Az európai melodeath/metalcore színtér egyik alapcsapata, a német Heaven Shall Burn júniusban adta ki legújabb albumát. Mégsem indult szerencsésen számukra a nyár, mert az énekes Marcus Bischoff hangszálproblémái miatt a Rock am Ring fesztiválon félbe kellett szakítaniuk a fellépésüket. Azóta Marcus torka rendbejött, s vissza is tért a zenekara élére, így remélhetőleg jövő márciusban Budapestre is vele érkezik majd a csapat. Még akkor volt lehetőségünk Maik Weichert gitárossal beszélgetni, amikor Marcus a hangszálproblémáival küzdött, ezért értelemszerűen elsőként az a téma került szóba.
—Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: kiadói archívum
Viszonylag ritkán fordul elő, hogy félbe kelljen szakítani egy koncertet az énekes hangszálproblémái miatt, mert annak általában vannak előzményei, tünetei. Ti nem vettetek észre semmit?
„Nem, semmi jele nem volt annak, hogy problémája lenne. Nem érzett fájdalmat a torkában, nem is volt feldagadva neki, szóval semmi sem utalt rá. Amikor felmentünk a színpadra, és belekezdtünk az első dalba, akkor érezte, hogy dagadni kezd a torka, és amiatt nem tud énekelni. Olyan volt, mint amikor egy sportolónak a mérkőzés közben hirtelen bedagad a térde. Az első dal után felbe is kellett szakítanunk a koncertet, ilyen soha korábban nem történt még velünk. Kissé tartottunk is tőle, hogy mi lesz, de nagyon megértőek voltak az emberek, s nemcsak abban a pillanatban, amikor le kellett jönnünk a színpadról, hanem még utána is. Napokon keresztül kaptuk az üzeneteket, a Marcusnak szóló jókívánságokat, ami nagyon jól esett mindannyiunknak. Őszintén szólva, elég sokkoló tud lenni, ha le kell jönnöd a színpadról az első dal után, s ott kell hagynod a koncertet, miközben azt sem tudod, hogy mi a baja a barátodnak, csak annyit látsz, hogy rohannak vele a kórházba.”
Nem is tudtátok, hogy mi a probléma?
„Ott, abban a pillanatban nem. Annyi információ jutott csak el hozzánk, hogy bedagadt a torka, de hogy ennek mi volt az oka, arról sejtelmünk sem volt. Csak később derült ki, hogy összeszedett egy fertőzést, amit senki sem vett észre.”
Britta Görtz, a Hiraes énekesnője segített ki benneteket. Miért rá esett a választásotok?
„Mert olyan személyre volt szükségünk, aki nagyon gyorsan be tud lépni Marcus helyére, hiszen ott voltak előttünk a következő fellépések. Britta nemcsak nagyon jó énekes, de énektanár is, ezért azzal is tisztában volt, hogy milyen technikával, hogyan kell előadni Marcus énektámait. Másfél nap alatt megtanult nyolc dalt, ami lehetővé tette, hogy az eset után négy nappal már újra színpadra léphessünk. Nagyon sokat köszönhetünk neki, és azt gondolom, hogy az emberek is elfogadták őt, legalábbis nekem úgy tűnik, hogy nagyon szerették Brittát a Heaven Shall Burn énekeseként.”
A zenekarból senki nem volt, aki át tudta volna venni Marcustól az éneket?
„Nos, ez is felmerült egyik lehetőségként, de szerintem ez csak rontott volna a teljesítményünkön. Nem volt egyszerű a helyzet, mi pedig nem akartuk tovább rontani azzal, hogy valami második, harmadik vagy negyedik legjobb megoldással állunk elő. Még a látszatát is el akartuk kerülni annak, hogy csak azért vagyunk ott, mert zsebre akarjuk tenni a fellépésért járó pénzt. Mi tényleg azért zenélünk, hogy a lehető legjobb élményt adjuk az embereknek, és ehhez az is hozzátartozik, hogy a legjobb megoldást találjuk meg egy ilyen helyzetben. Ha nem sikerült volna megtalálnunk azt az énekest, akivel ebből katasztrofális a helyzetből a lehető legjobb megoldást hozzuk ki, akkor inkább lemondtuk volna a koncerteket. Erre azonban szerencsére nem volt szükség, mert Britta tényleg fantasztikus volt.”
Ott voltam Ausztriában, a Nova Rock fesztiválon, így aztán megerősíthetem, hogy briliáns koncert volt. Te hogy érezted magad azokon a koncerteken, ahol Brittával léptetek fel?
