Kiadó: PROPHECY PRODUCTIONS / Írta: MILÁN PÉTER / 10

A Hexvessel előző lemeze, a 2023-as Polar Veil derült égből villámcsapásként ért, szerelem volt első hallásra, azonban a Nocturne nehezebben adta oda magát. Az eredetileg folkos, rockos, olykor kísérleti jelleggel felruházott zenét játszó Hexvessel öt albumot követően metalra váltott, az említett Polar Veil teljes egészében black metal-mű néhány kisebb hatással színesítve. A lemeztől szó szerint hetekig, hónapokig nem tudtam szabadulni, miután megkaptam a promót; éjjel-nappal Kvohst lélegzetelállító dallamai kongtak a fejemben, de számomra mind a zene, mind a témák, mind a hangzás maga volt a tökély. A mai napig hallgatom a zseniális Polar Veil albumot. Ismerve Kvohst alkotói szabadságát, sejthető volt, hogy a folytatásban nem a Polar Veil másolatát kapjuk majd, s finoman fogalmazok, ha azt mondom, valóban nem ez történt.

Legalább négyszer-ötször meg kellett hallgatnom a közel egy órás Nocturne-t, hogy nagyjából átlássam, mi történik a lemezen, olyannyira változatos, sokrétű a kiadvány. Míg a Polar Veil a dalcentrikussága ellenére egy kompakt egész volt, addig a Nocturne sokkal nagyobb horizontális síkon szóródik szét, egészen hatalmas a tér, amelyet felölel. A Polar Veil hallgatása kapcsán evokálom a magas hófödte hegycsúcsokat, a gigászi sziklaormokat, a Nocturne hallatán azonban szemmel nem tudom befogni az elém táruló véghetetlenül nagy horizontot.

A hangzás ezen a lemezen is parádés, ízlésem középpontjában foglal helyet ez a roppant nyers gitársound, amely a szépen duruzsoló tremoló-témák előadása révén garantálja a tartós fülgazmust. A mesterien kialakított arányoknak köszönhetően a basszusgitár is nagyon élvezetesen döng, s kalandozik el, akárcsak a masszív dobok. S természetesen a különféle díszítményeknek, extra elemeknek is megvan a maga helye. A Nocturne nem az elsöprő dramatikumnak és dinamikáknak, erőknek a lemeze, mint a Polar Veil; ez az album jóval hosszabban bontakozik ki, sokkal több ismerkedési időt igényel a hallgatótól. Miután valamennyire sikerült betekintést nyerni az album néhány titkába, a ráérzés eufóriája ömlik el a tapasztaló hallgatón, s a megismerést követően kibontakozik a mű látképe. Ez a tájkép, mint mondottam, merőben más, mint az előző lemezé.

A Nocturne progresszív, új utakat kereső anyag, ezek a kompozíciók nehezebben érnek, többet kell a megismerésükért küzdeni, de a gyümölcsök zamata minden erőfeszítést megér. Vegyük a hosszan kibomló Inner Landscapest vagy a Kvohst remek énekdallamaival és delejező billentyűs részekkel átitított A Dark Graceful Wildernesst, vagy az egészen szokatlanul riffelős Unworldöt, a paletta már-már átláthatatlanul széles, épp ezért izgalmas. De említhetem a rockos, ugyanakkor norvég stílusú tremolózással rendelkező Spirit Masked Wolfot is, ahol Kvohst újfent remekel. Az Unworld vendégénekese nem más, mint a színtér egy nagy egyénisége, Vicotnik, a Dødheimsgard vezéregyénisége, vizionárius-mágusa. Ez a tétel is csúcspont a csúcspontok között. De ott van a Mother Destroyer, mely jeges, fagyos északi gitáralapokon siklik, miközben Kvohst delejező éneke visz be minket az erdőbe.

