Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

FROM THE SKY – Klippel a negyedik dal: Lacrimosa (Tears Fall Down)

Lacrimosa címmel a negyedik albumelőzetes dalát is bemutatta a From The Sky, az ex-Miserium énekes, multihangszeres, dalszerző Tari Szabolcs tavaly alakult csapata. A szimfonikus extrém metal formáció debütáló albuma, a Rex augusztus elején jön ki CD-n, a digitális verzió szeptember 1-jén lát majd napvilágot. A Rex a tervek szerint a szeptemberi HammerWorld extra CD-mellékleteként is begyűjthető lesz.

Az utolsó fény kihunyásakor született, és vált írmagjává minden sötétségnek a szívemben. Amiért évek óta csak hálni jár belém a lélek, az itt megtestesül, és azóta is belülről pusztít, még ha a mértéke le is lassult már. Bár úgy tartják, hogy a legszomorúbb történeteket nem kell elmesélni, mégis azt hiszem, hogy jobb kimondani a szavakat, mintsem teljesen megsemmisülni a súlyuk alatt. A Lacrimosa (síró, sirató) a Requiem (gyászmise) Dies Irae (harag napja) szakaszának egyik kiegészítő tétele. A spanyol La Crimosa kifejezés fogott meg leginkább, aminek megközelítőleg a jelentése az, amikor a lélek sír. Ezzel pedig fel is ült szépen a királyságom trónjára, és hosszú ideig terápiás jelleggel ürítette belőlem a fájdalmat, hogy megkezdődhessen szívem befagyasztása a sarkvidéki szelekben. De ez már egy másik történet…





www.facebook.com/wearefromthesky


Tari Szabolcs (ex-Miserium) – ének/gitár/zongora
Süle Tamás (Slowmesh) – dobok/ének
Iványi Álmos (ex-Miserium) – ének
Haraszti Dávid (ex-Tűzmadár, Anxius) – dobok
Suha Tamás (Symphoniacs, Leander Kills live) – hegedű




FROM THE SKY – Lacrimosa (Tears Fall Down) (a 2021-es Rex album előzeteseként)








LIBERA ME

A lírai hangvételű Libra és a groove metalos Finisterra után eljött az idő, hogy bemutassuk a produkció valódi arcát. Az egész albumot átlengő extrém metal hatások és a szimfonikus zenekar által keltett teatralitás a valódi eszenciája a From The Sky-nak. A Libera Me volt az első metal dal, amit erre a lemezre szántam, ez pedig kijelölte azt a zenei irányt, ami végül meghatározta az album egészét. Az első magyar nyelvű szövegem is ehhez a dalhoz köthető, ezen fellelkesülve további nyolc született még, viszont az, amelyik miatt magát a projektet létrehoztam, angolul íródott. A Libera Me zeneileg a Dimmu Borgir, a Cradle Of Filth és a Fleshgod Apocalypse-féle világgal áll leginkább rokonságban, de a Rhapsody zenekar The Frozen Tears Of Angels lemezének hatásait is fel lehet fedezni itt-ott rajta, ahogy a Gyűrűk Ura filmzenéit is.

“Kétségtelenül a felismerés pillanata volt ez. Nem kaptam levegőt, hirtelen teljesen összeomlott a világom, egyik napról a másikra megszűnt létezni mindaz, amiben korábban hittem. Felesleges áldozatokat hoztam azért, hogy szembesíthessem magam a valósággal: nincs karrier, nincs párkapcsolat, nincs zenekar. Rendkívül nehezen dolgoztam fel ezt az időszakot, ennek az első lenyomata egyébként a Miserium búcsúdala, a 100,000 Light-Years volt, de sajnos nem bizonyult elegendőnek a vele járó terápia. (A szemfülesebbek észrevehetnek egyébként több utalást is a Libera Me dalszövegében a korábbi bandám munkásságából).

Az egyik magányos éjszakámon a konyhakövön fekve hallgattam Samuel Barber Agnus Dei című kórusművét, és éreztem, ahogy szépen, fokozatosan feloldozza a lelkem a terhek alól (ezért kapta a dal a Libera Me címet). Annyira mindenképpen elegendő volt, hogy aznap este el tudjak aludni, de másnapra sikerült a fejem is kitisztítania, és rámutatott, hogy ideje kiírnom magamból a fájdalmaimat. Bár ezzel az érzéssel még egy darabig nem tudtam azonosulni, de szerencsémre ekkortájt keresett meg a Slowmesh zenekar, hogy legyek az Isolate című új lemezük producere. Áradt belőlük a pozitív energia, ez pedig elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy összeszedjem és rendszerezzem a gondolataimat, és hogy végre tiszta lappal egy új fejezetet nyithassak az életemben.

A REX cím arra utal, hogy bárki, aki meghallgatja az anyagot, a királyává válhat e kárhozat örvénynek, amit tíz dalban mutatunk be. Ezt a romokra épült ‘királyságot’ a borítókép hangulata is rendkívül hatásosan tükrözi, amiért örök hálával tartozom Kóródi Tamásnak! Egy nap pedig remélem, hogy meg tudok majd bocsátani az életnek mindazért, ami történt, és saját magamnak is, amiért nem ismertem fel időben a kialakult helyzetet.



A keverés és maszter a szolnoki Denevér Stúdióban zajlott Cserfalvi ‘Töfi’ Zoltán és Boros Béla vezényletével. A borító Kóródi Tamás (@deadlife_art) munkája. A videó elkészítéséért Bánáti Tamás és Bánhegyi Tamás felelt a Toma Pictures-től, ahol a művészeti vezető Martin Wanda volt. A fotókat Varga Zorán és Martin Wanda készítette.



FROM THE SKY – Libera Me (a 2021-es Rex album előzeteseként)





FINISTERRA



Mondd, te meddig mennél el, hogy megmentsd a kapcsolatotokat? Hajlandó volnál feladni a szokásaidat és az egódat? Számomra, ha valakit ki tudok tüntetni „az egyetlen” címmel, a válasz teljesen egyértelmű: Igen, főleg ha a kapcsolat egészséges egyensúlyon alapszik. Talán naiv vagyok, de ha egyszer felvérteződtem a szerelem erejével, úgy érzem, hogy képes vagyok hegyeket megmozgatni, vízen járni, minden egyes csillagot lehozni az égboltról, és akár a világ végéig is elmenni, hogy a kapcsolatunk fennmaradhasson.

Tudom, hogy a hétköznapjaink eseményei eltérő hatással lehetnek ránk, és sokszor nagyon nehézzé válik megőrizni azt a bizonyos tüzet, de emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy miért is vagyunk együtt. Mindezek ellenére néha még a nemes szándéktól vezérelt cselekedeteink is a hullámok habjaiba veszhetnek, ezáltal pedig egy magányos, szomorú zarándokút veheti kezdetét. Erről szól a ‘Finisterra’. El kell tudni menni a végsőkig, egyensúlyozva az érzelmeink által kreált szakadék szélén, és ha kell, az elménket nyugtatva mantrázhatjuk magunknak, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, és talán mégis maga az utazás volt a fontosabb, mintsem az elérni kívánt célok… és bár tudom, hogy mindez már a múlt ködébe veszett, azért még néha álmodom róluk…


* Finisterre (galiciai nyelven: Fisterra): egy település Spanyolországban, La Coruña tartományban. Finisterre Cee, Galicia községgel határos. Nevének eredete a latin finis Terræ – magyarul ’A világ vége’ – kifejezés, mivel a kontinentális Spanyolország legnyugatibb részén helyezkedik el. A Santiago de Compostellában kezdődő El Camino zarándokút ezen a ponton végződik.




FROM THE SKY – Finisterra (a 2021-es Rex album előzeteseként)


LIBRA


Ez a dal hivatott bemutatni az érzelmesebb oldalát a bennem vívódó sötét gondolatoknak. A teljes albumon (ami még idén ősszel várható) különböző emóciók ütköznek egymással, bár az igazat megvallva, mindegyik csupán a szomorúság eltérő fajtáit vonultatja fel. Amíg a többség mondhatni hurrikánként csap le – groove-okkal, blastbeatekkel – addig az olyan dalok, mint a Libra, inkább a romantikusabb énembe engednek bepillantást. Hangszereléséből adódóan nem válik klasszikus értelembe vett rock balladává, de úgy hiszem, az élő változata súlyosabb lesz, majd elválik idővel.

A szövege rendkívül személyes; egy számomra rettenetesen nehezen feldolgozható veszteségről szól, ami miatt mély depresszióba zuhantam hosszú időre. E sötétség határozta meg az éjjeleimet és nappalaimat, csak ez a gondolat járt a fejemben… és mindez végül évekig húzódott… Ezért a gyógyulásom érdekében eldöntöttem, hogy kimondom azokat a szavakat, amik mérgezik az elmém és a létezésem, így elindítottam a saját mentálhigiénés programom, és megírtam a bemutatkozó album dalait.

A Libra az egyik legalapvetőbb etűdje a gyűjteménynek, ugyanis nagyon tisztán, érthetően reprezentálja mindazt, amit mondandóban át szeretnék adni a nagyérdeműnek. Hiszek benne, hogy más is képes lehet ezáltal a gyógyulás útjára lépni. Így nem maradt más hátra, minthogy kinyisd a szíved, és beengedd az első kislemez dalt átlengő szomorúságot.



FROM THE SKY – Libra (a 2021-es Rex album előzeteseként)







FROM THE SKY – REX
(08/05 / 09/01 – H-Music)
01. Libera Me
02. Pactum Diabolicum
03. Lacrimosa (Tears Fall Down)
04. Sanguis
05. Finisterra
06. Vulcanus
07. Libra
08. Hereditas
09. Nexus
10. Arbor Vitae



KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV