Jack Osbourne egy vele készült interjúban elárulta, milyen volt Ozzy Osbourne fiaként felnőni, és hogy ez miképpen befolyásolta a négy gyermekével való szülői viszonyát:
„Az első dolog, ami mindig eszembe jut, hogy apámnak elképesztő munkamorálja volt. Mindenki mindig azt gondolta: ’Ó, ő egy rocksztár. Biztosan vad életet él.’ Szerintem sok kép jelenik meg az emberek előtt, mint például Axl Rose-é, aki négy órát várt, hogy színpadra lépjen, és zavargások törtek ki, meg ilyenek, meg olyanok. Ne értsenek félre, apámnak is voltak nehéz pillanatai, de inkább abból fakadóan, ahogyan felnőtt: kőkemény munkásosztálybeli közegben, mindkét szülője gyárban dolgozott, gyerekként évente egy pár cipőt kapott, így nem volt része gazdagságban, bőségben, semmiben. Szóval szerintem neki fontos volt a munka és a munkája által nyújtott kiváltságok tisztelete. És mindig is tudta, hogy ami gyorsan jön, az gyorsan el is mehet. Ez mindig megragadott engem, és ezt mindig át is adta nekem. Állandóan azt hajtogatta: ’Ugyanazokkal az emberekkel találkozol felfelé menet, mint lefelé jövet, ezért bánj jól azokkal, akikkel együtt dolgozol, és jelenj meg akkor, amikor azt mondod, hogy meg fogsz jelenni, és végezd el a munkádat.’ És volt valami, amit mindig mondott, és ez folyton megragadott engem: ’Ha elsőre nem sikerül, próbáld meg újra és újra!’ És szerintem ez nagyon mélyen gyökerezett benne, az apjától tanulta, aki nagyon erős munkamorállal rendelkezett. Mert a nagyapám egész életében éjszaka dolgozott egy szerszámgyárban.”
Jack emellett elismerte, hogy voltak idők, amikor Ozzy nem volt éppen a legjobb szülő:
„Ő abból a korból származik, amikor az apák még nem igazán foglalkoztak a gyerekneveléssel. Elmentek dolgozni, intézték a dolgokat. Amikor gyerekek voltunk, voltak vitáink, és tinédzserként összevesztünk az apánkkal, meg ilyenek. Emlékszem, egyszer rám nézett, és azt mondta: ’Miért panaszkodsz? Soha nem hiányzott neked semmi. Mindened megvan.’ Én pedig azt válaszoltam: ’Apát akarok. Kapcsolatot akarok veled.’ Mert neki is megvoltak a maga küzdelmei, függőségi problémái, amelyekkel élete nagy részében küzdött. És ez hatalmas szakadékot jelent minden szülői viszonyban. De szerintem a szülői szerep nagy része abból áll, hogy végül is a szüleid hibáiból tanulsz, és választasz: ’Hé, tetszett, hogy a szüleim ezt tették.’ Vagy: ’Nem tetszett, hogy a szüleim ezt tették’. És ez rendben is van, hiszen a szüleink is ugyanezt csinálták. Apám egyáltalán nem úgy nevelt, ahogy az ő apja nevelte őt. Ugyanez vonatkozik az anyámra is: ő nagyon különbözött a szüleitől. És ez –függetlenül attól, hogy az emberek tudatában vannak-e ennek – szerintem az az ajándék, amit a gyerekeinknek adunk. Ha elég tudatosak, mi adjuk meg számukra azt a forgatókönyvet, amelyből ki tudnak indulni, ha már készen állnak a szülői szerepre.”
***
A Megadeth dobosát, Dirk Verbeuren-t arról kérdezték, milyen érzés új dalokon dolgozni a zenekar vezetőjével, a gitáros-énekes Dave Mustaine-nel:
„Mint minden más alkalommal. Akárkivel is dolgozol együtt – én már nagyon sok különböző emberrel dolgoztam, és továbbra is ezt teszem –, rá kell találnod arra, mi működik velük, mi a munkamódszerük, mit keresnek, és mire számítanak. Ez eleinte mindig egy kis kutatómunkával jár, míg néha némi próbálkozással és tévedéssel. Dave mindig nagyon egyenes, rendkívül őszinte ember. Bármit is mondanak róla, vele kapcsolatban az van, amit látni lehet. És őszintén megmondja, ha valami nem tetszik neki, vagy ha valamit keres, vagy bármi mást. Szóval valójában elég könnyű volt kitalálni, hogy mit is akar. Ahogy mondani szokta: ’Hé, srácok, szeretném, ha mindannyian hozzájárulnátok. Én így és így szeretném csinálni. Adjátok hozzá a saját ötleteiteket. Tegyetek ide riffeket’, vagy ilyesmi. Úgyhogy: ’Rendben!’ Aztán megcsináljuk, átnézzük, és végül meg is vannak a dalok az albumra. Szóval, egyértelműen jól működik. És persze megértjük azt is, hogy ’én a Megadeth-tel nőttem fel, ahogy te is, ez része az életemnek, ezért megértem a bandát.’ Ez segít. Ha valami olyasmiről lenne szó, amit nem értek, akkor talán nem is tudnék sokat hozzátenni mindehhez.”
