Skip to content

I PREVAIL / HALESTORM – Közös turné – közös dal

A Halestorm és az I Prevail 2024 nyarán közös headliner turnéra indul. A Live Nation által szervezett koncertkörút július 9-én indul Raleigh-ben és augusztus 17-én ér véget Las Vegasban. Az előzenekarok a Hollywood Undead és a Fit For A King lesznek. A turné beharangozójaként most kijött egy közös dal az I Prevailtől és a Halestormtól, Can U See Me In The Dark? címmel.

„Izgatottak vagyunk, hogy végre megjelenhet egy új dal – árulta el az I Prevail énekese, Eric Vanlerberghe. – Szórakoztató kihívás volt egyesíteni a Halestorm és az I Prevail hangzásvilágát. Főképp arra koncentráltunk, hogy sikerüljön egy olyan zenei alkotást létrehoznunk, ami nagyon is I Prevail stílusú, és hagyjuk, hogy Lzzy csak úgy ragyogjon, és azt csinálja, amihez a legjobban ért. Úgy érzem, nagyon beteg módját találtuk meg annak, hogy a két zenekarunk identitását egyetlen masszív dalban ötvözzük. Nagyon várom már ezt a turnét, és azt, hogy esetleg együtt adjuk elő ezt a dalt, élőben, mindenkinek.”

„A közelgő közös turnénk megünneplésére egyesítettük erőinket az I Prevail-es srácokkal, és írtunk egy közös, saját dalt – tette hozzá a Halestorm énekes/gitárosa, Lzzy Hale. – A Can U See Me In The Dark? a közös rajongótáborunknak, a közösségeinknek és a családjainknak íródott. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy láthatóak vagytok, és nem kell egyedül átragyognotok az élet számtalan örömén és fájdalmán keresztül. Alig várjuk, hogy a szemeinkkel bennetek gyönyörködhessünk ezen a nyáron!”

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw