Skip to content

INFIRMUM – A sötét láng, ami mindenkit éget

Az Infirmum Timo Solonen egyszemélyes projektjéből az idők folyamán komplett zenekarrá változott. A formáció szeptember 27-én tervezi kiadni második albumát From The Depths I Cried címmel, amelyről máris megismerhető a Burn című szerzemény.

„A Burn azokról a megkérdőjelezhető dolgokról szól, amelyek mélyen legbelül mindenki lelkében lángként égnek – azokról a dolgokról, amelyeket titokban érzünk, és megpróbáljuk elrejteni vagy elnyomni azokat, hogy be tudjunk illeszkedni a társadalomba – mondta az Infirmum énekesnője, Sabine Blodwin. – A dal férfi hangja ezeket az érzéseket és a minket körülvevő világ egyedi látomásait tárja elénk, míg a női hang a sötétség és a démonok ölelését képviseli, ami minden embert körülvesz. A sötét láng addig növekszik, amíg végül eggyé válik a hordozójával.”

„A Burn című dalt jó móka volt megkomponálni – tette hozzá a zenekarvezető gitáros Timo Solonen. – Valami kissé vidámabbat akartam csinálni, és megfelelő lelkiállapotban is voltam hozzá, így a dal jól sikerült. Mindig jó látni, miképpen fejlődik egy szerzemény, amikor csak a gitárszólamaimat küldöm el a többieknek, ők pedig hozzáadják a saját szólamaikat. Rendkívül elégedett vagyok a végeredménnyel!”

INFIRMUM – From The Depths I Cried (09/27)

1. Pact
2. Everlasting
3. Burn
4. Deception
5. Peace
6. Ephemeral
7. Icamiabas

https://infirmum.bandcamp.com/album/from-the-depths-i-cried

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw