Skip to content

I PREVAIL – Jön a negyedik albumuk

Az I Prevail közel 3 milliárd streamelést gyűjtött össze világszerte, és két Grammy-díjra is jelölték, miközben mindössze három lemezt készített. A negyedik is hamarosan érkezik, hiszen a formáció bejelentette, hogy szeptember 19-én a Fearless Records gondozásában fogja kiadni a Violent Nature című albumot. Ez lesz a zenekar első nagylemeze a tiszta énekekért felelős Brian Burkheiser nélkül, miután a felek néhány hónapja békésen elváltak egymástól.

Az együttes nyitó kislemeze, a Violent Nature a deathcore-os hangzásának is köszönhetően elég erőszakos volt ahhoz, hogy leolvadjon a bőr az arcunkról. A második single-vel, az Into Hell-lel az I Prevail visszatért a melodikus metalcore gyökereihez, míg az énekes Eric Vanlerberghe bebizonyította, hogy nem csak őrült sikolyokra, hanem tiszta vokálokra is képes. Most pedig itt az újabb single, a Rain, amely a két dal egészséges keverékének tűnik. A számhoz videóklip is készült, Orie McGinness rendezésében:

I PREVAIL – Violent Nature
(09/19 – Fearless Records)

1. Synthetic Soul
2. NWO
3. Pray
4. Annihilate Me
5. Violent Nature
6. Rain
7. Into Hell
8. Crimson & Clover
9. God
10. Stay Away

https://iprevail.bandcamp.com