A Nocturne nagyobb amplitúdók között mozog, mint a Polar Veil, ezúttal több a tempók közötti kilengés, és extrém énekkel is nagyobb eséllyel találkozunk, miként egyes váltások is váratlanabbak. Míg a Polar Veil albumra nyugodt lélekkel mondhattam, hogy black metal, addig a Nocturne esetében ez már korántsem ennyire egyértelmű. Más szavakkal: a black metalt Kvohst mint fő dalszerző és társai sokkal több irányba húzták szét, mint az előző lemezen, de úgy, hogy a szerves egység, a koherencia cseppet sem sérült. Hallgassuk meg a Concealed Descent akusztikus varázslatát, Kvohst énekét…

A Nocturne borítóját ismét Benjamin König készítette, s mintha a Polar Veil meseszerű, félelmetességében is megkapó illusztrációjának a fekete-fehér változata lenne. A Nocturne alapján ismét kapitulálnom kell Kvohst és a zenekar páratlan tehetsége, zenei, alkotói művészete előtt. Hatalmas album!

–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)

„A hátraarc sokszor nem jól sül el, a Hexvessel viszont a maga világán belül maradva tudott sikeresen visszalépni a klasszikus norvég black metal felé.”
– Gáti Viktor / 8

„Egyfelől melankolikus, másfelől viszont blackes elemekkel jócskán megtűzdelt muzsika ez – mind a formáció eddigi munkássága, mind a Prophecy kiadó neve garancia a minőségre. Elmélyülést igénylő, semmiképpen sem háttérzenének való anyag a Nocturne, érdemes mélyrehatóbban is tanulmányozni. Kell neki idő, de megérdemli a törődést., Ja, és zseni a borító!”
– Schmidt Péter / 8

„Már a borító miatt a bőröm alá kúszott egy hideg, kellemetlen érzés és ez a lemez végéig ott is maradt. Ezt a fajta teátrális, okkult/spirituális zenét csak így szabadna játszani, ekkora feelinggel.”
– Szénégető Richárd / 8

„Hangulatos, érdekes anyagnak tűnik, de későn érkezett, nem volt időm elmélyülni benne.”
– Uzseka Norbert / 8

„Természetesen ez a Hexvessel-album sem a könnyed slágereivel hódít. Sőt, szinte egy pillanatnyi laza etap sincs rajta. Mégis, ha az ember rá tud hangolódni, sokkal többet kaphat tőle, mint egy tökéletesen megkomponált, első osztályú megszólalással bíró rádiós slágertől.”
– Zubor Olly / 8

„King Crimson hangulatok black-doom metalban. Odafigyelést, ráhangolódást igénylő muzsika, de veszélyes, mert kimondottan befordult , természetét illetően pedig olyasmi, mint egy fekete lyuk.”
– Kánya Ferenc / 7

„Ahogy a spirituális, úgy az okkult zenék tárházban is találsz bőven izgalmasabb produkciót, mint a Hexvessel ezen albuma. A nyilvánvalóan szándékos egyszerűsége, primitívsége, valamint a zsé hangzás sokat ront az élvezhetőségén.”
– Gyuricza Ferenc / 6

„A Nocturne tipikusan az a lemez, amin szerintem sokkal jobb játszani, mint hallgatni – és ezt nem feltétlenül negatívumként jegyzem meg. A finnek a komplexitásnak és a rideg atmoszférateremtésnek egy olyan formáját alkották meg, amit hallgatóként egyáltalán nem, zenészként viszont annál inkább izgalmasnak találok.”
– Pintér Miklós / 6

„„A finn erdők okkult hangja” – ez a bandcampes lapjuk mottója. Még sosem jártam a finn erdőkben, de hogy ilyen hangok nem jönnek onnan, az olyan biztos, hogy nagyon! A lírai részek szépek, de a gitársound tiszta szenesvödör és a srácoktól nem állnak távol a disszonáns hangok sem. Maradjunk annyiban, hogy ezt én nem értem.”
– Cselőtei László / 3