Skip to content

HYLJÄTYT – Pénteken jön a debütáló albumuk

A 2020-ban Kai-Pekka „Kaikka” Kangasmäki (Stam1na), Joonas Kauppinen (Wolfheart), Sami Halme (St. Hood) által alapított Hyljätyt zenekar most pénteken adja ki bemutatkozó nagylemezét, Kaaoksen kylmä syli címmel. A korong keverési és maszterizálási munkafolyamatait Saku Moilanen végezte el a Deep Noise Studióban, és vendégként az ismert finn énekes, Jarkko Martikainen (YUP) is szerepel rajta.

„Néhány évvel ezelőtt merevlemezen mutattam meg az otthon készített demóimat Samnek és Joonasnak, akik nagyon izgatottan fogadták az egész elképzelést, és beszálltak – meséli a zenekar megalakulásának történetét a bőgős-gitáros Kai-Pekka Kangasmäki. – Folytattam a komponálást, ami nem tartott sokáig, és máris rájöttünk, hogy egy albumnyi anyaggal rendelkezünk, így természetesnek tűnt, hogy rögtön egy komplett nagylemezt készítsünk. Az album gyors, súlyos és rideg lett.”

A hanghordozóról eddig két dal lett bemutatva, a Sorrettu és a Käärme, utóbbihoz ráadásul egy videóklip is készült.

„Az elmúlt három évben sok kellemetlen dolog történt a világban, és jelenleg úgy tűnik, hogy nincs enyhülés. Az ember elpusztítja önmagát és minden mást maga körül. A technológia és a magány, a félelem és a düh, a természet és a depresszió jelen van a mindennapjainkban. Ugyanezek a dolgok tartanak minket ébren éjszakánként, és ezek adják a dalszövegek alapját is.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw