Skip to content

FROM THE SKY – Dal- és klippremier: Libera Me

Libera Me címmel egy klipes új dallal jelentkezett a From The Sky, az ex-Miserium énekes, multihangszeres, dalszerző Tari Szabolcs tavaly alakult új csapata. A szimfonikus extrém metal formációnak ez már a harmadik nótája, a debütáló Rex albumuk pedig szeptemberre várható, a tervek szerint a szeptemberi HammerWorld extra CD-mellékleteként jön majd ki.

A lírai hangvételű Libra és a groove metalos Finisterra után eljött az idő, hogy bemutassuk a produkció valódi arcát. Az egész albumot átlengő extrém metal hatások és a szimfonikus zenekar által keltett teatralitás a valódi eszenciája a From The Sky-nak. A Libera Me volt az első metal dal, amit erre a lemezre szántam, ez pedig kijelölte azt a zenei irányt, ami végül meghatározta az album egészét. Az első magyar nyelvű szövegem is ehhez a dalhoz köthető, ezen fellelkesülve további nyolc született még, viszont az, amelyik miatt magát a projektet létrehoztam, angolul íródott. A Libera Me zeneileg a Dimmu Borgir, a Cradle Of Filth és a Fleshgod Apocalypse-féle világgal áll leginkább rokonságban, de a Rhapsody zenekar The Frozen Tears Of Angels lemezének hatásait is fel lehet fedezni itt-ott rajta, ahogy a Gyűrűk Ura filmzenéit is.





www.facebook.com/wearefromthesky


Tari Szabolcs (ex-Miserium) – ének/gitár/zongora
Süle Tamás (Slowmesh) – dobok/ének
Iványi Álmos (ex-Miserium) – ének
Haraszti Dávid (ex-Tűzmadár, Anxius) – dobok
Suha Tamás (Symphoniacs, Leander Kills live) – hegedű

A Libera Me megszületéséről:

„Kétségtelenül a felismerés pillanata volt ez. Nem kaptam levegőt, hirtelen teljesen összeomlott a világom, egyik napról a másikra megszűnt létezni mindaz, amiben korábban hittem. Felesleges áldozatokat hoztam azért, hogy szembesíthessem magam a valósággal: nincs karrier, nincs párkapcsolat, nincs zenekar. Rendkívül nehezen dolgoztam fel ezt az időszakot, ennek az első lenyomata egyébként a Miserium búcsúdala, a 100,000 Light-Years volt, de sajnos nem bizonyult elegendőnek a vele járó terápia. (A szemfülesebbek észrevehetnek egyébként több utalást is a Libera Me dalszövegében a korábbi bandám munkásságából).

Az egyik magányos éjszakámon a konyhakövön fekve hallgattam Samuel Barber Agnus Dei című kórusművét, és éreztem, ahogy szépen, fokozatosan feloldozza a lelkem a terhek alól (ezért kapta a dal a Libera Me címet). Annyira mindenképpen elegendő volt, hogy aznap este el tudjak aludni, de másnapra sikerült a fejem is kitisztítania, és rámutatott, hogy ideje kiírnom magamból a fájdalmaimat. Bár ezzel az érzéssel még egy darabig nem tudtam azonosulni, de szerencsémre ekkortájt keresett meg a Slowmesh zenekar, hogy legyek az Isolate című új lemezük producere. Áradt belőlük a pozitív energia, ez pedig elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy összeszedjem és rendszerezzem a gondolataimat, és hogy végre tiszta lappal egy új fejezetet nyithassak az életemben.

A REX cím arra utal, hogy bárki, aki meghallgatja az anyagot, a királyává válhat e kárhozat örvénynek, amit tíz dalban mutatunk be. Ezt a romokra épült ‘királyságot’ a borítókép hangulata is rendkívül hatásosan tükrözi, amiért örök hálával tartozom Kóródi Tamásnak! Egy nap pedig remélem, hogy meg tudok majd bocsátani az életnek mindazért, ami történt, és saját magamnak is, amiért nem ismertem fel időben a kialakult helyzetet.



A keverés és maszter a szolnoki Denevér Stúdióban zajlott Cserfalvi ‘Töfi’ Zoltán és Boros Béla vezényletével. A borító Kóródi Tamás (@deadlife_art) munkája. A videó elkészítéséért Bánáti Tamás és Bánhegyi Tamás felelt a Toma Pictures-től, ahol a művészeti vezető Martin Wanda volt. A fotókat Varga Zorán és Martin Wanda készítette.



