Skip to content

FOXRIVER – Hazai modern rock/metal, új dal és klip: Levegő

Ördöglakat címmel még május elején mutatta be első, klippel kísért dalát a fővárosi Foxriver. A csapat magyar nyelven nyomja a modern rock/metalt, a második daluk a Fekete méreg volt, most pedig már a harmadikkal, a klipes Levegővel is lehet ismerkedni. Paulovics Péter énekes ismerős lehet a 2018-ban feloszlott The Heartless Aisha éléről, Pál-Szabó András gitáros pedig a Just Anotherben pengetett.

Több szempontból is nagyon vártuk, hogy megjelenjen ez a tétel, ugyanis amellett, hogy ez az első olyan szám, melyet már igazán csapatként írtunk, még a klip legyártását is házon belül oldottuk meg!





www.facebook.com/foxriverhun



FOXRIVER – Levegő (2021)




Az alábbi linkre kattintva érhetitek el a dalt a stream felületeken:

distrokid.com/hyperfollow/foxriver/leveg


Paulovics Péter énekes:A Fekete méreg a manapság már csak toxikusként emlegetett, mérgező személyekről szól, akik keserűségükkel, önzésükkel sokszor mások életét is képesek megfertőzni. Elsősorban családi feszültségek inspirálták a szöveget, de nem kell minden esetben erre szűkíteni a mondanivalót; a legtöbb ember biztos talál olyan embert az életében, akivel azonosítani tudja a dalt.



FOXRIVER – Fekete méreg (2021)





Tavaly év elején találtunk egymásra és kezdtünk el próbálni. A következő időszakot is dalszerzéssel és stúdiózással fogjuk tölteni. Terveink szerint még idén felvesszük az első nagylemezünket, ami egy optimistább forgatókönyv szerint akár meg is jelenhet 2021 vége felé.

Az első dalunk szövege a múlton való töprengésről szól. Hajlamos az ember sokkal több időt elvesztegetni vele, mint amennyit érdemes. Megpróbáljuk újra összerakni, megfejteni, pedig csak le kellene zárni és tovább menni, hiszen visszafelé már úgysem megyünk.




FOXRIVER – Ördöglakat alatt (2021)

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw