Januárban jelent meg a Grave Digger friss albuma, 2025 azonban nem csak a Bone Collector miatt fontos év a zenekar életében, hanem azért is, mert idén ünneplik fennállásuk 45. évfordulóját. A jubileumi turné egyik szünnapján a zenekar frontemberével, Chris Boltendahllal beszélgettünk.

Szöveg: Kiss Gábor · Fotó: Jens Howorka

–

Chris, hogy megy a turné?

„Egy 45 éves jubileumi turné bár különleges, azért nem olyan, mintha egy szülinapi bulit tartanánk. Volt már elég szülinapunk az évek során. A setlist viszont nagyon tetszik a közönségnek, sokan mondják, hogy ez egy igazi old school műsor. A lényeg, hogy azokat a dalokat játsszuk, amelyeket mi is a legjobban szeretünk, a Grave Digger történetének kedvenc dalait. Az emberek nagyon élvezik ezt, főleg, hogy a zenénk teljesen ’kézzel készül’, minden digitális segédeszköz nélkül, ami manapság ritka. Már három teltházas koncertünk volt, és Hamburgban is fantasztikus volt a közönség!”

A turné első szakasza csak németországi és egy svájci fellépésekből áll. Tervezitek, hogy folytatjátok Európában más országokban is? Magyar­országra is jöhetnétek, hiszen nagyon rég nem jártatok itt!

„Tudod, ahhoz, hogy fellépjünk egy országban, megfelelő szervezői ajánlatokra van szükség. Nem vagyunk már olyan fiatalok, hogy ingyen játsszunk! (nevet) De megyünk Görögországba, Spanyolországba, Olaszországba, Dániába, majd az év végén visszatérünk Dél-Amerikába is. Lesznek további német és svájci fellépéseink is, így az év során legalább huszonöt koncertet adunk majd.”

Nemrég jelent meg az új albumotok, a Bone Collector. Ez az első lemez azóta, hogy Axel Ritt elment, és Tobias Kersting csatlakozott a zenekarhoz. Mi volt a váltás oka?

„Ha valakivel 14 évig dolgozol együtt, előfordulhat, hogy elfárad a kapcsolat. Axel mindig is inkább a hard rock világához vonzódott. Ha meghallgatod az új projektjét, a Jästet, rögtön megérted, mire gondolok, hiszen eléggé eltér a Grave Digger hangzásától. A Symbol of Eternity anyagunk után úgy éreztem, hogy a zenekar egy helyben toporog, ezért döntöttünk a váltás mellett.

Tobias igazi heavy metal rajongó, amit a játékán is hallani lehet. Nagyon hiányzott ez a fajta klasszikus, dögös gitározás az utóbbi években a zenekarból. Szóval én mondtam Axelnek, hogy váljunk el egymástól. Nem volt igazán boldog emiatt, de végül is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk. Mindig azt mondják az emberek, hogy egy új gitáros, egy új tag friss hatásokat hoz a zenekarba. Tobias a klasszikus, old school heavy metal gitározást hozta vissza, rendes szólókkal és minden mással, ami az utóbbi években nagyon hiányzott nekem.

Amikor azon gondolkodtam, mivel kéne előrukkolni a negyvenötödik évfordulóra, azt mondtam magamnak: »Vissza akarok térni a Grave Digger eredeti hangzásához.« Az alapokhoz: gitár, dob, ének és basszus – mindenféle extra, szimfonikus cicoma nélkül, ami a konceptalbumokkal jött be nálunk. Úgy éreztem, ezen az úton kell továbbmennünk, mert ez illik a zenekarhoz.

Pályafutásunk során sokfelé elkanyarodtunk – ott volt a Digger, a rengeteg konceptlemez –, de mindig, amikor vissza­tértünk a zenekar eredeti hangzásához, azok lettek a legjobb albumaink. Gondolj csak The Grave Diggerre, a Heart of Darknessre vagy akár a Return of the Reaperre – ezek mind nagyon erős lemezek voltak. Szerintem most is jó úton járunk.”

Tobias részt vett a dalszerzésben is?

„Minden dalt együtt írtunk, és Jens Becker, a basszusgitárosunk is részt vett a dalszerzésben.”

Készítettetek pár komoly videó­klipet is az albumhoz. Szerinted manapság még van értelme ennyi pénzt fektetni egy profi klipbe, színészekkel és minden egyébbel?

