Karácsonyi promóválogatás közben akadt fenn a rostán ez az album. Rémlett a nevük, emlékeztem rá, hogy nemrég írtam róluk. Ha így beugrik, akkor vagy nagyon jó volt, vagy nagyon sz…! Nos… ami szörnyű, az nem az a lemez volt, hanem az a tény, hogy a Persisting Devolution című bemutatkozó albumról – bár mintha tegnapelőtt lett volna – ’15 tavaszán írtam. A norvég (akkoriban) trió amolyan korai módi szerint nyomta a thrash metalt, mint mondjuk a Dark Angel olyan ’86 magasságában, vagy talán sokkal inkább a Sepultura ugyanakkor, szóval elég mélyre kotortak a műfajban. A debüt után nem követtem a srácok karrierjét, a kettes albumuk ki is maradt nekem, így – a fentiek után, ugye – a Morbid Origin címről az ugrott be, hogy biztosan egy fájdalmas önvallomás lesz, tisztelegve a muzsikájukra legnagyobb hatást jelentő banda előtt.
Ahogy a borítót nézegettem, meg belenéztem a csapat diszkográfiájába és láttam, hogy a kimaradt második lemez címe Fatal Visions volt, meg hogy a bandából ketten is tagjai egy Sepulchre nevű formációnak, már biztos voltam benne, hogy az lesz. Ez az elmélet azonban fájdalmasan arcra esik a zenei anyag vizsgálatának már a legelső percében. A Morbid Origin dalaiban ugyan hallatszik a jövőre nyugdíjba vonuló brazil legenda hatása, de a teljes anyag sokkal-sokkal árnyaltabb annál, hogy egy egyszerű főhajtás legyen. Még annál az összetett mondatnál is árnyaltabb, ami a nettó első tétel, a Death Reigns vége felé talált meg: ugyanúgy sajátja a korai Sepu ösztönállat-zsigerisége, mint a Ride-korszakos Metallica jól átgondolt eklektikája. Ez utóbbi talán olyan hatások trójai falova által került a falakon belülre, amit a Mercyful Fate, a Satan és az Angel Witch legkorábbi munkáiból ácsoltak össze.
Ez a vészjósló bestia már a Fatal Visions idején ott állt a kapu előtt, nézegették-méregették is, ahogy hallom, de ki kell jelenteni, hogy ilyen finomságú, ennyire részletezett metal muzsikát soha nem játszott az Inculter, mint itt. A gyökereiket persze nem szaggatták fel, és a vájtfülűek számára ez még mindig primitív, barlangi gyilokmetal, de néhány olyan tétel, mint a visszafogott tempójú, középrészében igen szép harmóniákkal kinyíló Age of Reprisal, a rövid, poros gyalu-thrashből ikergitáros metállá változó Extinction vagy a lírai cselekmény szövedékét számos tempó- és témaváltással megerősítő Morbid Origin – Lethal Salvation páros arról árulkodik, hogy a dalszerző nem a pusztításra, sokkal inkább a teremtésre, az építésre törekszik. A lemez átlagtempójához képest lassú – de legalább kurta – Perennial Slaves elsőre „album killer“ nótának tűnik. Nekem a Venom Buried Alive-ja jutott eszembe róla, az is ilyen típusú szerzemény volt anno, ma viszont igen fontos tétel a Black Metal lemezen, tehát fogadjuk el, hogy ez a dal is egy oldala a Morbid Origin sokoldalúságának.
Jó lemez, hallgasd meg, ha bírod a thrash metal korai időszakát!