Az 50 esztendős zenészt a banda utolsó, Megadeth című albumáról is kérdezték, amely január 23-án kerül a boltokba:
„Három napja fejezték be a maszterelést. Nashville-ben lett felvéve, ahol Dave él. A dobokat itt, a One On One-ban vettem fel. De minden más Nashville-ben készült… Sok időt töltöttem Nashville-ben a többi bandataggal, és nap mint nap a dalokon dolgoztunk. Éjszaka pedig írtunk, a számítógépen dolgoztunk, majd másnap este feltöltöttük a Dropboxba, majd azt mondtuk: ’Hé, Dave, ezt hallgasd meg!’ Napközben a stúdióban voltunk, és ő bejött, és azt mondta: ’Oké, srácok. Csináltatok valamit? Rendben, hallgassuk meg!’ Aztán amit tetszett neki, azt egy mappába tette, mondván: ’Oké, ezek potenciális jelöltek, amiken dolgozhatunk.’ És végül néhányból közülük dal született.”
***
Az énekes Marc Lopes mindössze egy lemez (Congregation Of Annihilation – 2023) után távozott a Metal Church-ből. Most azt is elárulta, minderre miért és hogyan került sor:
„2025 legnagyobb részében igazából senki sem tudta, mi történik a Metal Church-csel. Amikor a banda lemondta a 2024-es turnéját, sok minden történt a kulisszák mögött, amit nyilvánvalóan nem hoztunk nyilvánosságra. Az emberek dühösek lettek volna, nézeteltérések alakultak volna ki, és mi inkább hagytuk a dolgokat a maguk módján, abban a reményben, hogy talán meg tudjuk beszélni, ahogy az felnőttekhez illik. Ha nézeteltérés alakul ki, akkor azt valamilyen módon meg kell oldani, legyen szó igenről vagy nemről, vagy bármi másról. Viszont itt egész idő alatt nem volt semmiféle kommunikáció. Sok interjút adtam, és sokan folyton kérdezősködtek, de amikor azt mondtam, hogy nem tudom, mi a helyzet valójában, az maga volt az igazság. Tényleg nem tudtam. Az utolsó dolog, amit hallottam… Őszintén szólva muszáj teljesen őszintének lennem: abban, ami történt, határozottan voltak féligazságok, és én ebbe csak azért mentem bele, mert úgy éreztem… továbbra is állandóan azt gondoltam, hogy bizonyos dolgokról beszélni kellene, mielőtt bármit is kimondanánk. Szóval rengeteg minden volt bennem… egyértelműen nem voltam boldog ember. Személyesen sok belső démonnal kellett megküzdenem ezzel kapcsolatban, mert olyan keményen dolgoztam, és az, hogy a befektetett munka után semmilyen tiszteletet vagy választ nem kaptam semmire – teljesen mindegy, mire –, azt nagyon sokáig nehezen viseltem. Bárcsak ne hatott volna rám ennyire, de olyan erős a szenvedélyem a munkám iránt, hogy ez zavart. Pénzügyileg sem volt rózsás a helyzet, de azt más forrásokból meg tudtam oldani. Úgyhogy, ami azt illeti, nem ez volt a gond. Röviden összefoglalva: most, hogy eljutottunk idáig, alapvetően nincs integritás. Az a gyávaság, hogy nem állnak szembe a problémákkal, legyenek azok jók vagy rosszak, számomra nem játszik szerepet: ez nálam nem működik… Egyszerűen nem megy. Ha adódik valamilyen probléma, bármi is legyen az, akkor azt vagy lerendezzük az udvaron, hogy úgy mondjam, vagy megbeszéljük, és mindenki azt mondja, hogy ’kapjátok be!’, és ennyi. De ha ez sem történik meg, akkor nagyon nehéz a szitu. És akkor nyilvánvalóan ennek az a következménye, hogy mindent az internetről tudunk meg. Na, ez volt a végső ’kapjátok be!’. És ez személy szerint egyáltalán nem fér bele nálam – amire majd egy másik alkalommal visszatérünk…”