„Nem igazán. Úgy döntöttünk, hogy legközelebb kihagyjuk az ilyesmit, és inkább csak szöveges videókat csinálunk. Egy profi klip rengeteg pénzbe kerül, és a végén nem hoz több eladást, mert ha az emberek szeretik a zenekart, akkor úgyis meghallgatják a dalokat Spotifyon vagy Youtube-on, még akkor is, ha nincs hozzá csili-vili videó.

Egy akkora banda esetében, mint mondjuk a Powerwolf, talán van értelme egy drága klipnek, de egy olyan kis csapatnál, mint a Grave Digger, szerintem nincs. Rengeteg pénzt el lehet rá költeni, sok időt és energiát beleteszel, aztán a végén lesz 50 ezer valódi nézettséged. Persze vehetsz többet is, de annak meg mi értelme?”

.
A The Devil’s Serenade videójában Harley Quinn püföl egy piñatát, ami úgy néz ki, mint Donald Trump. Erről mesélhetnél egy kicsit…

„Hú, abból azért lett egy kis balhé. Nem is tudom, a Grave Digger valahogy mindig belekeveredik ilyesmi botrányokba. Az egész az MI-generált borítóval kezdődött, amit egyébként nagyon szeretek, mert olyan old school hangulatú, de azért is kaptunk hideget-meleget. Őszintén szólva, nem érdekel, hogy MI vagy egy művész készítette, számomra mindegy, ha a végeredmény tetszik és illik a zenekarhoz.

A videóban látható figura meg lehetne akár Boris Johnson is, a lényeg az, hogy az egész figura csak egy báb, amit pénzzel tömnek meg – ez a lényeg. Szóval lehet rá azt mondani, hogy Trump vagy Johnson, de valójában csak egy báb. Az egész koncepció egyfajta lázadás a világ hatalmi elitje ellen. Amikor felnőttem, a szüleim azt mondták nekem: »Hé, Chris, ezt nem csinálhatod! Mit fognak gondolni rólunk a szomszédok? Hosszú hajad van, úgy nézel ki, mint egy hippi!« És mi küzdöttünk ez ellen.

Az volt a heavy metal valódi lényege a kezdetekben – akárcsak a punk rocknál vagy a hard rocknál –, hogy harcoljunk valami ellen. A szülők, az iskola, a katonaság, a politika, minden ellen, ami korlátozott minket. És ezt ma nagyon hiányolom. Ha manapság hallgatod a mainstream zenét, olyan, mintha teljesen hiányozna belőle ez a fajta düh és lázadás. Mi egy underground kultúra voltunk, farmert és felvarrókkal telepakolt mellényt hordtunk. A heavy metal a lázadásról szólt, és ez az, amit ma nagyon hiányolok.”

Hogy látod a heavy metal jelenlegi helyzetét?

„Amikor én fiatal voltam, a zene egy életstílus és kultúra volt. Egyetlen zenekar sem indított fél évvel a megjelenés előtt marketingkampányt. Csak néhány magazin volt, amit megvehettél. Németországban például ott volt a Musik Express. Ha megláttuk benne egy album borítóját és azt írták, hogy »jövő héten érkezik az új Van Halen-album«, akkor egy héttel később már ott álltunk a lemezboltban, hogy megvegyük a bakelitet. És ez hatalmas élmény volt! Hetekig csak azt az egy lemezt hallgattuk, újra és újra, teljesen belemerültünk.

Ma már belehallgatsz Spotifyon egy dalba 30 másodpercig, aztán »á, ez szar«, és jön a következő. Aztán megint 30 másodperc, »ez is szar«, és tovább lépsz. Ez inkább olyan, mint a gyorséttermi kaja. Én viszont nagyon örülök, hogy még abban az időben nőttem fel, amikor a zene egy kultúra volt, izgalom, élmény.

Manapság pedig… nem is tudom. Régen soha nem panaszkodtam volna egy Rob Halford- vagy Judas Priest-borítóra, mert nem is volt rá lehetőség – nem létezett internet. Manapság viszont az emberekből teljesen hiányzik a tisztelet. Ha nem tetszik nekik egy zene, azonnal azt mondják: »Ez szar.« Én soha nem mondtam volna ilyet a kedvenc előadóimra. Ha megnézed például a Point of Entry borítóját a Judas Priesttől… Hát, az sem egy nagy szám, de ennek ellenére imádtuk ezeket a lemezeket! Megvettük őket, mert szerettük a zenét és a bandát. Nem azzal foglalkoztunk, hogy »ez a borító szar«.”

Mi volt az a botrány, amit említettél a borítótok kapcsán?

„Sokan kiakadtak, mert MI-generált, az új borító. Persze, lehet látni rajta, hogy mesterséges intelligencia alkotta. De én úgy vagyok ezzel, hogy először papírra festettek az emberek, aztán jött a Photoshop, és mindenki panaszkodott, hogy »Ó, a Photoshop nem igazi művészet!« Most meg itt van az MI, de közben sok művész is már eleve ennek a segítségével dolgozik. Szóval én is azt használtam a borítóhoz. De ugyanezeket a támadásokat megkapta Kerry King és a Deicide is.”

Nem vagy nagy rajongója a közösségi médiás kommentelésnek, ha jól gondolom…

„Ha tiszteletteljes egy hozzászólás, azzal semmi gond. Mondhatja bárki, hogy nem tetszik neki valami, de sokan átlépnek egy bizonyos határt. Például most is megkaptuk, hogy van elég pénzünk, miért nem fizetünk egy művészt stb. Mégis, mi a francot tudnak ők a banda anyagi helyzetéről? Ez az, amit nem szeretek.”

A rajongók viszont szeretik a lemezt, hiszen felkerültetek vele a német eladási listára is.

„Igen, Németországban 13. helyen kezdett a lemez. Svédországban is, Svájcban és Görögországban is fent vagyunk a listákon. Szóval szerencsére tetszik a rajongóknak az anyag.”

Említetted, hogy sokat fogtok koncertezni idén. De mit terveztek azutánra?

„A következő lemezünk 2027 januárjában jelenik meg.”

Komolyan?

„Igen, nem viccelek. Már dolgozunk rajta, van egy borítóötletünk, néhány lehetséges albumcím, és pár riffet is gyűjtöttünk. Szóval úgy gondolom, hogy az év közepére, vagy legkésőbb őszre elkezdünk új dalokat írni, 2026 első felében pedig kezdődhetnek is a felvételek.”

Szintén friss érdekesség a bandával kapcsolatban, hogy megjelent a saját whiskytek is.

„Van egy kis lepárló Németországban, a St. Kilian, és pár éve már együtt dolgozunk velük. Összesen 1200 üveg készült a Bone Collector whiskyből, és a St. Kilian weboldalán rendelhető meg.”

2023-ban kiadtál egy kvázi szóló­lemezt is a Chris Boltendahl’s Steel­hammer zenekarral. A végeredmény viszont szerintem annyira nem esett messze a Grave Digger világától. Miért gondoltad úgy, hogy ezeket a dalokat inkább egy másik zenekarral adod ki?

„Szerintem a Reborn In Flames azért elég más volt, mint a Grave Digger muzsikája. Inkább power metalos, egy csomó US power hatással, meg az egész valahogy spontánabb is volt. Szeretem azokat a dalokat, szerintem jó lett az album, és a Midnight Oil feldolgozás is tök jól sült el. Azt se felejtsük el, hogy Tobias tehetségét is ebben a zenekarban ismertem fel. Amikor Axeltől különváltunk, azt gondoltam, ez a srác tökéletes kiegészítője lesz a Grave Diggernek is.”

Lesz folytatása a Steelhammernek?

„Tobias és én beszéltünk róla. Írtunk is néhány riffet, azt hiszem, három vagy négy dalötletet született. Végül aztán azt mondtam, ezek marha jók, csináljunk belőlük inkább Grave Digger-számokat.”

Most ünnepelted a hatvanharmadik születésnapodat. Mennyire megterhelő számodra az a jellegzetes stílus, amiben énekelsz? Hogyan készülsz fel a koncertekre?

„Nem készülök sehogy. Nem iszom alkoholt, nem dohányzom, nem használok drogokat, és szerencsére nagyon jól bírom a koncertezést. Arra kell csak figyelnem, hogy ne legyek beteg, hogy ne kapjam el az influenzát vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, még jó pár évig itt leszek. Tíz évig biztosan. A banda is nagyon jó formában van, új fejezetet nyitottunk a Bone Collectorral.” 

–

(Az interjú eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)