Skip to content

JIM MATHEOS – Új dal a Fates Warning gitárosának Tuesday The Sky projektjétől: Hypneurotic

Drift címmel még 2017-ben jelent meg a Tuesday The Sky debütáló albuma, a Fates Warning gitáros Jim Matheos ambient instrumentális rock projektjének második nagylemeze pedig szeptember 3-án lát majd napvilágot. A The Blurred Horizon album első előzeteseként már itt is van a Hypneurotic dal, amelyben vendégként Gavin Harrison dobol.

Jim Matheos:A Tuesday The Sky elsősorban egy szólóprojekt, de azzal az elképzeléssel, hogy minden lemezen más-más vendégek szerepelnek, és remélhetőleg minden egyes lemeznek sikerül egy kicsit más hangzást adnunk. Az első albumon Anna Lynne Williams énekelt néhány dalban, Lloyd Hanney (God Is An Astronaut) pedig dobolt. Ezúttal öt dalban Gavin Harrison a dobos (The Pineapple Thief, King Crimson, Porcupine Tree). Ő az abszolút kedvenc dobosom, így elsőként jutott eszembe, amikor eldöntöttem, hogy néhány dalnak jót tenne egy igazi dobmester. Eredetileg csak egy-két dalra gondoltam, de amikor hallottam, hogy milyen jól megszólalnak ezek, kértem, hogy játsszon többet, amit szerencsére meg is tett. Gavin játéka egy teljesen új dimenziót adott a dalokhoz, különösen a Hypneurotic-nál, ahol két dobfelvétel is született, s ezeket aztán jobbra és balra helyeztük el, így egyfajta ‘dupla dobos’ hatás jött létre.”





www.facebook.com/TuesdaytheSky



TUESDAY THE SKY – Hypneurotic (a 2021-es The Blurred Horizon album előzeteseként)








TUESDAY THE SKY – The Blurred Horizon
(09/03 – Metal Blade)

01. Half Remembered
02. Near Light
03. Cwmwl
04. Where the Enemy Sleeps
05. Laudanum Dream
06. Hypneurotic
07. Later, Then Now
08. Near Dark
09. Half Forgotten
10. The Blurred Horizon
11. Everything Is Free

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw