A 2019-ben, Ontario városában alakult Gutvoid a death metal zenekarok azon csoportjához tartozik, amelyek nem elégszenek meg azzal, hogy csupán létrehozzanak egy újabbat a műfaj megszámlálhatatlan mennyiségű lemeze közül, hanem lehetőségeik szerint aktívan próbálják alakítani azt. Ha már zenélésre adták a fejüket. Az első évben megjelent az Astral Bestiary EP, majd közzétettek egy számot és egy spliten is szerepeltek. Az első album idén őszre készült el.
Mivel death metalról van szó, a brutalitásvolumen természetszerűleg megvan, a csapat szereti a gyors, agresszív részeket, de ezeket szélesebb kontextusba helyezve terjedelmesebb kompozíciókat fejtenek ki, melyek a záró Wandering Dungeon képében a negyedórás hosszt is elérik. Az ilyen megfogalmazásmód és a progresszív szándékok szorosan összetartoznak, nyilvánvaló, hogy a death metal szélesítése folyik olyaténképpen, hogy a kvartett instrumentális részek sorát bontja ki, szövi tovább, és ezek remekül folynak át egymásba. Nem érzem azt, hogy pusztán témák, riffek egymáshoz tapasztása történne.
Erény, hogy a Gutvoid az úgymond megjegyezhetőbb részektől sem ódzkodik, bár nyilván nincs eldöntve/kimondva, hogy egy-egy téma „fogósabb”, avagy sem, mindenesetre a Delivered To The Altar Lich egyes riffjeit a death metalt kevésbé tekervényesen kedvelők is átérezhetik. Még ha ez sem egy pőre HM-death metal. A két gitár remekül kihasználja a lehetőségeit, sok a harmónia, a díszítés, a ritmusváltás, nem kimondottan deathes betétek is előfordulnak, de épp ezek a csapatok tartják elevenen ezt az irányzatot.
Aki kedveli a jelenlegi death olyan kiválóságait, mint a Blood Incantation, a Cadaveric Fumes (még ha fel is oszlottak az első album után), vagy a Chthe’ilist, az a Gutvoid kreativitástól izzó első teljes lemezére sem fog nemet mondani. Az Adam Burke-borító pedig ajándék.