FROM THE SKY – Libera Me (a 2021-es Rex album előzeteseként)



Mondd, te meddig mennél el, hogy megmentsd a kapcsolatotokat? Hajlandó volnál feladni a szokásaidat és az egódat? Számomra, ha valakit ki tudok tüntetni „az egyetlen” címmel, a válasz teljesen egyértelmű: Igen, főleg ha a kapcsolat egészséges egyensúlyon alapszik. Talán naiv vagyok, de ha egyszer felvérteződtem a szerelem erejével, úgy érzem, hogy képes vagyok hegyeket megmozgatni, vízen járni, minden egyes csillagot lehozni az égboltról, és akár a világ végéig is elmenni, hogy a kapcsolatunk fennmaradhasson.

Tudom, hogy a hétköznapjaink eseményei eltérő hatással lehetnek ránk, és sokszor nagyon nehézzé válik megőrizni azt a bizonyos tüzet, de emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy miért is vagyunk együtt. Mindezek ellenére néha még a nemes szándéktól vezérelt cselekedeteink is a hullámok habjaiba veszhetnek, ezáltal pedig egy magányos, szomorú zarándokút veheti kezdetét. Erről szól a ‘Finisterra’. El kell tudni menni a végsőkig, egyensúlyozva az érzelmeink által kreált szakadék szélén, és ha kell, az elménket nyugtatva mantrázhatjuk magunknak, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, és talán mégis maga az utazás volt a fontosabb, mintsem az elérni kívánt célok… és bár tudom, hogy mindez már a múlt ködébe veszett, azért még néha álmodom róluk…


* Finisterre (galiciai nyelven: Fisterra): egy település Spanyolországban, La Coruña tartományban. Finisterre Cee, Galicia községgel határos. Nevének eredete a latin finis Terræ – magyarul ’A világ vége’ – kifejezés, mivel a kontinentális Spanyolország legnyugatibb részén helyezkedik el. A Santiago de Compostellában kezdődő El Camino zarándokút ezen a ponton végződik.


FROM THE SKY – Finisterra (a 2021-es Rex album előzeteseként)




Ez a dal hivatott bemutatni az érzelmesebb oldalát a bennem vívódó sötét gondolatoknak. A teljes albumon (ami még idén ősszel várható) különböző emóciók ütköznek egymással, bár az igazat megvallva, mindegyik csupán a szomorúság eltérő fajtáit vonultatja fel. Amíg a többség mondhatni hurrikánként csap le – groove-okkal, blastbeatekkel – addig az olyan dalok, mint a Libra, inkább a romantikusabb énembe engednek bepillantást. Hangszereléséből adódóan nem válik klasszikus értelembe vett rock balladává, de úgy hiszem, az élő változata súlyosabb lesz, majd elválik idővel.

A szövege rendkívül személyes; egy számomra rettenetesen nehezen feldolgozható veszteségről szól, ami miatt mély depresszióba zuhantam hosszú időre. E sötétség határozta meg az éjjeleimet és nappalaimat, csak ez a gondolat járt a fejemben… és mindez végül évekig húzódott… Ezért a gyógyulásom érdekében eldöntöttem, hogy kimondom azokat a szavakat, amik mérgezik az elmém és a létezésem, így elindítottam a saját mentálhigiénés programom, és megírtam a bemutatkozó album dalait.

A Libra az egyik legalapvetőbb etűdje a gyűjteménynek, ugyanis nagyon tisztán, érthetően reprezentálja mindazt, amit mondandóban át szeretnék adni a nagyérdeműnek. Hiszek benne, hogy más is képes lehet ezáltal a gyógyulás útjára lépni. Így nem maradt más hátra, minthogy kinyisd a szíved, és beengedd az első kislemez dalt átlengő szomorúságot.



FROM THE SKY – Libra (a 2021-es Rex album előzeteseként)








FROM THE SKY – REX

01. Libera Me
02. Pactum Diabolicum
03. Lacrimosa (Tears Fall Down)
04. Sanguis
05. Finisterra
06. Vulcanus
07. Libra
08. Hereditas
09. Nexus
10. Arbor Vitae



nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw