Kiadó: CENTURY MEDIA / Írta: CSELŐTEI LÁSZLÓ / 8
Egy biztos: az alapító Maik Weichert és gitáros társa Alexander Dietz kegyetlenül ért a riffeléshez. A mélyről jövő zakatolás, a fejletépő bólogatásra késztető témák önmagukban elviszik a dalokat. Mindezt pedig egy öblös, vastag, jólesően horzsoló gitársounddal támogatják meg. A riffek dögét fokozza Christian Bass dobolása. Nem tolja túl, nincs szétdíszítve a játéka, viszont pont úgy hangsúlyoz, ott nyomja meg a kétlábdobot, ahol annak helye van. Szép arányérzékkel játszik, ami ebben a ritumuscentrikus műfajban hatalmas előny.
Kétségtelenül megvan a dallamíró készség is. Ezt a gyakran felbukkanó, szólógitárokon előadott melodikus részek bizonyítják. Ez az intenzív, kemény, talán leginkább a modern metal és metalcore műfajokba sorolható muzsika nyomokban tartalmaz In Flames- és Killswitch Engage-hatásokat, de kétségtelenül megvan az önálló Heaven Shall Burn-sound.
Már háromszor-négyszer végigpörgettem és határozottan érzem, hogy kezdem “jóra hallgatni”. Minél többet ismétlem a dalokat, annál inkább hozzám nőnek, kezdem bennük felfedezni a “rejtett” finomságokat. Mégsem lesz állandó kedvenc ez az anyag.
Emlékszem, a korábbi albumokkal is ugyanígy voltam. Instant módon tetszettek a témák, magával ragadott a sodrás. Hogy mégsem vettem elő ezeket később, annak is tudom az okát: az énekes Eric Bischoff hangja. Végighörgi a lemezt. De egy olyan, nagyon smirglis tónusban, ami egy ideig talán még érdekes is, de kb. 45 percen át már idegesítő. Mintha valami torzító/sisteregtető effekten küldenék át a hangját. Az egész totál homogén, nincs belőle előre, se fel se le. A nagy ritkán felbukkanó dallamének (elsősorban refrének alatt, sokszor ott is csak háttér vokálként) alig javít érdemben az összhatáson. Hasonló a helyzet, mint amit Alissa White-Gluz csinál az Arch Enemyben. Ritka kivételtől eltekintve csak a vad hörgés van. Sajnálom, mert kifejezetten élvezetes lenne a végeredmény, ha dallamének is színesítené.
Heimat az album címe, ami magyarul annyit tesz: Szülőföld. Tetszik, hogy német címet adtak az albumnak, ugyanakkor angolul nyomják a szövegeket. Bár nyugodtan tehetnék németül is, mert egy szót sem érteni belőle! Mindenesetre, akit nem zavar, hogy ének helyett csak egy ritmusos, csiszoló, sercegő zajt hall, annak a Heaven Shall Burn jó szórakozás lesz majd. Élőben pedig bizonyára ledarálnának minket!
—
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámban jelent meg.)
„Mindig is bírtam őket, ez az album pedig különösen erős lett! Alig várom, hogy az Empowermentet élőben is hallhassam! Atom! Meg a lemez is!”
– Szénégető Richárd / 9
„Éppen harminc éve gyűrik a germánok a bizonyos fokig dallamos (de amúgy nem) death metalt, ami mostanra igencsak metalcore irányba fordult. A tempók óriásiak, a riffek úgyszintén, ám a dalok mégsem emlékezetesek. ”
– Cselőtei László / 8
„Szerintem a melodeath oldaluk sokkal erősebb és izgalmasabb, mint a metalcore vonal, de ettől függetlenül az inkább utóbbi felé hajló Heimat dalai is abszolút rendben vannak. Élőben viszont egyszerűen lehengerlőek, még akkor is, ha legutóbb beugró énekesnővel (Britta Goertz) láttam őket.”
– Gyuricza Ferenc / 8
„Színtérbeli kötődései miatt inkább metalcore-nak szokás nevezni a HSB-t, de szerintem a melodeath meghatározás éppen úgy áll rájuk. Ez a lemezük meg egészen jó lett: hallani rajta az évtizedes tapasztalatot, mégsem tűnik farzsebből kirázott rutinmunkának, van benne igazi tűz és élet. Nálam működik.”
– Schmidt Péter / 8
„A HSB kapcsán (is…) érdekes megfigyelni, hogy egy német zenekar mennyivel másképp közelít a metalcore műfajhoz, mint egy amerikai. Ez egy nagyon kemény, precíz, feszes hanghordozó, tele dühvel és agresszióval, ugyanakkor mégis érezni benne egyfajta pozitív kisugárzást, ami miatt kellemes hallgatni.”
– Zubor Olly / 8
„A tradicionális megközelítésű metalcore alapcsapat jelenleg a gyengébb pillanataiban is többet nyújt, mint a honfitárs-kortárs-pályatárs Caliban, de a színteret már ők sem tudják komolyabban megrengetni. ”
– Gáti Viktor / 7
„Zeneileg ez egy iszonyú erős korong, az ének viszont számomra sokat ront rajta.”
– Kiss Gábor / 7
„Érdekes, hogy valahogy tényleg ott van a zenében, hogy németek. De az irányzathoz, amiben ők maguk is három évtizede mozognak, nem sokat tesz hozzá.”
– Uzseka Norbert / 7
„A német metalcore/melodikus death metal veteránok magabiztosan hozzák a kötelezőt. Király, hogy itt van Jesse Leach és a Numbered Days, jól ki is lóg a dal (felfelé) a lemezről. Minden tiszteletem azért, hogy 1995 óta tolják már!”
– Pintér Miklós / 6
