mihalik Ábel – dob (Kispál és a Borz, Kiscsillag, Abel Label, Jónas Vera Experiment, Barabás Lőrinc Quartet, Szeder),
Ifj. Leviczki Tamás – basszusgitár
Itt el tudtok érni minket:
Instagram