Gracias a Dios, Spanyolországban is nagyon menő még a heavy metal. Rengeteg a bandájuk, soknak közülük kiadója is van. A legjobbakat a nagyobb hazai függetlenek gyűjtötték be, ám ezek közül a többség csak hazai piacon terjeszt. A nemzetközi ambíciókat dédelgető bandák nem férnek be mindannyian ugyanabba az istállóba, meg ugye mások a kapcsolatrendszerek, így vannak olyan csapatok is, akik azt tartották előnyösebbnek, ha külföldi kiadóval szerződnek. Az Iron Curtain neve talán ismerős neked is, ők például szinte a kezdetektől fogva német társaságokkal dolgoznak. Jelenleg pár éve a leginkább extrém metalos Dying Victims Productions adja ki a hangzóikat, a Savage Dawn a harmadik az essenieknél. A csapatról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy az alapítója, Mike nem csak zenész, de igazi klasszikus értelemben vett heavy metal rajongó, foglalkozott mindenfélével, amivel a műfajt megmutathatja másoknak. Egy ideig kollégák is voltunk. Több mint 20 éve zenél, 2007 óta üzemelteti ezt a bandát és változó felállásokban az ötödik lemezt készítette el. Az Iron Curtain muzsikája a korai idők óta változatlan heavy/speed metal, olyan, a muzsikájukat és a hangzásukat is meghatározó kedvencekkel, mint (rengeteg egyéb mellett) a Tank, a Raven, a Diamond Head, az Oz, az Abattoir, az Iron Angel vagy az Exciter – ez ma sincs másképp, a Savage Dawn világát is ezek a hatások járják keresztül-kasul, helyenként egész nagy darabokban is találkozhatunk ezekkel. Míg a tempós, mérges, de nagyon dallamos és hangulatos Devil’s Eyes speed metaljában homogén állaggal jön minden, amit ezekben a bandákban mi is szerettünk, addig például a Gipsy Rockernek már az elejében hatalmas szeleteket vágnak az arcunkba a Helpless-ből, ami megmaradt belőle, azt szétdobálták a Rattlesnake-ben. Mindenki eldönti maga, mihez kezd a két nóta többi részével, de egyébként meg egész‘ rendben vannak. Nekem a Devil’s Eyes mellett a nyaktörő, jobban az amerikai vénát kidomborító Tyger Speed és a fülbemászó dallamokkal támadó, inkább brit és német alapokon álló Thy Wolf jött be. Ennek az albumnak a dalai javarészt vagy két-három éve megvannak, egyik-másik nem is csak demós dal, de meg is jelent kislemezen vagy EP-n. Ezt a „nagylemezen is mindent kiadunk“ szemléletet általában nem szoktam szeretni, viszont ez esetben legalább kicsit újragondolták és újravették az összes tételt, és nem csak jobban, de keményebben is szólnak a nóták, úgyhogy… legyen úgy, ahogy a kiadó promótálja: tíz új dal. Ez a speed metal ugyan (ismét) nem túl kurrens termék mostanában, még ebben a fogyaszthatóbb formájában sem, de a régisulis metal rajongóinak azért simán ajánlanám.