Skip to content

HOBO – „Mi mindenkinek játszottunk, akit érdekelt a zenénk”

Földes László, azaz Hobo a mai napon ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik.

A turné utolsó állomása 2020. december 28-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Hobo színházi és irodalmi szerepei háttérbe kerülnek és a zenét állítja a középpontba. A koncertre február 13-tól, azaz a mai naptól kaphatók jegyek.

A 75. születésnap alkalmából Vági Barbara készített interjút Hobóval az origo.hu számára.

hobo.hu


Hobo 75 – az Arénában




Ha most találkozna a fiatalkori önmagával, ön szerint a fiatalember – saját maga – mit kérne számon most önön?


„Azt hiszem, semmit, hiszen nem gondoltam soha, hogy ezt csinálom majd egész életemben. Ötven évvel ezelőtt kezdtem írni – és sikeresek voltak a novelláim. Egy-két filmben is kaptam szerepet – volt olyan alkotás, amit ugyan betiltottak, és volt, amit bemutattak. De még akkor sem gondoltam semmire. Leginkább tagadásban voltam. Csak azt tudtam biztosan, hogy mi nem akarok lenni.”

És mi nem akart lenni?

„Az apám fia.”




Mikor volt az első, igazán átütő sikere?

„A legelső koncert volt talán a legjobb az életemben, a Lőrinci Ifjúsági Parkban. Hiszen minden akkor dőlt el 33 éves koromban, 1978-ban. Semmire sem emlékszem, csak, hogy elképesztően fogadták. Amatőrök voltunk, hobbiból zenéltünk. Rolling Stones és Doors dalokat játszottunk, meg néhány fekete bluest. Mindet magyarul. De még ekkor sem gondoltam, hogy ebből élek majd. Írtam, gimnáziumban tanítottam – úgy gondoltam, hogy ez az én utam. Egyébként szerettem is tanítani.”



1979-ben a Rolling Stones Blues című dalban azt írta: ‘a házra, ahol születtem, tíz bomba repült, a cigányasszony mondta, mikor anyám szült: fiadnak az Isten nehéz sorsot küld, de ha eljön az idő, gördül, mint a kő’.


„A környékre, ahol születtem, valóban több bombát dobtak a második világháborúban. ‘Gördülő kövön pedig nem nő moha’. Ez a mondás a rolling stone mitológia alapköve. Már kissrác korom óta csavarogtam, stoppoltam, később, 18 éves korom után meg nem volt otthonom.”




Abból nem volt baja, amikor a Moszkva tér blues-ben azt írta: ‘A Moszkva térig jár az 56-os busz (…), hideg keleti szél a szoknyák alá fúj, langyos nyugati szél újságokat fúj’?

„Na, az kicsapta a biztosítékot. Mondtam Tóth Dezső miniszterhelyettesnek, hogy az 56-os busz tényleg a Moszkva térig jár. Tajtékzott, mert a Moszkva szó együtt szerepelt egy dalszövegben 56-tal együtt. Ők nemcsak az embereket, a gondolatot is üldözték.

Nagy előnyöm volt az, hogy nem készültem erre szerepre, nem érdekelt, hogy van-e lemezem, vagy nincs. Az első lemezeink dalait élőben próbáltuk ki, az emberek előtt. Így sokan már megjelenésük előtt ismerték azokat. Kis kazettás magnóval felvették őket a bulikon és másolatokban terjesztették egymást között. A Budai Ifjúsági Park hangmérnökének parancsba adták, hogy a Hobo koncerteken még az összekötőszövegeket is rögzítsék. Képzelem, milyen hatása lehetett annak a felvételnek, ahol az MSZMP KB által kiadott május elsejei jelszavak között hangzott el a Gazember, a Moszkva tér blues.”





Mindezzel együtt állítja azt, hogy nem üldözték?

„Igen. De a Beatricét tényleg üldözték. Nagy Feróék voltak az első számú célpont. Kiadták, hogy fel kell oszlatni a zenekart, és el kell terjeszteni róluk, hogy fasiszták. Rájuk küldtek egy álszociológust, aki tönkredumálta őket és szétmentek. Ők az úgynevezett csöveseknek játszottak. Mi mindenkinek játszottunk, akit érdekelt a zenénk.”


A teljes interjúhoz kattints ide!






Megjelent Hobo Viharban születtem című könyve is, 2 CD-vel, amely a tavaly március 30-i arénabeli koncert kivonatos anyaga. A 48 oldalas könyv fotókat és Hobónak a dalokhoz fűzött gondolatait tartalmazza.







A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw