HOLYCHICKS – Új klip és dal a budapesti rock’n’roll csajoktól: Most nézheted

Most nézheted címmel egy új dallal és videóval jelentkezett a HolyChicks. A csupacsaj banda jelenleg az Ocho Macho-val turnézik, közben pedig dolgozik a harmadik nagylemezén is.

“Csupa pozitív, erős női karakterből áll, miközben hamisítatlan rock’n’roll zenét kreál: ez nem más mint hazánk egyik legizgalmasabb  csajbrigádja Budapestről, a HolyChicks. A Most nézheted egy igazi punkos, pörgős löket a tavasznak és az egyre pezsgő koncertszezonnak.

Megtalálni az egyensúlyt, hogy zökkenőmentes, boldog életet élhessünk, és közben, persze remekül szórakozzunk” – így írta le Hunyadkürti Éva, a HolyChicks énekesnője, egyben szövegírója a Most nézheted üzenetét. A szerzemény igazi flowban íródott egy alkotótábor alkalmakor, amire Éva így emlékezett vissza: “Eleinte csak vicces szófordulatokat tettünk egymás mellé, aztán kialakult belőle valami egység“.

A hétéves fennállásukat idén márciusban ünneplő rockdívákról köztudott, hogy nemcsak a zenélésben, de a való életben is egymás közt szoros köteléket ápolnak, ezért is egyedülálló, amit itthon csinálnak. Zenei rátermettségüket pedig számtalanszor bizonyították már: Pillangóhatás című szerzeményükkel A DAL 2020 elődöntőjéig jutottak, az ország szinte összes klubjában megfordultak, és nemzetközi sztárok előtt is szerepeltek. Felléptek már közösen a Blahalouisianával, az Intim Torna Illegállal, illetve MIYAVI és Eric Martin előtt is.

A csajok most debütáló dalukat egy pörgős videóklippel is megtámogatták, amiről Tisza Vivien, a HolyChicks dobosa elárulta, hogy: “A Most nézheted” egy egyszerű imidzsfilm. Szerettünk volna egy ilyen jellegű videót, mert ilyen korábban nem volt nekünk. Ismét Makk Vatával dolgoztunk, illetve Tábori Ádám is csatlakozott. Gyorsan ment a forgatás, hiszen azt kellett tennünk, amit szeretünk: zenélni.”


www.facebook.com/HolyChicksBand



HOLYCHICKS – Most nézheted (2022)






HOLYCHICKS – Filmszakadás (2021)














KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Ahogy tavasszal már beszámoltunk róla, Iconic néven egy új hard rock banda született, többek között Joel Hoekstra gitárossal és Tommy Aldridge dobossal a Whitesnake-ből.
Már három lemezelőzetes dalt is bemutatott az Arch Enemy az utóbbi hónapokban, a Deceivers című új albumuk pedig július 29-én jelenik meg. Most pedig már itt a negyedik új dal is, a Sunset Over The Empire - hivatalos videóklippel együtt.