Még 2019 elején tette közzé első teljes dalát az az Imonolith nevű új banda, amelyben a Devin Townsend Project és a Strapping Young Lad zenészei egyesítették erejüket. Ryan Van Poederooyen doboshoz (DTP) és Brian „Beav” Waddell gitároshoz (aki basszusozik a DTP-ben) Jon Howard énekes (Threat Signal) csatlakozott, Jed Simon másodgitáros (Vimic, Scar The Martyr, SYL) helyére pedig végül Kai Huppunen került. A múlt év végéig Byron Stroud basszer (SYL) is tagja volt a csapatnak, de ő nem tudja vállalni a turnés kötelezettségeket, így a helyét Scott Whalen (ex-Econoline Crush) vette át.
Az Imonolith bemutatkozó albuma március 27-én érkezik majd State Of Being címmel, második előzetesként pedig máris megismerkedhetsz a klippel kísért Instinct dallal. A lemezen vendégként szerepel majd a Meshuggah énekese, Jens Kidman, valamint a svéd Avatar frontembere, Johannes Eckerstrom is.
Jó hír, hogy az album megjelenését egy Európa-turnéval ünneplik majd, amelynek lesz magyar állomása is. Az Imonolith április 17-én játszik majd a Robotban.
www.facebook.com/imonolithband
A budapesti koncert Facebook oldala
IMONOLITH:
Jon Howard (Threat Signal) – ének
Kai Huppunen (Methods Of Mayhem, Noise Therapy) – gitár
Brian „Beav” Waddell (Devin Townsend Project) – gitár
Scott Whalen (ex-Econoline Crush) – basszusgitár
Ryan Van Poederooyen (Devin Townsend Project) – dobok
IMONOLITH – Instinct (a 2020-as State Of Being albumhoz)
Ryan „RVP” Van Poederooyen dobos: „A Hollow azokról a belső harcokól szól, amelyekkel mindannyiunknak szembesülnie kell. Egyrészt a külvilág feszít mindenkit, másrészt a saját elvárásainknak is igyekszünk megfelelni. A nótának azonban pozitív az üzenete, hiszen képesek vagyunk ellenállni a negatív gondolkodásnak, meg tudjuk erősíteni a hitet önmagunkban. Zeneileg a Hollow a fogósabb oldalunkat villantja fel. Számtalan különféle hatásunk van, nem akarunk csupán egyfajta világban mozogni. Van egy metalos, zúzósabb oldalunk, de egy rádiósabb is, és ezek között aztán tényleg minden megeshet nálunk. Elsődlegesen óriási dalokat próbáltunk írni, függetlenül a súlyosságtól vagy a fogósságtól.”
IMONOLITH – Hollow (a 2020-as State Of Being album előzeteseként)
IMONOLITH – State Of Being
(03/27 – Imonolith Music)
01. State Of Being (intro)
02. Becoming The Enemy (feat. Johannes Eckerstrom – Avatar)
03. Instinct
04. Dig
05. The Mourning
06. Forgone
07. Breathe
08. The Reign (feat. Jens Kidman – Meshuggah)
09. We Never Forget
10. Hollow
11. Persevere