Jó munkához idő kell, tartja a mondás, és ha ez igaz, akkor a HÉT JEL Vérrel írva című lemezének nagyon jónak kell lennie. Ennyit magyar lemezre nagyon régen nem vártunk. Pócsi Pisti folyamatosan adja az információkat, legutóbb épp decemberben jelentkezett új dallal, és most itt az újabb futár, a Hatalmas csendek, amiben nem csak szerzőként és előadóként van jelen, de a klip főszerepét is magára vállalta.
Mennyire volt nehéz eljátszanod a bohócot?
„Mennyire volt nehéz saját magam alakítani, így hitelesebb a kérdés. Az, amit látsz, nem elsődlegesen színészi játék. Egyfajta szerep persze, de igazából csak azt mutattam meg, a lehető legnagyobb őszinteséggel, hogy nekem mit jelent ez a dal, és amiről szól.”
Egy magányos szerepjátékot látunk?
„Sokkal inkább azt látjuk, hogy maszkot veszünk fel az érzelmeink elől menekülve, közben pedig ez a maszk ad egy olyan biztonságérzetet, ami lehetőséget ad a sokkal őszintébb megélésnek. Szerintem már-már elfelejtjük azt, hogy merjünk sírni, vagy épp merjünk nevetni, merjünk kérni, vagy csak úgy egyszerűen magunk lenni. Valami ilyesmit szerettem volna megmutatni.”
Szerinted nehéz önmagunknak lenni?
„Nem egyszerű kérdés. Sokan nem merik ezt vállalni, mert akkor védtelenné válnak. Vagyis ezt gondolják. Közben pedig épen az által, hogy szerepek mögé bújunk, nem lesznek őszinték a kapcsolataink, mert valahogy a valódi én rejtve marad. Amikor pedig az igazi megismerés megtörténik, akkor válik értelmezhetetlenné az én, mint valós szereplő.”
Ehhez képest pont bohócnak sminkeled magad.
„Mert a bohóc az sír, ha nevet, vagy épp fordítva. Ambivalens szereplő, de közben a legőszintébb karakter számomra a színpadon, vagy a vásznon. Hányszor sírunk örömünkben, vagy épp nevetünk kínunkban. Ő meg meri ezt tenni. Ezt a fajta érzelmi amplitudót pedig rajta keresztül tudtam a legjobban megmutatni.”
Nem gondolkodtál abban, hogy egy hivatásos színész szerepeljen a klipben?
„Kárász Zénóval meg is volt beszélve, hogy ő lesz a bohóc, közben pedig rá kellett arra jönnöm, hogy a a dal hitelességéhez én kellek. Én írtam a szöveget, a zenét Mike Gotthárddal közösen jegyezzük. Az hogy miről szólnak a sorok, nem tudom megfelelően átadni, mint rendező. Persze meg volt a kockázata, hogy nem fogom szeretni, amit a képeken látok, de ez szerencsére nem így lett. Egy végsőkig hiteles önkép született.”
Újra Futó Zoltánnal dolgoztál, ennyire jó párost alkottok?
„Zolival nem csupán szakmai a kapcsolatunk. Közel 20 éves barátság a miénk, és mindent tudunk a másikról. Ez nagyban megkönnyíti a munkát is, hiszen egy-egy kép, vagy ötlet meg tudja a valós mondanivalóját is kapni, nem csupán koreografált képeket teszünk fel a képernyőre. Értjük is egymást, nagyon könnyű vele dolgozni, a maximalizmusát pedig a végsőkig tisztelem.”