Kiadó: METAL BLADE / Írta: MILÁN PÉTER / 8
A Feröer-szigetekről származó Jón Aldará meglehetősen elfoglalt mostanában, hiszen a hazájából származó Hamferð albuma idén márciusban jelent meg (Men Guðs hond er sterk), és ez év őszére az Iotunn is előállt az új lemezzel. Az Iotunn dán zenekar Koppenhágából, és Aldará minden téren tökéletesen illik a csapatba. Vannak közös pontok az Iotunn és a Hamferð között, de nincs teljes fedésben a két formáció.
Az Iotunn első albuma 2021 ben jelent meg Access All Worlds címmel, s igényes, ígéretes mű volt. Ugyanez mondható el a Kinshipről is, amely szerény 68 percével nem könnyű hallgatnivaló. Aldará szárnyaló, dallamos hangja, amely szinte folyamatosan a „csillagok között” repdes, főleg, amikor egészen magas regisztereket ostromol, bármennyire is magával ragadó, egy idő után sok lesz, és ilyenkor jó, ha tesz egy-két kisebb pihenőt. Egyébként mindenképpen a frontember érdeme, hogy nemcsak „szirénázik”, hanem számos jól megkomponált dallammal gazdagítja a dán csapat számait (pl. The Anguished Ethereal). Valójában ez az ének nagyon illik ehhez a melankóliájában is erőteljes északi metalhoz.
A hallgatótól sok energiát igénylő ének mellett a zene sem könnyű súlyú, 68 perc rettentően tömény egy ennyire monumentális nordikus metalból – mintha egy véget érni nem akaró, nehéz túrán venne részt az ember, s a célállomás elérése már-már valószínűtlennek tűnik. Megvan a varázsa egy ilyen „örök” utazásnak, de tény, hogy erőfeszítéseket követel. Az Iotunn progos törekvéseket is ápoló epikus északi metalja egyik oldalról a ’80-as évek metaljával mutat fel néhány rokon vonást, másfelől pedig a skandináv black metal nehéz, ám ismerős és megkapó terepén tesz nagy kirándulásokat. A legkellemesebb meglepetést a The Coming End jelentette, egy szélvész-kompozíció, amiben nem csak Aldará kúszik fel az északi égboltra, de a zene is egy vad vágta a hegyormok között. Jens Nicolai Gräs és Jesper Gräs gitárosok dallamai a néhai Windir felejthetetlen világát elevenítették fel, egy olyan csapatét, amely az Arntor albumon már-már emperori magaslatokra hágott. Jólesett ez a parázs zenei analógia.
Az Iridescent Way az Iotunn lírai oldalát villantja fel: szép akusztikus tétel, ahol Jón hangja egyszerre juttatta eszembe Mikko Kotamäki (Swallow The Sun) és Kjetil Nordhus (Green Carnation) stílusát. Az Earth To The Sky újra játékba hozza a lendületet, ez egy gyors blackened tétel, ahol a zenekar a fák és hegyek között vágtázik. Fontos megjegyezni, hogy mindezt teszik úgy, hogy az album hangzása ügyesen balanszíroz a „tisztaság” és a nyersesség között. Nálam az ennél még nyersebb hangzásképek a nyerők, de a Kinship hangzása is elfogadható. A gitárok igazán vaskosan szólnak, talán a basszusgitár hallhatóbbá tételén lehetett volna még javítani. Aldará hangja és a tömény gitáráradat az Iotunn két fő fegyvere.
Ritkán mondom, hogy egy lemezből lehetne faragni, amennyiben jó a zene, de a dánok valamennyit lecsíphettek volna az egyébként igényes, nehéz mivoltában is hangulatos Kinship anyagából.
–
Pontozd te is az Olvasói Hangpróbán! – https://hammerworld.hu/HP/?/album/HWw2411–iottun/
