A metalcore vonalas amerikai I Prevail bemutatta új fejezetének második kislemezét. Az Into Hell a múlt hónapban megjelent Violent Nature című dalt követi, amelyben a banda tagjai megtették az első lépéseket a tovább haladás felé, amióta szakítottak a tiszta énekekért felelős Brian Burkheiserrel. A távozó zenész helyét a gitáros/vokalista Dylan Bowman foglalta el.
„Ez a dal azt mutatja be, amikor szeretünk valakit a mélypontjain és a küzdelmein keresztül is – tette hozzá a szerzeményhez Eric Vanlerberghe, az I Prevail énekese. – Ott vagyunk, hogy átvállaljuk a terheit. Minden körülmények között szeretjük őt – mert ő is ezt teszi értünk.”
