Gracias a Dios, Spanyolországban is nagyon menő még a heavy metal. Rengeteg a bandájuk, soknak közülük kiadója is van. A legjobbakat a nagyobb hazai függetlenek gyűjtötték be, ám ezek közül a többség csak hazai piacon terjeszt. A nemzetközi ambíciókat dédelgető bandák nem férnek be mindannyian ugyanabba az istállóba, meg ugye mások a kapcsolatrendszerek, így vannak olyan csapatok is, akik azt tartották előnyösebbnek, ha külföldi kiadóval szerződnek. Az Iron Curtain neve talán ismerős neked is, ők például szinte a kezdetektől fogva német társaságokkal dolgoznak. Jelenleg pár éve a leginkább extrém metalos Dying Victims Productions adja ki a hangzóikat, a Savage Dawn a harmadik az essenieknél. A csapatról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy az alapítója, Mike nem csak zenész, de igazi klasszikus értelemben vett heavy metal rajongó, foglalkozott mindenfélével, amivel a műfajt megmutathatja másoknak. Egy ideig kollégák is voltunk. Több mint 20 éve zenél, 2007 óta üzemelteti ezt a bandát és változó felállásokban az ötödik lemezt készítette el. Az Iron Curtain muzsikája a korai idők óta változatlan heavy/speed metal, olyan, a muzsikájukat és a hangzásukat is meghatározó kedvencekkel, mint (rengeteg egyéb mellett) a Tank, a Raven, a Diamond Head, az Oz, az Abattoir, az Iron Angel vagy az Exciter – ez ma sincs másképp, a Savage Dawn világát is ezek a hatások járják keresztül-kasul, helyenként egész nagy darabokban is találkozhatunk ezekkel. Míg a tempós, mérges, de nagyon dallamos és hangulatos Devil’s Eyes speed metaljában homogén állaggal jön minden, amit ezekben a bandákban mi is szerettünk, addig például a Gipsy Rockernek már az elejében hatalmas szeleteket vágnak az arcunkba a Helpless-ből, ami megmaradt belőle, azt szétdobálták a Rattlesnake-ben. Mindenki eldönti maga, mihez kezd a két nóta többi részével, de egyébként meg egész‘ rendben vannak. Nekem a Devil’s Eyes mellett a nyaktörő, jobban az amerikai vénát kidomborító Tyger Speed és a fülbemászó dallamokkal támadó, inkább brit és német alapokon álló Thy Wolf jött be. Ennek az albumnak a dalai javarészt vagy két-három éve megvannak, egyik-másik nem is csak demós dal, de meg is jelent kislemezen vagy EP-n. Ezt a „nagylemezen is mindent kiadunk“ szemléletet általában nem szoktam szeretni, viszont ez esetben legalább kicsit újragondolták és újravették az összes tételt, és nem csak jobban, de keményebben is szólnak a nóták, úgyhogy… legyen úgy, ahogy a kiadó promótálja: tíz új dal. Ez a speed metal ugyan (ismét) nem túl kurrens termék mostanában, még ebben a fogyaszthatóbb formájában sem, de a régisulis metal rajongóinak azért simán ajánlanám.
IRON CURTAIN: Savage Dawn
- Kiadó: Dying Victims Productions / Írta: Kánya Ferenc / Értékelés: 8
- Online Extra
- Kánya Ferenc
- Dying Victims, Iron Curtain, Kánya Ferenc, lemezkritika, nyolc pont
- 334 MEGTEKINTÉS
![](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2024/05/IRON-CURTAIN.jpg)
KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
![cselotei_laszlo_100x100 Cselőtei László](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/cselotei_laszlo_100x100-pmve12havfh16ujvoo6uv0qismkuz1031nyn420xim.jpg)
![cselotei_laszlo_100x100 Cselőtei László](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/cselotei_laszlo_100x100-pmve12hbsbkcwco6huu8g2vakmqkyuevgieiq3vujg.jpg)
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
- DVNE
Voidkind - JUDAS PRIEST
Invincible Shield - BRUCE DICKINSON
The Mandrake Project - DAATH
The Deceivers - MUDFIELD
Fehér Zászló
![Zubor Olly – 300p Zubor Olly - 300p](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/Zubor-Olly-300p-q1krhztte041895p0qmvawzyrc61b5303klnzgsfxq.png)
![Zubor Olly – 300p Zubor Olly - 300p](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/Zubor-Olly-300p-q1krhztuaw7cxr9ztxa8vz4qjcbrayhsif1jlincyk.png)
Zubor OLLY
online szerkesztő
- BORKNAGAR
Fall - VLTIMAS
Epic - MADDER MORTEM
Old Eyes, New Heart - SOVEREIGN
Altered Realities - JOB FOR A COWBOY
Moon Healer
![Posta Janos 24 – 300p Posta Janos 24 - 300p](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/Posta-Janos-24-300p-qk14k6fw85mazw0lxcvo1hihnoulrgpjk3vxgwh6lq.png)
![Posta Janos 24 – 300p Posta Janos 24 - 300p](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/Posta-Janos-24-300p-qk14k6fx51pmpe4wqjj1mjn9fp0bra4byybt2yc3mk.png)
posta jános
szerkesztő
- BLOODRED HOURGLASS
The Sun Still In Me (dal) - CAVALERA
Escape To The Void (dal) - MINISTRY
Goddamn White Trash (dal) - BAD OMENS x POPPY
VAN (Live) (dal) - SOFT PLAY
Act Violently (dal)