Kiadó: Reigning Phoenix Records / Írta: Kánya Ferenc / Értékelés: 9
Az idő kegyetlen és kétségbeejtő múlására mutat rá a tény, hogy az a nemrég történt eseménysor, amiben Henri Sattler, a holland death metal ikon God Dethroned gitáros-frontember-főnöke bejelentette a banda utolsó évét, amelyhez a 70.000 Tons Of Metal úszófesztiválon adták a Grand Finale-t egy telt fedélzetes bulival… nos, az 12 éve, ’12-ben volt. Nem hiszem, hogy ennek bármi köze lehetett a 2012-re jósolt – aztán érdeklődés hiányában elmaradt – Apokalipszishez, viszont két évvel később egy hasonló rendezvénnyel reanimálták a bandát, ami azóta is aktív és idén, Krisztusi korba lépve meg is jelenteti a 12. albumát.
A visszatérés, azaz a Harmadik Eljövetel egy újult erejű és igen markáns változáson átment bandát hozott. A ’17-es The World Ablaze lírailag ott folytatta, ahol a Under the Sign of the Iron Cross abbahagyta: ez a Passiondale albummal elkezdett első világháborús trilógia záró darabja. Zeneileg szignifikáns változásnak lehettünk fültanúi, a korábbi éra végére jellemző sötét, porlepte black metalos hangzást felváltotta egy tisztább, frissebb, északi jellegű megszólalás (Dan Swanö munkája), ezzel együtt a muzsika melodikusabbá vált, a banda leginkább svéd eredetű black metal hatásai, a sötét, atmoszférikus dallamok szépen belesimultak a svéddel valahol rokon, intenzív és brutális holland death metal súlyosságába és technikájába.
Ez az elegy az 2020-as Illuminatiban tovább érett, ezzel a csapat el is fordult egy időre a háborús témáktól és olyan topikokban mélyült el, mint a vallás sötét oldala és a hatalommal való összefonódása a történelem során. Míg ez a lemez egy laza, csapongó koncepció köré épült, addig a The Judas Paradox egy egyenes vonalú sztori. A nyitányban bemutatkozik a főszereplő, a címadó rögtön felvet egy alternatív alaptézist, és egy jól ismert újszövetségi történetet innen más szemszögből látunk. Mi van, ha Júdás nem is volt bűnös, nem árulta el Jézust kapzsiságból, senkitől nem kapott semmilyen fizetséget, így nem is volt miért bűnbánatot gyakorolnia, legalábbis ezek miatt nem, viszont bűnbakká tették és öngyilkosságba hajszolták? És mi van, ha Jézus – aki előre látta sorsát és szabad akaratából választotta a halált – tudott az egészről, de nem tett ellene semmit, tehát effektíve asszisztált a hatalomnak? Akkor ki melyik oldalon áll? Jó alap akár egy filmhez is! A dalszövegek Júdás kissé homályos, zavaros, de határozott gondolataival viszik tovább a történetet, fókuszban az „eredeti“ sztori, csak másik a kamera. Érzésem szerint csak a záró War Machine offos ezen a vonalon.
A zenét tekintve a tempós, gonoszul megszólaló Rat Kingdom, a szólómunkának igen tágas teret engedő atmoszférikus, katartikus The Hanged Man, az epikus heavy metalos dallamokra és tremolós klasszikus black metal témákra épülő Asmodeus (az anyag legrégebben ismert nótája, ’22-es kislemez), a meghatározó Marduk- meg Dark Funeral-féle gonosz svartmetallt némi ’90-es évek végéről érkező Paradise Lost-hangulattal felütő Hubris Anorexia, a modernebb zenei részeket felvonultató, bevezetőjében inkább blackened death, a középrész után pedig inkább dallamos death metalos Hailing Death és a drámai kulmináció: a számos témát váltó, brit doom-death ízt szintén hordozó Broken Bloodlines jelentik az anyag legerősebb tételeit. De úgy érzem, hogy elég erős az egység, minden dal szükséges, hogy teljes legyen ez a zenei-múltbeli-képzeletbeli-mitikus utazás.
Igazi és igazán jó God Dethroned-album, a banda harmadik korszakának egyértelműen legjobb alkotása, bár nagyot kellett mennie a World Ablaze-zel és az Illuminatival szemben. Kevéssel marad csak el a tíztől, és lehet, ha többet hallgattam volna, több lenne…
–
“A srácok emlegették a lemez kapcsán Dave Murrayt és Jeff Hammemant is, de azért ez továbbra is egy ízig-vérig death metal album. Jól hallhatóan a hollandok sem voltak hajlandóak kompromisszumokat kötni, habár egy-két érdekes elemet, színezéket így is sikerült felvonultatniuk.”
– Zubor Olly 8
“Mint mindig, egy kis melódia a gitárokban, egy kis black metal, egy kis énekdallam-kezdemény (Hypocrisy-utánérzés), de a néhány jobb részleten kívül nincsenek nagyon nagy témák. ”
– Milán Péter 7
“Bivaly sound, jó dalok, de nem tudtam most úgy igazán ráhangolódni.”
– Szénégető Richárd 7
“Tudom, hogy direkt van, de számomra furcsán szól az album. Zörög, mint egy szenesvödör. Respekt, hogy igyekeztek dallamos gitártémákkal ellensúlyozni a totál egy hangon hörgést/károgást. Az ilyen zene nekem sohasem okozott örömöt és ez most sincs másképp. ”
– Cselőtei László 6
“Óriási alapvetéseket szállított le a banda korábban, de egy ideje – számomra legalábbis – elmúlt a varázs.”
– Gáti Viktor 6
“Azt hiszem, az ilyen lemezekre szoktuk azt mondani, hogy megbízható iparosmunka. Műfajában messze nem kiemelkedő, de egyáltalán nem rossz.”
– Kiss Gábor 6
“Nem tesz hozzá semmit az adott keretekhez, sablonos, de hallgatható black/death metal anyag.”
– Uzseka Norbert 6
“Totál unalomba fulladó, megfeketedett death-metal. Egykor kedveltem őket, így még hatványozottabban sajnálom, hogy ide jutottak. Egy-két dalt, és (azokban) a gitárosok által eljátszott néhány fogós dallamot leszámítva rettenetesen erőltetettnek tűnik, hallgatni is fárasztó. ”
– Gyuricza Ferenc 4
