Skip to content

Hangpróba-jegyzőkönyv 346/3.

Magazinunk korai időszakában, a Hangpróba első 10-15 évében a pontozók a szerkesztőségben összegyűlve egy több órás, általában igen jókedélyű közös zenehallgatás során pontozták le az adott hónap kiemelt albumait. Bár a lemezek rendelkezésre álltak, az idő véges volt, ezért albumonként mindössze 2-3 dal alapján kellett ítéletet mondani. A hangpróbás papírra beírt pontszámok mellett sokszor szóban is elhangzott egy-egy sommás ítélet. Mivel ma már mindenki végighallgathatja otthon a teljes albumokat, akár többször is, úgy próbáltuk visszahozni a régi hangulatot, hogy megkértük lágy- és szőrös szívű kritikusainkat, adjanak szóbeli értékelést is egy-egy lemezről. A nyomtatott magazinban helyhiány miatt csak néhány kommentár kap helyet, itt elolvashatod az összes “elhangzott” véleményt – ötös csoportban, egyre feljebb haladva a táblázatban. Alább az 6-10. helyezettek.

CAVE IN – Heavy Pendulum

„Érzek benne egy nagy adag Mastodont, bár a Cave In előbb volt, szóval inkább a Mastodonban van egy adag Cave In. Amolyan alter-prog, underground klub metal, amibe még pici retro is vegyült.” – Cselőtei László

„Olyan a Cave In zenei világa, mint Quasimodo: torz és barátságtalan.” – Farkas Lajos

„Már a kezdő riff kedvet csinál a lemezhez, a folytatásban pedig a döngölős témák mellett fifikás dallamokban sincs hiány.” – Zubor Olly

„Ez tényleg súlyos…” – Kánya Ferenc

„Nem nagyon tudtam, mire számítsak ennyi év után, de OK.” – Uzseka Norbert

„Van Alice in Chains, thrash, hardcore, miegyéb, és ugyan a minőség adott, a lemez túl hosszú.” – Milán Péter

„Mindig, amikor éppen feladnám, jön egy dal, ami beszippant. Összességében semmi extra, de ez a Lovecraft-feeling el tud vinni magával.” – Szénégető Richárd

SAFFIRE – Taming The Hurricane

„Ki hinné, hogy a fiúk 2005 óta nyomják a klasszikus, svéd melodikus metalt? Méghozzá igényesen, feelingesen! Hiába, Göteborgban már így születnek a srácok!” – Cselőtei László

„A svédek olyannyira belemelegedtek a szelídítésbe, hogy ez a hurrikán engem most nem is igazán tudott magával ragadni.” – Zubor Olly

„Általában nem tetszene az ilyen zene, de ezek a svédek nagyon tolják bele a fílinget.” – Kánya Ferenc

„Hasonlít Jornra, meg még kire nem, és egész OK.” – Uzseka Norbert

„Minőségi, dallamos hard rock, a legjobb fajtából. Kicsit több meglepő fordulattal maxpontos lemez is lehetett volna!” – Szénégető Richárd

MUNICIPAL WASTE – Electrified Brain

„A thrash metal veleje. Szerintem sok a hardcore elem is a muzsikájukban. Akár nagy darab, atlétás, kopasz faszikat is magam elé tudtam képzelni, de ezek a srácok hosszú hajjal tolják.” – Cselőtei László

„Koszos punk, feszes thrash és böszme hardcore parádés elegye.” – Farkas Lajos

„Amikor először fogtam elektromos gitárt a kezemben, egyből így akartam szaggatni, ahogy Ryan Wastéék is teszik. Szóval, ez a lemez nagyon kellemes emlékeket ébresztett bennem.” – Zubor Olly

„El lehet hallgatni, nem szégyen az, hogy nincs még 35 éves az anyag, csak annyinak hangzik.” – Uzseka Norbert

„A zenekartól megszokott mészárlós thrash/crossover, amit az ember vagy imád, vagy nagyon nem. Nem lett a csapat legjobbja, de még így is erősen ajánlott!” – Szénégető Richárd

FIVE FINGER DEATH PUNCH – AfterLife

„Zoliék ismét odarakták! Andy James pedig tovább emelte a színvonalat. Modern melodikus metalban verhetetlenek. A FFDP nem véletlenül van az élvonalban.” – Cselőtei László

„A Got Your Six lemez után elveszett a lendület és az energia… Ez a korong köszönőviszonyban sincs az első három anyag tesztoszteronnal fűtött dalaihoz képest.” – Farkas Lajos

„Hát, persze, hogy nekem elsősorban az tetszik, amikor Báthory Zoliék ‘lemennek állatba’, mint ahogy a Roll Dem Bones-ban teszik, de a lazább dolgaik is gyorsan be tudnak csusszanni az agytekervényeimbe.” – Zubor Olly

„Kiegyensúlyozott anyag, nem bántam volna, ha üt egy kicsit valahol, de így sem rossz.” – Kánya Ferenc

„Van, ami tetszik, van, ami lerágott csont, de érthető, hogy sikeres.” – Uzseka Norbert

„Nincs új a Nap alatt, de legtöbbször azért szórakoztató.” – Posta János

SOILWORK – Övergivenheten

„Az idők során fokozatosan visszavettek az arcból. Kevesebb az üvöltés, még több a dallam. Finom, változatos modern metal, top svéd minőség.” – Cselőtei László

„Az előzetesen kihozott számok miatt bíztam egy kiváló albumban, sajnos csak részben váltotta be a reményeimet.” – Farkas Lajos

„‘Björn, hányan hívtak eddig vendégként énekelni? – Övergivenheten!’ Bocs! Amúgy, azt hittem, én már mindent hallottam az ezertorkú frontembertől, de néhány vokállal még most is meg tudott lepni ezen a zeneileg is izgalmas korongon.” – Zubor Olly

„Nem is ötvenheten vannak, de mások annyian sem csinálnak ilyen jó albumot.” – Kánya Ferenc

„Rég volt forradalmi a Soilwork, de még mindig minőségi.” – Uzseka Norbert

„Hát, ez nekem most nagyon halvány. Egy-egy jobb pillanat csak sajnos.” – Szénégető Richárd

„Annyira sosem kapott el a Soilwork, de ez nem rossz.” – Posta János

A teljes Hangpróba táblázatot és a lemezkritikákat megtalálod a Hammerworld magazin július-augusztusi számában!


A tartalomból: Andy Wood / Mother Love Bone ★ Billy Gould / Faith No More (exkluzív interjú!) ★ Civil War ★ Decapitated ★ Def Leppard ★ Downfall of Gaia ★ Esperfall ★ Gene Simmons / KISS (exkluzív interjú!) ★ Khold ★ Nest of Plagues ★ Nygmalion ★ Paksi Endre / Ossian ★ Rise Against ★ Saor ★ Strong Deformity ★ Symphonity ★ Szekeres András / Junkies ★ Zorall

Élő Fém: Black Veil Brides ★ Bornholm ★ Deftones ★ Iron Maiden ★ Ghost ★ Graspop Fesztivál ★ Korn ★ Red Hot Chili Peppers ★ Scorpions ★ Therapy? ★ Tool
Forró Drót | Hangpróba | Hatásokk | Kulcsdalok | Sokkoló Extra | Sokkoló Korongok | Szóljon a Rock!

Ajándék CD: Nygmalion – Deluminate (bonus track: Helldive)

Kapható a megszokott lemezboltokban, hipermarketekben, benzinkutakon és újságárusoknál!

Előfizetési információk: www.hammerworld.hu/elofizetes