Skip to content

IN THORNS – A reménybe kapaszkodva

A finn In Thorns kiadta a debütáló kislemezét, a XIII (The Death)-t, amely arról szól, hogy az újjászületésbe vetett hit miképpen mentheti ki az elmét a legsötétebb örvényekből.

„A XIII, vagyis a tizenhárom arra a bizonyos ’névtelen’ tarot kártyára utal, azaz a halálra – mondta az énekes/gitáros Aavee Tikkanen. – Számomra ez az újjászületést jelenti, és ennek a dalnak a sztorija arról szól, hogy az elme aggódik a gyógyulásért, ebben az állapotban a reménybe kapaszkodva, így pedig az újjászületés reménye is tovább él. A dal személyes tapasztalatokon és sötét gondolatokon alapul, amelyek arra a felismerésre vezettek, hogy kell lennie valami jobbnak is ebben a világban. Ez a szám már évek óta ott volt az asztalon, és abban a pillanatban, amint az In Thorns feltűnt a színen, azonnal az egyik legerősebb kislemezzé vált.”

A dalt a zenekar komponálta és hangszerelte, a szöveget pedig Aavee Tikkanen és Kristian Ruutala írta. Előbbi a produceri teendőkért is felelt, Aleksi Ruotsalainen társaságában.

„Aavee bejött a stúdióba, megmutatta nekünk a demót, és mi rögtön elkezdtünk dolgozni rajta – folytatta a basszusgitáros Aleksi Ruotsalainen. – Mióta először játszottuk el a dalt, szinte nem is nyúltunk hozzá, csak apróbb művészi és produkciós változtatásokat eszközöltünk rajta. Ez a szám a zenekarunk könnyedebb oldalát képviseli, de minden zenei szélsőséget magába foglalva.”

Az In Thorns 2021-ben alakult azzal a céllal, hogy a lehető legszínvonalasabb és legmeggyőzőbb metal zenét játssza.

„A csapatunk minden tagja régóta zenél különböző zenekarokban és formációkban, így az In Thorns már a kezdetektől fogva profi szemléletűnek volt mondható – tette hozzá a zenekar másik énekese, Kristian Ruutala. – Hamar rátaláltunk a saját hangzásvilágunkra, és sikerült igazán jó formájúvá csiszolnunk az összképet.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw