Az izlandi black metal-színtérről nem szükséges ódákat zengeni, az elmúlt bő tizenöt évben sok tehetséges formáció alakult, sőt, egyesek már túl is vannak a pályán (pl. Svartidauði). A Fortið esete azonban más, az Eldur által 2002-ben életre hívott zenekar nem tartozik semmilyen színtérhez, sem zenei, sem más értelemben nem köthető a fentebb említett vonalhoz. Eldur, vagyis Einar Thorberg Guðmundsson mindig a maga útját járta, a Fortið diszkográfiája önmagában igazolja ezt az állítást.

A 2020-ban megjelent World Serpent hosszabb szünet után jelent meg a 9 című albumot követően, tavaly pedig kijött egy remek EP, a Dómur um dauðan hvern, amely némiképp eltért zeneileg a nagylemezektől. Eldur különösen aktív mostanában, az egyéb zenei aktivitásai mellett volt ideje megírni és társaival felvenni a Fortið hetedik albumát. Az izlandi zenekar teljesen összeforrt az északi hagyománnyal, azonban a Narkissos szövegi koncepciója a görög mitológián alapul.

Először a hangzás változását konstatáltam az új lemez kapcsán: a Fortið lemezeire soha nem volt jellemző a káosz, a nagyon zajos produkció, de a Narkissos minden eddiginél tisztábban, élesebben szól. Én alapesetben az ennél zajosabb, „koszosabb” hangzást szeretem, de ennek is látom (hallom) a szépségét, Eldur nyilván örül, hogy minden erőteljesen, telten, arányosan szól. Az éles, tömör gitárhangzás mellett a bőgő és a dobok is kellő eréllyel képviseltetik magukat.

Zeneileg mindazt tartalmazza a Narkissos, legalábbis azokból sok mindent, ami Eldur számára élete során fontos volt. A metal számos alakban mutatkozik a Narkissos kilenc dalában, és még csak nem is a black metal a leghangsúlyosabb  ezek közül. Leginkább talán a főnök érdes, blackes hangja és az összhangulat okán lehetne epikus black metalnak nevezni a zenét, ami ugyanakkor tele van heavy-, thrash- és olykor deathes riffekkel. Ezeket a Fortið kovácsműhelyében hevíti és kalapálja egységessé Eldur.

A Drottnari vérbő heavy metal-riffekkel ékeskedik, más dalokban pedig a dallamos énekét csillogtatja meg az északi bárd (pl. Uppskera). A zenei csemegék között érdemes megemlíteni a Rotinn arfurt, aminek a fináléját egy szép északi dallamsor, egy kvázi akusztikus lezárás díszíti. Eldur a metalos súly, dinamika és sodrás mellett a szép zenei részekhez is ért, valamint ezek hatásos alkalmazásához. Nem erőlteti a nagyon sebes játékot, de a lemez egyik legerőteljesebb dala, az Illt skal með illu gjalda, de főleg az azt követő Timans ör bőven kínál blackes szélvihart, utóbbi szép tremoló-témákat is.

Eldur nemcsak a lemez számait, hanem magát az albumot is jól komponálta meg – a finálét jelentő Við dauðans dyr egy bősz, epikus harcias, ám roppant hangulatos szerzemény jól elhelyezett valkűr-kórusokkal, black metalos tremolókkal, északi folkban fogant dallamokkal, akusztikus szőttessel. Nagyon erős lezárása egy kiváló albumnak. Egy ideig úgy éreztem, a Narkissos nem éri el a World Serpent színvonalát, de tévedtem: túl is szárnyalja. Komoly, tiszteletreméltó teljesítmény.