A londoni progresszív rock/metal zenekar, a Haken egy új videóklippel jelentkezett, amely a Taurus című szerzeményhez készült. A dal az InsideOut Music gondozásában március 3-án megjelenő nagylemezről, a Faunáról származik.
„A Fauna anyagának ennyire sokszínű és eklektikus felhozatala mellett fontos volt számunkra, hogy rögzítsünk egy olyan számot is, amely a hangzásunk metalos oldalát mutatja be – árulta el az énekes Ross Jennings. – Ezt a Vector és a Virus albumokon túlnyomórészt kiaknáztuk, ahol a hangsúlyt a kemény riffekre helyeztük a különös ütemek mellett. A dal szövege nagyjából akkor íródott, amikor mindnyájan hallottunk az Ukrajnában zajló pusztításról és válságról. A szerzeményt már elkészítettem a gnúk évente ismétlődő vándorlása alapján, erős utalásokkal a csordában utazó emberekre és a létszámban rejlő erőre. Hirtelen rájöttem, hogy rendelkezem egy kiindulási ponttal, amiről a dal szólhat, és ennek ismeretében még nagyobb érzelmi súllyal tudom ellátni: mindannyian valamiféle utazás részesei vagyunk a megváltás és a megvilágosodás felé. Önszántunkból vagy sem, de néha magunk mögött kell hagynunk a múltat és újra kell kezdenünk. Csak egymásra számíthatunk, a hit és a remény pedig a legerősebb szövetségeseink.”