Kiadó: Provogue / Írta: Gáti Viktor / 8
Joe Bonamassa többszörös Grammy-jelölt és Blues Music Award-győztes gitáros/énekes 48 éves fejjel immáron több mint 35(!) éve van a pályán, és negyedszázada rendszeresen jelentkezik újabb és újabb hangzóanyaggal. Ilyen előzmények ismeretében kissé furcsán cseng tizenhetedik(!) szólóalbumának címe, ami a Breakthrough, vagyis „áttörés”, ugyanakkor, a leggyakrabban karrier vonatkozásban alkalmazott jelentéstől eltekintve, egyéb értelemben simán megállja a helyét.
Bonamassa albumai kezdetben jelentős részben feldolgozás dalokból álltak, majd a későbbiekben kizárólag saját szerzemények sorakoztak rajtuk, mígnem a legutóbbi – meglehetősen jól sikerült – eresztésen, a Blues Deluxe Vol. 2-n ismét vegyes volt az összetétel. Most pedig újfent önálló kompozíciók töltik ki a háromnegyedórás játékidőt.
Az előző stúdióalbum óta – természetesen – egyéb kiadványok is kikerültek a mester műhelyéből (egy EP a Redemption lemezhez kapcsolódóan, valamint több koncertfelvétel), de ami még érdekesebb, hogy több single is érkezett az elmúlt esztendőben, amelyek közül a legkorábbiak nem kerültek fel a lemezre. Pedig az olyan nóták, mint a Better The Devil You Know, a Scarlet Town vagy a Sammy Hagarral felvett Fortune Teller Blues – az elmúlt tíz év egyik legerősebb Bonamassa-szerzeménye –, ordítanának az (új) albumos szereplésért. (A pontosság kedvéért: előbbi két darab megjelent a Different Shades of Blue album jubileumi digitális kiadásán.)
És hogy végül mit kapunk a friss korongon? Egy nagyon jól megírt, változatos, Bonamassa pályájára nézve átfogó jellegű dalcsokrot, amely alapvetően pozitív előjellel kezelhető, de kétségkívül nem mentes teljesen a paneles vagy akár önismétlő fogásoktól. Kiugróan gyenge dalt nem tudnék mondani, inkább a lemez egészében bukkan fel egy-egy visszafogottabb pillanat, ugyanakkor a fentebb említett extra nóták szintjét nem igazán érik el az itt szereplő darabok. Számomra középtájt lendül be jobban a korong, az egyszerre borús és emelkedett Broken Recorddal, majd a játékosabb, némiképp riszálásra ösztönző Still Walking With Me, a sokatmondó című, döngölős You Don’t Own Me is roppant mód betalál. Mindazonáltal, a címadóval induló, sok női éneket rejtő, lemez eleji dalhármasban a fogósságot tekintve nagy a potenciál, ahogy a többi dalnak szintén vannak jelentős erősségei, elsősorban talán Joe feltűnően tiszta és stabil hangja és ötletes gitármunkája.
Összességében egy kissé rutinszagú, mégis alapvetően jóleső lemez a Breakthrough, amely érezhetően – ismét – nagyon személyes hangvételű lett, így bátran rá lehet mondani, hogy Joe Bonamassa bizonyos tekintetben a maga által felállított korlátokat „törte át” rajta.
—
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámban jelent meg.)
„Ahogy régi barátom és ex-kollégám, Szűts Laci mondaná: »Joe Odab*ssza!« És tényleg, a csávó úgy bluesol, ahogy senki más. Lazán, érthetően szólnak a hangszerek. A gitár, a Hammond, a dobok, sőt a vokálokkal is megtámogatott ének, itt minden nagyon a helyén van. Persze, ehhez a zenéhez elég öregnek kell lenni. De ha már benne vagy a korban, akkor nem fogsz unatkozni! ”
– Cselőtei László / 9
„Joe Bonamassa munkái közül a Black Country Communion tagjaként készített albumokat tartom a legjobbaknak, saját lemezei – bár szintén kiemelkedőek, de kiszámíthatóak, s ezért – számomra eddig kevésbé voltak izgalmasak. A Breakthrough azonban új fejezetet nyitott, szintet lépett, így az eddigi legjobb Bonamassa szólólemeznek tartom. ”
– Gyuricza Ferenc / 8
„Nem Bonamassa találta fel csövön a lyukat, de attól még kiváló, amit csinál. A Breakthrough is végtelenül szórakoztató muzsika.”
– Kiss Gábor / 8
„Sosem voltam nagy blueshuszár, de Bonamassát mindig bírtam, méghozzá azért, mert a műfajt – hasonlóan a néhai Jeff Healey-hez – úgy fogja meg a rockosabbik végéről, hogy a végeredmény számomra is abszolút élvezhető. Ráadásul végtelenül ízesen gitározik, remekül énekel, és kitűnő dalszerző is. Ez az albuma is nagy muzsika, igazi vérbő blues-rock.”
– Schmidt Péter / 8
„Mindig is távolról figyeltem csak a gitárzseni bluesos dolgait, mert ez az öltönyös esztrádblues megközelítés nagyon távol áll tőlem. Az ösztönösebb, mocskosabb dolgokat kedvelem, ennek ellenére mindig voltak dalai, amiket szeretni tudtam. Amikor kijött a Shake This Ground single már voltak kétségeim, milyen lemez lesz ez, mert az egy tipikusan olyan ’popcountry’ nóta, amiket nagyon szeretek. Nem is tévedtem, minden téren újító megközelítésű lemez ez, amit most tudok szeretni és enne”
– Szénégető Richárd / 8
„Nyilván jó, milyen lenne?”
– Uzseka Norbert / 8
„Bocs, de nekem Joe Bonamassa mindig valamiféle minőségi háttérzene volt és ez most sem változott. Fantasztikus gitáros, szeretem a szólói hangszínét, de hosszútávon nem tudom főműsoridőben hallgatni.”
– Pintér Miklós / 7
„Lehet, hogy a húszas, harmincas éveimben (a tinédzserkoromról nem is beszélve…) még élből kikapcsoltam volna egy ilyen jellegű hanghordozót, de elég egyértelműen jelzi az öregedésemet, hogy most már meg sem fordul a fejemben ilyesmi. Sőt, eme lemez egy-két dalát még kifejezetten élvezni is tudom.”
– Zubor Olly / 7