„Mindenhol nagyon jól. Természetesen más volt, mint amikor Marcusszal léptünk fel, de nagyszerű élményt adtak ezek a koncertek. Szerintem a rajongók is így fogták fel, különösen azok, akik előtte is láttak bennünket. Szerintem élvezték, hogy valami mást kapnak, mint amit megszoktak. Mondhatni, ritkán fordul elő, hogy ilyen speciális felállásban lép fel a Heaven Shall Burn, szóval mindenképpen különleges élményt jelentett. Nekünk mindenképpen, de szerintem a rajongóknak is. Szerencsére Marcus már meggyógyult, itt van velünk újra, néhány koncerten már énekelt is. Britta is maradt, továbbra is elkísér bennünket mindenhova. Nem csak azért, hogy újra kisegítsen bennünket, ha bármi adódna, de több dalt együtt adnak elő Marcusszal.”
Ötévnyi kihagyás után jelentkeztetek új lemezzel. Korábban soha ilyen hosszú idő nem telt el két Heaven Shall Burn-album között. Minek köszönhető, hogy ennyit kellett várnunk az új dalokra?
„Nos, az előző albumunk, az Of Truth And Sacrafice eléggé nagy robbanás volt. Persze, erre alaposan rá is készültünk, beeladtunk mindent, ami csak volt bennünk, teljesen kiírtuk magunkat. Szóval, szükségünk volt arra, hogy feltöltődjünk új ötletekkel, hogy a nyomás újra felépüljön bennünk. Tudod, olyan ez, mint egy vulkán. Miután kitör, kell neki egy kis idő, hogy újra felteljen benne a nyomás. Mi, emberek is így vagyunk ezzel. Ráadásul egyre idősebbek leszünk, és persze családunk is van, gyerekeink születtek, akikkel szeretnénk foglalkozni. A Heaven Shall Burn ebből a szempontból nem tekinthető teljesen professzionális zenekarnak. Inkább egy hobbizenekar, amelynek tagjai hetente egyszer találkoznak, hogy megbeszéljék az aktuális teendőiket, vagy próbáljanak egyet. Mi nem azért készítünk albumokat, hogy mint promóciós eszközöket használjuk őket az aktuális turné megtámogatása érdekében. A Heaven Shall Burn ügyeit nem irányítják üzleti megfontolások, mi sosem tekintettünk üzleti szemmel erre a zenekarra.”
A Heimat rendkívül dühös, nagyon agresszív album hatását kelti. Mi szüli ezt a frusztrációt, ami árad a zenétekből?
„Ha nyitott szemekkel járod a világot, vagy mondjuk megnézed este a híreket, akkor nagyon sok mindennel szembesülsz, ami miatt frusztrálttá válsz, vagy dühös tudsz lenni. Szerintem semmi probléma nincs azzal, ha ezt a dühöt vagy utálatot a zene írásához használod. Egyetlen dolog fontos a számunkra csak ebben, az, hogy ezt a dühöt ne magunk ellen fordítsuk, Ne váljunk önpusztítókká, tehát ne őrlődjünk miatta. Éppen ellenkezőleg, próbáljuk meg ezt az energiát pozitív irányba terelni, törekedjünk arra, hogy a kiadott dühünk produktív tényezővé váljon.”
Amikor az Empowerment klipje megjelent, valami hasonlóról beszéltetek. Mintha azt nyilatkoztátok volna, hogy a düh és agresszió nem vezethet értelmetlen vitákhoz és önpusztító frusztrációhoz. Ez a fő üzenete zenekarnak?
„Igen, mondhatni, hogy ez. Persze, akarunk a dalokkal olyan dolgokról is szólni, amikről még nem hallottak az emberek, hogy elgondolkodjanak rajtuk, de nagyon fontos, hogy azt a dühöt és utálatot, amit a zenénkbe hozunk, pozitív irányba fordítsuk.”
Az albumon lévő War Is the Father Of All mintha teljesen ellentmondana ennek a gondolatnak. Szóval akkor mégiscsak megoldható minden egy háború által?
„Nem, ilyesmiről szó sincs. A háború nem megoldás semmire, s nem viszi előbbre a világot, de tényleg mindennek az apja. Mármint úgy értem, hogy a háborús vagy katonai technológia nagyon sok mindennek az alapját képezi, de közben a háború mégiscsak a halálnak az apja, a tönkretett családoknak, a menekülteknek, és minden ilyesminek. Metaforikus jelentése van ennek a címnek. A háború mindennek az apja, mert mindent tol maga előtt. Maga a háború valójában az emberi természet története. A háború nagyon rossz dolgokat szül, miközben a technológiát, amit a hadiipar használ, sokkal hasznosabban is fel lehetne használni.”
