Kiadó: Giant Electric Pea / Írta: Schmidt Péter / 8

Az ún. brit neoprog-színtér egyik jeles képviselője az 1981-ben alakult IQ, akik tizenharmadik albumuk megjelenéséhez érkeztek el nemrégiben. Hat évvel követi elődjét, a Resistance-t az új anyag – ekkora kihagyásra nem volt náluk példa ezidáig, de hát közben ugye volt egy Covid-rettenet, és a tagság sem fiatalodik, a dolog tehát érthető és elfogadható. A Porcupine Tree, a Steve Hogarth-érás Marillion, a Jadis, a Frost* és társaik kedvelői számára lehet leginkább érdekes az IQ letisztult vonalvezetésű, nagyívű, britesen elegáns muzsikája – ezzel már sok mindent el is árultam róluk és erről a lemezről.

Szellemiségében a korai, klasszikus Yes és Genesis alapjaira építkező, ám hangszerelésében és megszólalásában abszolút mai produkció a Dominion, markáns billentyűtémákkal és helyenként meglepően harapós gitározással, megfejelve ezt egy barátságosan bársonyos énekhanggal és komoly dalszövegekkel. A csapat nem aprózza, rögtön a 22 és fél perces The Unknown Doorral indítják a lemezt, ami egy okosan rétegzett, de mégis levegős, és szerencsére cseppet sem szétjátszott-szétvirgázott progrock opusz – ha ezt lepörgetted, nagyjából már tudhatod is, mire számíthatsz a maradék bő fél órában.

Alapvetően nem egy istrángszaggató album ez, de ahol kell, azért a maga módján kellőképpen fajsúlyos mégis (halld pl. a Far From Here megfontoltan dohogó groove-ját) – régisulis progrocker aggyal éppen úgy el lehet kapni itt a fonalat, mint nyitottabb metalos fejjel és füllel. Zeneileg és szövegvilágában is tartalmas, kiművelt ízlésről árulkodó dalcsokor a Dominion, az egyes nóták apró részleteinek szételemzése nélkül ajánlom jó szívvel a britek új nagylemezét.

–

(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)