A dallamos progresszív rock és metal zenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas zenekart. A tavaly kiváló lemezzel jelentkező banda fellépésére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor szeptember 24-én, szerda este.
A ’90-es évek közepétől számos kiváló lemezt készítettek, de a 2000-es években is végig aktív maradt a szinte példátlanul hosszú ideig változatlan felállású együttes. A tavaly tavasszal megjelent The Empyrean Equation Of The Long Lost Things című lemez remek fogadtatásán fellelkesülve – és a billentyűknél egy új taggal erősödve Alessandro Del Vecchio személyében – idén végre újra turnéra indultak. Ennek során szeptember 24-én a budapesti Analog Music Hall színpadán is láthatjuk majd a kiváló zenekart.
Még 2000 nyarán, az első Summer Rocks fesztivál vendégeként jártak Budapesten, és habár számtalan jobbnál jobb lemezük jelent meg az évek során, turnéik azóta sem kanyarodtak felénk. Az őszi turné során a szintén német csapat, az Ivanhoe lesz a Vanden Plas vendége, így a budapesti koncerten is. Tavaly tavasszal jelent meg a formáció kilencedik albuma „Healed By The Sun” címmel (az első még 1994-ben jött ki), kitartóan haladva a dallamos progmetal ösvényén.
Jegyek kaphatók a Tixa.hu online rendszerében, elővételben 11 900 Ft, a koncert napján 12 900 Ft-os áron.
Kapunyitás: 19:00 // Kezdés: 19:40
Helyszín: Analog Music Hall – 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.
További részletek a koncert Facebook oldalán: https://www.facebook.com/events/1568011220570373