GODGIVEN – A nyár elején jön a budapesti banda új albuma, friss dal és klip: The Business Show

2018 végén azt mondta a budapesti Godgiven, hogy a tervezettnél lassabban haladnak az új lemezzel, most azonban már a kanyarban van az új anyag, nyár elejére várható a Not That Godly album. Előzetesként a klippel kísért The Business Show dallal lehet barátkozni.

Egy nyers megszólalású, kompromisszumoktól mentes anyag várható, az eddigi hardcore/punk metalos darálások helyett sokkal inkább a groove-ok felé tolva a hangsúlyt. De azt hogy pontosan mi ez, majd megfejtik a szakértők, mi csak annyit tudunk, hogy elég tökös egy valami!

A szövegek terén sem lesz semmi finomkodás. A borzasztóan magasröptű üzeneteket meghagyjuk másoknak, az album mondanivalója ennél sokkal kényelmetlenebb. Nem szentírás, csak a vadember görbe tükre, ami a legfájóbb részeket emeli ki. Például itt ez a mostani téma: ma már minden arról szól, hogy a rock’n’roll halott és élvezi, de csak azért is erőszakolják, fejik, amíg a maradék méltósága is odalesz. Öngyilkosság lévén nem igazán van pozitív csattanó, de hát nem is lehet minden tökéletes… Mi sem próbálunk annak tűnni, főleg hogy vizet prédikálunk, miközben mégiscsak egy rock’n’roll banda vagyunk.






www.facebook.com/godgivenband


A lemez hangmérnöke és producere ezúttal is Tóth Gábor (Ghostship Recordings) volt, az énekfelvétel producere pedig Csongor Bálint (Subscribe, Useme).


A klip sztorija magáért beszél. A film készítése során egyetlen hangszernek sem esett bántódása. Legalábbis nem nagyobb, mint ami már volt… A főszereplő Alex Gábor barátunk, a kivitelezés pedig újfent Szekeres Dávid ex-dobosunk (Jigokü, Catasstrophy Prod.) áldozatos munkájának a gyümölcse. Dávidnak amúgy már a töke tele van velünk, meg miattunk az egész klipezéssel, de azért csak ajánlani tudjuk mindenkinek forgatásra, vágásra, csak hogy továbbra se legyen nyugta…


GODGIVEN – The Business Show (2021)






KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Atonement címmel még 2017-ben látott napvilágot az amerikai death metal intézmény, az 1988-ban megalapított Immolation tizedik nagylemeze, február 18-án pedig már jön is Ross Dolanék új albuma, az Acts Of God.
Shattering Reflection címmel április 1-jén jelenik meg a régisulis speed/thrash metalt játszó belga Evil Invaders harmadik albuma, a 2017-es Feed Me Violence utódja. A Francesco Paoli producerrel felvett 10 dalos lemez első előzetese a videoklippel kísért In Deepest Black dal.