Megjelent egy dupla CD-s változat, ami több koprodukciót is tartalmaz. A Numbered Days című dalban, ami eredetileg egy Killswitch Engage-szám volt, Jesse Leach énekel. Ez az album alapverzióján kapott helyet, míg a második CD-n további feldolgozások szerepelnek, valamint az a Keinen Schritt Zurück című dal, amiben a Donots működik közre. Ezekkel mi volt a szándékotok?
„Kezdjük talán ez utóbbiakkal. Ezek a számok, mint például a Schweineherbst feldolgozás, csak egy hirtelen jött ötlet szüleményei. Az volt a célunk, hogy mutassunk egy kis punk rock hozzáállást a rajongóinknak. Jelezni akartuk feléjük, hogy ebből a világból jöttünk. Nagyon jól éreztük magunkat, amikor ezeket a dalokat vettük fel, igazán jól szórakoztunk, s csak annyit szerettünk volna, hogy a rajongóink is átéljék ezt az érzést. Persze, ezeknek a daloknak van üzenetük is. Rendkívül őszintén viszonyulnak ahhoz a helyzethez, ami ma Németországot, az itteni jobb oldali politikai erőket, és egyes politikusokat jellemez. Meg akartuk mutatni, hogy mi a helyzet ma Németországban.
A Killswitch Engage-dal viszont egészen más okból született. A Heimat németül azt jelenti, hogy otthon. A Killswitch Engage-feldolgozással meg akartuk mutatni, hogy hol van a mi otthonunk, honnan erednek a zenei gyökereink. Ez a dal tökéletes volt ehhez, hiszen ez a korai metalcore mintapéldája. Számunkra legalábbis az. Egy kicsit olyan, mint valami tervrajz, ami alapján a saját metalcore-világodat felépítheted. Ez a dal a metalcore műfajának egyik sarokköve. Mindössze azt szerettük volna, hogy emlékezzenek rá az emberek, legyenek tisztában azzal, hogy milyen fontos zenekar a Killswitch Engage, és milyen jó ez a dal. Az pedig külön ajándék volt számunkra, hogy Jesse, akit a barátunknak nevezhetünk, csatlakozni tudott hozzánk.”
Még ma is gyakran felmerül a vita veletek kapcsolatban, hogy a Heaven Shall Burn valójában melodeath- vagy metalcore-zenekar? Látod ennek bármi értelmét is?
„Személy szerint nem foglalkozom ezzel, és egyáltalán nem érdekel, hogy minek hívják a zenét, amit játszunk. Persze, szükség van arra, hogy a zenekarokat besorolják különböző címkék alá, én is szoktam ezt csinálni másokkal. Ebben a kérdésben talán az a legérdekesebb, hogy szerintem mi ma is ugyanazt a zenét játsszuk, mint egykor, de már ritkábban neveznek bennünket metalcore zenekarnak. Ez valószínűleg azért van, mert a metalcore továbbfejlődött, ma már egészen mást jelent, mint amikor kezdtünk. Ezért aztán az a furcsa helyzet alakult ki, hogy nem mi hagytuk ott a stílust, hanem mintha a stílus hagyott volna el minket.”
Telt házas turnéitok vannak, fesztiválokon napi kiemelt státuszban léptek fel. Hova helyeznéd a zenekart a mai színtéren?
„Nem igazán tudom ezt megmondani, de szerintem nekünk nem is kell foglalkozni vele. Azt tudom, hogy Németországban és a többi német anyanyelvű államban egy jó ideje már nagy névnek számítunk. Kiemelt pozícióban léphetünk fel Wackenben, szerintem ennél tovább nincs hova emelkedni. Az Of Truth and Sacrifice listavezető volt itthon, ezt sem lehet felülmúlni, de azt sem élnénk meg csalódásként, ha a következő albumaink csak a második vagy harmadik helyen végeznének a listán. Európa többi részén szintén eléggé elismertek vagyunk, de arrafelé még mindig van lehetőség arra, hogy feljebb lépjünk. Próbáljuk is ezt tenni, szépen lassan.
–
TARTALOM
–
AMORPHIS 100
ARJEN ANTHONY LUCASSEN 90
BETWEEN THE BURIED AND ME 18
DARK ANGEL 78
DIRTY HONEY 72
HEAVEN SHALL BURN 88
HELLOWEEN 6
HEMELBESTORMER 20
NOTHING MORE 98
OSSIAN 94
PARADISE LOST 10
SWEEPING DEATH 84
THE WARNING 14
VAN 70
VINTERSORG 27
WYTCH HAZEL 66
YNGWIE J. MALMSTEEN 74
+
ÉLŐ FÉM 104
HANGPRÓBA 30
HAVI METAL 5
KONCERTMENÜ 112
SOKKOLÓ KORONGOK / EXTRA 31
ZENÉSZFÜLLEL 24
–
