Skip to content

I HELVETE – A felvétel, ami kijutott a telefonról

A melodikus black/death metalos I Helvete egy új kislemezt és a hozzá tartozó videót adott ki a Paratiisi című szerzeményéhez. A kompozíció a harmadik kislemez a jövő hónapban megjelenő Yksi Yhteinen Yhteiskunta konceptalbumról.

„A Paratiisi felvezetése egy tradicionális pörgetés, amit akkor csinálok, amikor dalokon dolgozom – árulta el a gitáros Manu Kujala. – Tucatnyi felvételem van róla a telefonomon, némelyik jobb, mint a többi. Általában ezek a felvételek nem jutnak ki a telefonomról, de ezúttal odaadtam Aleksnek és Tapiónak, hogy dolgozzanak rajta. A végeredmény pedig jobb lett, mint amit remélni mertem volna!”

„A Manu által írt bevezető rögtön egy potenciális refrénnek tűnt, én pedig nekiláttam, hogy kitaláljam a folytatást – tette hozzá a basszusgitáros Tapio Holappa. – Aleks és én egy dalszerzői session alatt remekül rátaláltunk a dal hangulatára és felépítésére, amelyet követően már csak egy Manu által komponált szólóra volt szükségünk. Kicsit izgultam, hogy a többiek hogyan fogadják majd a Massive Attack által inspirált instrumentális betét ötletét, de szerencsére tetszett a srácoknak. Teemu szerint egyébként úgy hangzott, mint a Porcupine Tree.”

I HELVETE – Yksi yhteinen yhteiskunta
(11/24 – Inverse Records)

1. Yksi yhteinen yhteiskunta
2. KKK
3. Uuden ajan ABC
4. Yhdestoista hetki
5. Paratiisi
6. Suuri puhdistus
7. Valittu kansa
8. V niin kuin vallankumous

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw