Csupa tapasztalt veterán zenészből verbuválódott a Gott nevű holland csapat, és az eredetileg a Roadburn fesztiválra megjelent, szeptemberben pedig vinylen kiadott To Hell To Zion EP alapján újra meg kell állapítanom, hogy az óceánparti mélyföld vidékén rendkívül virulens és termékeny az underground zenei élet. Komoly kreativitás dívik arrafelé, de ez régóta így van a hollandoknál. Az énekhang, amint felcsendül, könnyedén felismerhető: Farida Lemouchiról van szó, az ex-The Devil’s Blood, jelenlegi Molassess-énekesnőről.
Négy számot hallunk a Gott kiadványán. Erőteljes, hol progos, hol darkos, kimondottan borús hangulatú rock ez, amely néha a metalig is elmegy. Nem csoda, hiszen olyan súlyosságok felől érkeztek a zenészek, mint a Soulburn, a Dodecahedron, a Ggu:ll, vagy a Severe Torture. Mindazonáltal a felsoroltak hatását nem érezni, de pl. a Paradise Lostét itt-ott megfigyeltem (Venus In Mirage). De ezt is csak a „sorok között”. A zenészek is nagyon jól, profin teljesítenek, természetesen süt az egészből a tehetség, számomra mégis Farida hangja „adja el” a produkciót. Rendkívül jól énekel, mint mindig, hangjában a mai napig van valami delejező erő. De nem pusztán az eleve egyedi hangszínről, tónusról van szó, hanem arról, hogy nagyon jó, megragadó énektémákat ír. Elég meghallgatni az említett Venus In Mirage refrénjét. A záró tétel egy lazább rockos tételnek indul, de érdekes módon a vége felé felsejlik a néhai The Devil’s Blood lendülete, húzása. Az „érdekesség” oka, hogy a dal feldolgozás: az eredetit a Fleetwood Mac jegyzi, s az egykori In Solitude két tagja is szerepel a dalban énekkel (Pelle Ähman), zongorával (Gottfried Ähman).
A hattagú gárda komoly anyaggal mutatkozik be, remélem nemsokára már egy albumról számolhatok be.
