Skip to content

GHOST – Végighallgatható az új album: Impera

Impera címmel megjelent és végig is hallgatható a svéd Ghost új albuma. A megjelenést egy rövid, élőben közvetített előadással is megünnepelték; a „kiadási rituálé” során a Kaisarion, a Call Me Little Sunshine, a Hunter’s Moon és a Spillways dalokat adták elő. Akik rendelkeznek YouTube Premium szolgáltatással, megkapták még az Enter Sandman (Metallica) és Dance Macabre előadását is.

A Loudwire-nek korábban a főnök, Tobias Forge árult el egy-két érdekes részletet a stúdiózásról. Többek között azt is, hogy az Opeth gitárosa, Fredrik Åkesson (Krux, ex-Talisman stb.) játszotta fel a gitártémák jó részét a stúdióban.

Tobias Forge:…Egy kicsit mindenhez értek, ha tényleges zenélésről van szó. Tudok dobolni, basszusozni, gitározni, de nem vagyok virtuóz.

Ezúttal jött egy másik gitáros, aki magára vállalta azt a hatalmas feladatot, hogy lényegében mindent újra feljátsszon. Egész életemben gitároztam, de ellentétben a legtöbb gitárossal, akik sikeres zenekarokban játszanak, turnéznak, tehát folyton gitároznak, én egy csomó mást is csinálok, szóval szinte úgy érzem minden alkalommal, amikor újra nekilátok dalokat írni, demózni, rákészülni egy lemez felvételére, hogy gyorsan kell újra szintre hoznom magam.

A turnékon például többnyire dobolok, persze, egy hátsó próbateremben, ahol általában a bemelegítés zajlik. A napi gyakorlatok része, hogy egy órán át dobolok, a gitározásról viszont hajlamos vagyok megfeledkezni. Egy-egy lemez készítésekor valójában a demók diktálják, hogy mit kell játszani – mindig meg lehet fejteni a dolgokat, és van mód arra, hogy újrakezdjem, újra megcsináljam, hogy összerakosgassam a témákat.

Amikor azonban jött a tényleges feljátszás, egy barátom, Fredrik Åkesson, az Opeth gitárosa segített nekem. Fredrik az a fajta gitáros, aki minden nap öt órán át játszik. Elképesztően tehetséges. Köröket ver rám, bármit is rögzítek a demóknál, ráadásul ízzel, érzéssel gitározik.



Az Impera album producere Klas Åhlund volt, a keverést pedig Andy Wallace végezte.




GHOST – Impera (a 2022-es album)


01. Imperium
02. Kaisarion
03. Spillways
04. Call Me Little Sunshine
05. Hunter’s Moon
06. Watcher In The Sky
07. Dominion
08. Twenties
09. Darkness At The Heart Of My Love
10. Grift Wood
11. Bite Of Passage
12. Respite On The Spital Fields





GHOST – Live From The Ministry (Impera Release Ritual)




GHOST – Twenties (a 2022-es Impera albumhoz)






A lemez második előzetese a Call Me Little Sunshine dal volt, amelynek klipjét Matt Mahurin rendezte. A videóban Ruby Modine amerikai színésznő, énekesnő és táncosnő közreműködik.

Birodalmunkat a régi hamvaiból építjük fel.



GHOST – Call Me Little Sunshine (a 2022-es Impera albumhoz)






Manapság, amikor a felhők eltakarják a napot, és hemzsegnek a rossz előjelek, a Ghost ismét feltámad, és az eddigi legnagyobb egyesült királyságbeli és európai turnéjára indul.

2022 áprilisában és májusában a Grammy-díjas banda ismét felkantározza fekete lovait, hogy elvigye sötét extravaganciáját az arénákba.

A 2018-as A Pale Tour Named Death koncertkörút a történelmi Royal Albert Hallban kezdődött Londonban; régóta várt visszatérésként az Imperatour – Europe 2022 elnevezésű turnéval a Ghost ismét az Egyesült Királyságban indít, mielőtt megérkezne Európa legimpozánsabb koncerthelyszíneire.


Budapest Aréna: május 18.

Minden városban az Uncle Acid & The Dead Beats és a Twin Temple nyitja majd az estét.




GHOST – Hunter’s Moon (a 2022-es Impera album előzeteseként)





GHOST – Impera
(03/11 – Loma Vista Recordings)

01. Imperium
02. Kaisarion
03. Spillways
04. Call Me Little Sunshine
05. Hunter’s Moon
06. Watcher In The Sky
07. Dominion
08. Twenties
09. Darkness At The Heart Of My Love
10. Grift Wood
11. Bite Of Passage
12. Respite On The Spital Fields








KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw