Skip to content

ILL NIÑO – Marc Rizzo gitáros visszatért eredeti zenekarába

Marc Rizzo gitáros annak idején alapító tagja volt az Ill Niño, majd az első album után kiszállt és 18 éven át Max Cavalera partnere volt a Soulflyban – egészen idén nyárig. A gitáros nehezményezte, hogy a Covid-válság alatt semmilyen anyagi vagy személyes jellegű támogatást nem kapott a Soulflytól. Ill Niño most bejelentette Rizzo visszatérését. Az Ill Niño még 2020 elején mutatta be a Sangre című dalát, amelyben Dave Chavarri dobos és Lazaro Pina basszer mellett három új tag szerepelt: Marcos Leal énekes (Shattered Sun), Sal Dominguez gitáros (ex-Upon A Burning Body) és Jes Dehoyos gitáros (Sons Of Texas). Azóta két újabb daluk is érkezett, a beígért album pedig javában készül. Marc Rizzo az alábbi videóban:Hamarosan nyilvánosságra hozunk mindent, éppen az új Ill Niño albumhoz veszek fel néhány dolgot. És rettentő izgatott vagyok! Ez most egy teljesen más zenekar, mint amikor 2002-ben kiszálltam. Szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük. A közeljövőben turnézni is fogok velük, ezt hamarosan bejelentik. Igen, újra csatlakozom a zenekarhoz, ami fantasztikus!

https://www.youtube.com/watch?v=IrabNn35qRQ
ILL NIÑO feat. Sonny Sandoval / P.O.D. – All Or Nothing (a 2021-es IllMortals album előzeteseként)
https://www.youtube.com/watch?v=HMjpMnx1hmA
ILL NIÑO – Máscara (a 2021-es IllMortals album előzeteseként)
https://www.youtube.com/watch?v=9Nzl-QQtnu0
ILL NIÑO – Sangre (2020)
https://www.youtube.com/watch?v=0PVfxPI9gBU
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw