Skip to content

HERIOT – Leszerződtek a Century Mediához

A metalos/hardcore-os brit Heriot Soul Chasm címmel új kislemezt adott ki, és bejelentette, hogy leszerződött a Century Media Recordshoz.

„A Soul Chasm a békéért folytatott belső küzdelmet illusztrálja, felfedve azt a hajlamunkat, hogy kíméletlenek vagyunk önmagunkkal szemben, és hogy a kudarctól való félelem hogyan homályosítja el létezésünk elevenségét – mondták a dalról a zenekar tagjai, majd az új szerződésre is kitértek. – Büszkén jelentjük be, hogy leszerződtünk a Century Mediához! A kiadó monumentális erőnek számít a metal világában, és megtiszteltetés számunkra, hogy mostantól egy ilyen hihetetlen örökség részesei lehetünk. Alig várjuk, hogy megtudjuk, mit tartogat a jövő számunkra!”

„A Heriot nem csupán egy mérföldkőnek számító zenekar a brit metál ezen generációja számára, hanem a súlyosság új nemzedékének hivatkozási alapja is egyben – tette hozzá a Century Media alelnöke, Mike Gitter. – Egyedülálló módon ötvözi a brutális és az intellektuális dolgokat. A Heriot kompromisszumok nélkül járta a saját útját, és a Century Media büszke arra, hogy immáron partner lehet ebben.”

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw