Skip to content

INGRIDI VERARDO – Egy Epica-jellegű dal – Mark Jansennel

A brazil Ingridi Verardo megjelentette a negyedik kislemezdalt a jövőre érkező első stúdióalbumáról. A Time Is All Wounds című szerzeményben az ismert holland zenész, az Epica alapító gitáros/énekese, Mark Jansen is közreműködik.

„A Time Is All Wounds dalt az emberek egymás közti, illetve az univerzummal való kapcsolatai ihlették, valamint az élet rövidségéről szóló elmélkedések – mondta Ingridi Verardo, aki a Mark Jansennel való együttműködésre is kitért. – Mark a barátom. Régóta beszélgetünk, és a járvány idején megkértem őt, hogy szerepeljen a dalomban. Nagyon őszinte volt, amikor azt mondta, ha nem vehet részt a dal megírásában, akkor nem vállalja el. Szerettem volna, hogy közreműködjön, és bár csak a dal vázlatát mutattam meg, tetszett neki, és hozzájárult a szerzemény teljessé válásához. A járvány idején éppen az Omega albumot vették fel, és ő még meg is jegyezte, hogy meglepődött azon, mennyire hasonlítanak a dalomban lévő ötletek az Epica lemezén lévőkhöz, és hogy a szerzemény könnyen felférne az ő korongjukra is.”

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw