Skip to content

FORTIÐ: Narkissos

Az izlandi black metal-színtérről nem szükséges ódákat zengeni, az elmúlt bő tizenöt évben sok tehetséges formáció alakult, sőt, egyesek már túl is vannak a pályán (pl. Svartidauði). A Fortið esete azonban más, az Eldur által 2002-ben életre hívott zenekar nem tartozik semmilyen színtérhez, sem zenei, sem más értelemben nem köthető a fentebb említett vonalhoz. Eldur, vagyis Einar Thorberg Guðmundsson mindig a maga útját járta, a Fortið diszkográfiája önmagában igazolja ezt az állítást.

A 2020-ban megjelent World Serpent hosszabb szünet után jelent meg a 9 című albumot követően, tavaly pedig kijött egy remek EP, a Dómur um dauðan hvern, amely némiképp eltért zeneileg a nagylemezektől. Eldur különösen aktív mostanában, az egyéb zenei aktivitásai mellett volt ideje megírni és társaival felvenni a Fortið hetedik albumát. Az izlandi zenekar teljesen összeforrt az északi hagyománnyal, azonban a Narkissos szövegi koncepciója a görög mitológián alapul.

Először a hangzás változását konstatáltam az új lemez kapcsán: a Fortið lemezeire soha nem volt jellemző a káosz, a nagyon zajos produkció, de a Narkissos minden eddiginél tisztábban, élesebben szól. Én alapesetben az ennél zajosabb, „koszosabb” hangzást szeretem, de ennek is látom (hallom) a szépségét, Eldur nyilván örül, hogy minden erőteljesen, telten, arányosan szól. Az éles, tömör gitárhangzás mellett a bőgő és a dobok is kellő eréllyel képviseltetik magukat.

Zeneileg mindazt tartalmazza a Narkissos, legalábbis azokból sok mindent, ami Eldur számára élete során fontos volt. A metal számos alakban mutatkozik a Narkissos kilenc dalában, és még csak nem is a black metal a leghangsúlyosabb  ezek közül. Leginkább talán a főnök érdes, blackes hangja és az összhangulat okán lehetne epikus black metalnak nevezni a zenét, ami ugyanakkor tele van heavy-, thrash- és olykor deathes riffekkel. Ezeket a Fortið kovácsműhelyében hevíti és kalapálja egységessé Eldur.

A Drottnari vérbő heavy metal-riffekkel ékeskedik, más dalokban pedig a dallamos énekét csillogtatja meg az északi bárd (pl. Uppskera). A zenei csemegék között érdemes megemlíteni a Rotinn arfurt, aminek a fináléját egy szép északi dallamsor, egy kvázi akusztikus lezárás díszíti. Eldur a metalos súly, dinamika és sodrás mellett a szép zenei részekhez is ért, valamint ezek hatásos alkalmazásához. Nem erőlteti a nagyon sebes játékot, de a lemez egyik legerőteljesebb dala, az Illt skal með illu gjalda, de főleg az azt követő Timans ör bőven kínál blackes szélvihart, utóbbi szép tremoló-témákat is.

Eldur nemcsak a lemez számait, hanem magát az albumot is jól komponálta meg – a finálét jelentő Við dauðans dyr egy bősz, epikus harcias, ám roppant hangulatos szerzemény jól elhelyezett valkűr-kórusokkal, black metalos tremolókkal, északi folkban fogant dallamokkal, akusztikus szőttessel. Nagyon erős lezárása egy kiváló albumnak. Egy ideig úgy éreztem, a Narkissos nem éri el a World Serpent színvonalát, de tévedtem: túl is szárnyalja. Komoly, tiszteletreméltó teljesítmény.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw