Mondhatjuk, hogy a koppenhágai Grava az ismeretlenségből bukkant fel, legalábbis a Weight Of A God című 2022-es debütalbumot megelőzően semmit sem hallottam a csapatról. Időközben kiderült, hogy a trió két tagja a Whelm sorait erősítette, mely csapatnak ismerem az Aesthetic Death által újra megjelentetett A Gaze Blank And Pitiless As The Sun albumát. A Weight Of God 28 perces anyagát sokszor megthallgattam, ritkán tapasztalhatóan erős bemutakozással indítottak a dánok. A Grava zenéjének kiindulópontja a sludge metal, de ezt át és átszövik a black metalos megoldások, ahogyan a hardcore is fontos eleme a zenének. Súlyos, ledorongoló mű a Weight Of A God, de van benne változatosság, zeneiség. Ebbe az irányba haladt tovább a Grava.
The Great White Nothing névre hallgat a szeptember végén megjelenő második album, s mind a cím, mind a szép, hatásos lemezborító a tragikus véget ért Franklin-expedíciónak állít emléket. Több dal is erről a témáról szól, összességében pedig a halállal való szembenézést taglalják a haldokló szemszögéből. A zene ugyanannyira vidám és derűs, mint a szövegvilág, s örömmel tölt el, hogy a két évvel ezelőtti erős kezdés után hasonló nívójú folytatást hallhatunk a triótól, mi több, több szempontból is fejlődés tapasztalható.
Miként a promó-szöveg is kitér rá, a sludge műfajra nem jellemzők a rövid számok, azonban a Grava legénysége 3 perc körüli tételekben is nagy mélységeket képes feltárni, komplett zenei tájképeket felfesteni, márpedig ez azt jelzi, hogy dalszerzés terén kiemelkedő képességekkel bírnak a dánok. Érdemes többször nekifutni az albumnak, ugyanis ezúttal a debütnél is változatosabb, zeneileg merészebb anyag született. A masszív, ultrasúlyos gitárok, a sludge-dzsal összefonódó black metalos hangfolyamok közepette nagy játék zajlik. Atli Brix Kamban gitáros/énekes remek témákat játszik a Breaker végén, a The Fall a metal-mennydörgések végeztével dark ambient-tétellé alakul, a Mangled pedig egy melankolikus sludge-súly – szintén nagyon jól megírt és előadott darab.
Az album hangzása organikusabb nem is lehetne: Kamban gitárja mellett csaknem ugyanolyan erővel szólalnak meg Niels Asger Svensson basszusrobajlásai, melyek Casper Axilgård légkalapács-csapásaival együtt olyan hangképet eredményeznek, ami arányos, súlyos, szinte pulzál, lélegzik. Egyébként a stúdiómunkában ugyanazok segítették a zenekart, mint a Weight Of A God lemeznél. Troels Damgaard Holm volt a producer, a maszterizálást pedig Brad Boatright végezte az Audiosiege-ben. Vájt metalfülnek kedves produkció.
Minden dalt kiemelhetnék, valamilyen ötlet, nüansz, érdekes megoldás okán mindegyik megérdemelné, hogy megemlítsük, legyen szó a Ceasefire apokalipszis-post-tételéről, vagy az epikus zárókompozícióról, a Hinterlands monolitikus végítélet-doom-opuszáról. Kamban teli torokból üvölt, s a vaskos, roppant súlyú zenével együtt egészen fenomenális az összkép. Nehéz, világvégi, mégis van benne zeneiség és transzparencia. A dalszerkezeteket illetően érdemes megjegyezni, hogy a szellősebb részek, ambient-szekciók azt szolgálják, hogy a súlyossággal együtt is kellő érzékletességgel jelenjenek meg a szerzeményekben a magasságok és mélységek.
Kiváló album a The Great White Nothing, gratulációm tolmácsolom a zenekar felé.
M. P. 9
