Skip to content

GODTHRYMM – Egy teljesen új oldalukat mutatják meg

A Hamish Glencross énekes/gitáros (ex-My Dying Bride, Solstice, Vallenfyre), Shaun „Winter” Taylor-Steels dobos (ex-My Dying Bride, Anathema, Solstice) Bob „Sasquatch” Crolla basszusgitáros és Catherine Glencross billentyűs/énekes felállású Godthrymm augusztus 18-án adja ki Distortions című nagylemezét, a Profound Lore Records gondozásában.

„A Distortions komponálása az első karantén alatt kezdődött – árulta el Hamish Glencross. – Ez ösztönzött arra, hogy otthon kezdjek el dalokat írni és rögzíteni, és ez a struktúra segített kijelölni az irányt, miképp fogjuk megírni az egész albumot. Bár, ez többnyire nagyon elszigetelt módon zajlott. Megírtam és felvettem egy dal első változatát, majd elküldtem a többieknek, akik szintén feljátszották a saját részeiket, aztán visszaküldték nekem. Ezután mindenki hozzájárulása alapján finomítottuk és komponáltuk át a dalokat. Csak egyetlen dal, a Devils íródott meg a próbateremben az album többi száma előtt.”

Említett szerzemény most megismerhető, egy Ash Pears által rendezett klipnek köszönhetően.

„Ezzel a kiadvánnyal szerettük volna egy teljesen más oldalát bemutatni a zenekarnak – mondta Bob Crolla. – Az előző kislemezünk, az Echoes melankolikus volt, míg a Devils annak a tökéletes ellenpéldája: egy bólogatós, felpörgető metalos gyöngyszem, néhány meglepetéssel, ugyanakkor a klasszikus, gyászos hangulatú doom is ott van a DNS-ében. A videóban szerettük volna megfelelő módon bemutatni a zenekart, mindenféle trükkök és csicsás grafikák nélkül. Ezért csak a zenekar játssza a dalt egy szobában. Nagyon büszkék vagyunk erre a dalra és a videóra.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw